Tóth Judit
A Maladype támogatói körének azon tagja vagy, aki elsősorban kapcsolataid által segíted a színház mindennapi munkáját és művészi törekvéseit. Miért tartod fontosnak, hogy ily módon építs hidat meglévő kapcsolataid és a társulat között?
A maladype szó maga is találkozást jelent, én Zoli révén egy nagyon tehetséges csapattal találkoztam. Ők nemcsak jó színészek, hanem jó emberek is. Amit csinálnak, az teljes mértékben egyedi, én ilyet még soha sehol – sem Magyarországon, sem külföldön –nem láttam. Fontosnak tartom, hogy ezt az élményt mások is lássák, megtapasztalják.
Miben látod az egyediségüket?
Egyrészt az interaktivitásban, másrészt a hihetetlen alkalmazkodóképességben. Az, hogy egy színész, aki nem tud románul, a Mester és Margarita előadásban úgy legyen jelen, mintha saját anyanyelvén beszélne, szerintem a mesterség csúcsa.
A Mester és Margarita ilyen nagy hatással volt rád?
Óriási élmény volt. Pont egy olyan életszakaszomban voltam, amikor nekem is volt egy „regényem”, pontosabban egy bírói pályázatom, amit körülbelül hasonlóan bíráltak el, mint a Mester regényét. Nekem egyébként az egyik kedvenc könyvem a Mester és Margarita, az előadást látva megdöbbentett, hogy milyen sok a közös megfejtés, olvasat...
Ezt az előadást a Nemzeti Színházban láttad, de a társulat állandó játszóhelye egy Mikszáth téri lakás. Jelent számodra bármilyen különlegességet a Maladype Bázis?
Az Übü király esetében szerintem zseniálisan működik, formabontó. Ilyen helyszínen, ilyen díszlettel megcsinálni ezt a darabot óriási kreativitásról és tehetségről árulkodik. Hasonló élmény volt az Ódry Színpadon a Platonov, ahol az egész előadás egy biliárdasztal köré szerveződik. A legszebb jelenet, amikor Szása az asztal szélén egyensúlyozik. Bravúros. De a Tojáséj is nagyon tetszett az Ódry Padláson, amire a két pici fiamat is elvittem, és amit – egy-két pikánsabb jelenettől eltekintve – egyáltalán nem bántam meg. Nekem nem is annyira a helyszín számít, mint inkább a darab és a feldolgozás. A klasszikusok közül inkább azokat szeretem, amiknek az írott változatát is jól ismerem.
A médiának szinte nincs olyan területe, ahol te ne próbáltad volna ki magad és ne értél volna el jelentős sikereket. Kommunikációs szakemberként milyennek látod a Maladype előadásait, a közönséggel való kapcsolatát?
Zseniálisnak. Jó példa erre az az Übü király előadás, amelyiket én láttam. A közönség soraiban ült egy kisgyerek, aki az előadás vége felé leejtett valamit. Erre a főszereplő, Orosz Ákos, azonnal reagált, majd megkérdezte a kisfiút, hogy mennyi idős. A gyerek válaszolt, majd Ákos a válaszhoz kötötte az előadás végszavát. Egy ilyen helyzetet „bevállalni” és azt az előadás javára fordítani, különleges képesség. Én sportriporter is voltam, egy riporter pedig akkor jó, ha minél hamarabb és minél egyedibben reagál egy helyzetre. A Maladype attól izgalmas, hogy ezek a srácok, akik egyébként olyanok, mint mi és előadás után biciklivel mennek haza, úgy kezelnek egy ilyen helyzetet, ahogy mások nem.
Jelenleg alapvégzettségednek megfelelően jogászként dolgozol. Milyen hasznos és stratégiailag fontos tanácsokat tudnál adni a gazdasági szféra és a kultúra szorosabb együttműködését illetően - különös tekintettel a Maladypéhez hasonló független színházak esetében?
Azért nagyon nehéz, mert a Maladype attól hiteles, hogy független. Attól jó, hogy nem adta el magát, hogy nem szerepel celebekkel főzőműsorban. A Maladype olyan színház, ami sosem lesz beilleszthető a mindenkori kultúrpolitikába. Viszont van egy jól körülírható értelmiségi közönség, akiknek a világlátása a Maladypéhez hasonló, és ez összekötő erő. Közöttük vannak olyan emberek, akik komolyan tudnának segíteni a színháznak. Én ezekben a személyes kapcsolatokban látom a lehetőséget.
Balázs Zoli veled kapcsolatban a „pacifista” jelzőt használja. Sejted-e, hogy miért?
Pacifistának és humanistának tartom magam, nem szeretek harcolni. Mostanában sok tragédiának voltam szemtanúja. Nagyon fiatalon halt meg az egyik legjobb barátom, aki rendőrtábornok volt, egyidősek voltunk. Mindig az erőt sugározta, kiállt a nemes ügyekért, mindig belement a konfliktusokba. Amikor ügyész voltam, együtt harcoltunk, mindig egymás mellett álltunk. Borzasztóan élem meg, hogy őt elveszítettem. Annyi nehézség jön magától is az ember életében, amondó vagyok, nem kell keresni a bajt.
A színház következő évadának egyik kulcsfontosságú előadásához Zoli jogi szakértőként szeretne felkérni téged. Temérdek teendőd mellett vállalod-e?
Vele bármit bármikor. Nagyon sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, szívesen dolgozom vele együtt. Ha büntetőjogi dologról van szó, akkor pláne, mert az különösen érdekel. Persze ehhez tudnom kell, hogy mely korra koncentrálódik a történet. Maximalista ember lévén alaposan fel fogok készülni belőle...
Az interjút készítette: Koroknyai Kata
A maladype szó maga is találkozást jelent, én Zoli révén egy nagyon tehetséges csapattal találkoztam. Ők nemcsak jó színészek, hanem jó emberek is. Amit csinálnak, az teljes mértékben egyedi, én ilyet még soha sehol – sem Magyarországon, sem külföldön –nem láttam. Fontosnak tartom, hogy ezt az élményt mások is lássák, megtapasztalják.
Miben látod az egyediségüket?
Egyrészt az interaktivitásban, másrészt a hihetetlen alkalmazkodóképességben. Az, hogy egy színész, aki nem tud románul, a Mester és Margarita előadásban úgy legyen jelen, mintha saját anyanyelvén beszélne, szerintem a mesterség csúcsa.
A Mester és Margarita ilyen nagy hatással volt rád?
Óriási élmény volt. Pont egy olyan életszakaszomban voltam, amikor nekem is volt egy „regényem”, pontosabban egy bírói pályázatom, amit körülbelül hasonlóan bíráltak el, mint a Mester regényét. Nekem egyébként az egyik kedvenc könyvem a Mester és Margarita, az előadást látva megdöbbentett, hogy milyen sok a közös megfejtés, olvasat...
Ezt az előadást a Nemzeti Színházban láttad, de a társulat állandó játszóhelye egy Mikszáth téri lakás. Jelent számodra bármilyen különlegességet a Maladype Bázis?
Az Übü király esetében szerintem zseniálisan működik, formabontó. Ilyen helyszínen, ilyen díszlettel megcsinálni ezt a darabot óriási kreativitásról és tehetségről árulkodik. Hasonló élmény volt az Ódry Színpadon a Platonov, ahol az egész előadás egy biliárdasztal köré szerveződik. A legszebb jelenet, amikor Szása az asztal szélén egyensúlyozik. Bravúros. De a Tojáséj is nagyon tetszett az Ódry Padláson, amire a két pici fiamat is elvittem, és amit – egy-két pikánsabb jelenettől eltekintve – egyáltalán nem bántam meg. Nekem nem is annyira a helyszín számít, mint inkább a darab és a feldolgozás. A klasszikusok közül inkább azokat szeretem, amiknek az írott változatát is jól ismerem.
A médiának szinte nincs olyan területe, ahol te ne próbáltad volna ki magad és ne értél volna el jelentős sikereket. Kommunikációs szakemberként milyennek látod a Maladype előadásait, a közönséggel való kapcsolatát?
Zseniálisnak. Jó példa erre az az Übü király előadás, amelyiket én láttam. A közönség soraiban ült egy kisgyerek, aki az előadás vége felé leejtett valamit. Erre a főszereplő, Orosz Ákos, azonnal reagált, majd megkérdezte a kisfiút, hogy mennyi idős. A gyerek válaszolt, majd Ákos a válaszhoz kötötte az előadás végszavát. Egy ilyen helyzetet „bevállalni” és azt az előadás javára fordítani, különleges képesség. Én sportriporter is voltam, egy riporter pedig akkor jó, ha minél hamarabb és minél egyedibben reagál egy helyzetre. A Maladype attól izgalmas, hogy ezek a srácok, akik egyébként olyanok, mint mi és előadás után biciklivel mennek haza, úgy kezelnek egy ilyen helyzetet, ahogy mások nem.
Jelenleg alapvégzettségednek megfelelően jogászként dolgozol. Milyen hasznos és stratégiailag fontos tanácsokat tudnál adni a gazdasági szféra és a kultúra szorosabb együttműködését illetően - különös tekintettel a Maladypéhez hasonló független színházak esetében?
Azért nagyon nehéz, mert a Maladype attól hiteles, hogy független. Attól jó, hogy nem adta el magát, hogy nem szerepel celebekkel főzőműsorban. A Maladype olyan színház, ami sosem lesz beilleszthető a mindenkori kultúrpolitikába. Viszont van egy jól körülírható értelmiségi közönség, akiknek a világlátása a Maladypéhez hasonló, és ez összekötő erő. Közöttük vannak olyan emberek, akik komolyan tudnának segíteni a színháznak. Én ezekben a személyes kapcsolatokban látom a lehetőséget.
Balázs Zoli veled kapcsolatban a „pacifista” jelzőt használja. Sejted-e, hogy miért?
Pacifistának és humanistának tartom magam, nem szeretek harcolni. Mostanában sok tragédiának voltam szemtanúja. Nagyon fiatalon halt meg az egyik legjobb barátom, aki rendőrtábornok volt, egyidősek voltunk. Mindig az erőt sugározta, kiállt a nemes ügyekért, mindig belement a konfliktusokba. Amikor ügyész voltam, együtt harcoltunk, mindig egymás mellett álltunk. Borzasztóan élem meg, hogy őt elveszítettem. Annyi nehézség jön magától is az ember életében, amondó vagyok, nem kell keresni a bajt.
A színház következő évadának egyik kulcsfontosságú előadásához Zoli jogi szakértőként szeretne felkérni téged. Temérdek teendőd mellett vállalod-e?
Vele bármit bármikor. Nagyon sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, szívesen dolgozom vele együtt. Ha büntetőjogi dologról van szó, akkor pláne, mert az különösen érdekel. Persze ehhez tudnom kell, hogy mely korra koncentrálódik a történet. Maximalista ember lévén alaposan fel fogok készülni belőle...
Az interjút készítette: Koroknyai Kata