Három nővér
Fordította: Kosztolányi Dezső
Rendezte: Balázs Zoltán
Az alkotók az előadást Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező emlékének ajánlják
Az újításairól ismert Maladype Színház a 2010-ben bemutatott nagy sikerű Platonovja után ismét egy Csehov-mű feldolgozásán keresztül intéz rohamot a színházi hagyományok ellen. A Maladype variabilitással játékosan kísérletező bemutatóinak (Leonce és Léna, Übü király, Platonov, Tojáséj, Stílusgyakorlatok) újabb állomásán a készülő Három nővér is számít a nézői elme kreatív aktivitására: a drámai szöveget „képekre bontva”, az egyes jeleneteket a klasszikusoktól a kortársakig terjedő korszakokban alkotó magyar és külföldi festők, képzőművészek stílusában valósítják meg a társulat színészei.
„A festészet, mint felfedező út”-metaforára épülő rendezői koncepció azáltal nyújt különleges színházi élményt a közönségnek, hogy az előadás során a nézők szeme előtt megfestődő „kép-játék” a szereplők lelki folyamatainak fázisrajzait is bemutatja. A Prozorov-testvérek hagyomány és modernség között kifeszülő érzéki története gazdag jelentéstartalommal kapcsolódik össze a festészeti korszakok és stílusok meghatározó témáival és fogalmaival: mágikus és mindenható álmok, melankólia és magány, új emberábrázolás és eszménykép, a test mint médium, az élet mint haláltánc, érzés és extázis, a festés mint drámai cselekvés, szakadék élet és művészet között, a természet, a fény, mozgás és technológia.
A rendezői koncepció merészen játszik a szereplők térben és időben történő festői transzformációival. A rafináltan változatos látványvilágra épülő előadás a csehovi kompozíció keretei közé széles palettáról integrálja a jelentős festői korszakok emblematikus alkotóit (Botticelli, van Eyck, Bosch, Da Vinci, Caravaggio, Rembrandt, Munkácsy, Lautrec, Renoir, Csontváry, van Gogh, Picasso, Dalí, Magritte, Vasarely, Warhol, Banksy). Az ellentétes irányú metamorfózis sajátos dramaturgiájának - a hétköznapitól az absztrakt, illetve az elvonttól a konkrét felé tartó - felderítését a képzőművészet iránt rajongók és a színházszeretők is egyaránt élvezhetik.
Szereplők:
Prozorov, Andrej Szergejevics: Bödők Zsigmond
Natalja Ivanovna, a menyasszonya, később felesége: Tankó Erika
Olga: Szilágyi Ágota
Mása: Huszárik Kata
Irina: Fátyol Kamilla
Kuligin, Fjodor Iljics, gimnáziumi tanár, Mása férje: Lendváczky Zoltán
Versinyin, Alexandr Ignatyevics, alezredes, ütegparancsnok: Páll Zsolt
Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics, báró, főhadnagy: Bödők Zsigmond
Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics, százados: Lendváczky Zoltán
Csebutikin, Ivan Romanics, katonaorvos: Páll Zsolt
Ferapont, öreg szolga az elöljáróságon: Bartha Lóránd
Anfisza, öreg dada: Bartha Lóránd
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Balázs Zoltán
Díszlettervezők: Balázs Zoltán, Czirják Ágnes
Jelmeztervező: Benedek Mari
Jelmeztervező asszisztens: Robitz Anikó
Zenei szerkesztő: Oláh Zsolt
Rendezőasszisztens: Bartha Lóránd
Produkciós vezetők: Balázs Katalin, Éri Ildikó
Bemutató: 2017. április 8., Maladype Bázis
Az előadás időtartama: 180 perc, szünettel
Az előadásban szereplő térelemek, egyedi jelmezek, maszkok és kellékek igényes kivitelezéséért köszönetet mondunk alkotótársainknak: Czomba Istvánné, Fodor Stúdió Kft., Juhász Judit, Lászlófi Orsolya, Matyikó Ágnes, Katona-Koós János, Magyar Romana és csapata, Miskolci László és csapata, Pap Judit, Vajda Judit, Varju Tamás.
AZ ELŐADÁS JELENETEIT INSPIRÁLÓ FESTŐK KRONOLOGIKUS SORRENDBEN:
I. FELVONÁS:
Andrej Rubljov
Sandro Botticelli
Domenico Ghirlandaio
Hieronymus Bosch
Tiziano Vecellio
Giuseppe Archimboldo
Raffaello Sanzio
Matthias Grünewald
Jacopo Tintoretto
Pieter Brueghel
Jan Van Eyck
Paolo Veronese
Hans von Aachen
Leonardo da Vinci
El Greco
Michelangelo Amerighi da Caravaggio
Rembrandt Harmenszoon van Rijn
Thomas Gainsborough
Jean-Antoine Watteau
Jan Vermeer van Delft
Peter Paul Rubens
Diego Rodriguez de Silva y Velázquez
Eugéne Delacroix
William Blake / Francisco José de Goya Lucientes
Jean-François Millet
Katsushika Hokusai
II. FELVONÁS:
William Turner
Szinyei Merse Pál
Henri Rousseau
Henri de Toulouse-Lautrec
Csontváry Kosztka Tivadar / Paul Cezanne
Pierre-Auguste Renoir
Louis Degas
Paul Gouguin
Gustave Klimt
Vincent Van Gogh / Henri Matisse
Emil Nolde
Edward Munch
Pablo Picasso
Marc Chagall
Kazimir Severinovich Malevich / Moholy-Nagy László
Natalia Sergeevna Goncharova / Egon Schiele / Francis Bacon
Pieter Cornelis Mondriaan
Wilhelm Heinrich Otto Dix / Tamara de Lempicka
Giorgio de Chirico / Salvador Dali
René François Ghislain Magritte
Remedios Varo / Frida Kahlo
Edward Hopper
Fernando Botero / Andy Warhol / Victor Vasarely
Jackson Pollock / El Kazovszkij / Fehér László
Hantai Simon / Országh Lili / Banksy