Művészettörténeti utazásra csábít Balázs Zoltán legújabb rendezése a Maladype Bázison. Csehov Három nővér című műve egy ötletektől és képektől burjánzó, intenzív létélményt sűrít százhatvan percbe.

Bázis terét és technikai lehetőségét maximálisan kihasználva épült meg a dinamikusan változó hátterekhez szükséges fémváz. Ezeken közlekednek a korokat és stílusirányzatokat emblematizáló hátterek, de ez még nem minden: multifunkcionális ajtók töltik be a teret – sínen mozgó, elforgatható, ablakszerű, zárható-nyitható részekkel –, a csiki-csuki játékot biztosítva ezzel. Hatalmas energiabefektetés ez, és kőkemény munka eredménye az előadás. A színészektől magasfokú koncentrációt és zsigerig hatoló figyelmet követel a terek ki-be mozgatása jelenetről jelenetre – ez a fajta darabolás eredményezheti az alakítások szaggatottságát is. Az ellentétes irányú metamorfózis sajátos dramaturgiájának – a hétköznapitól az absztrakt, illetve az elvonttól a konkrét felé tartó – felderítését a képzőművészet iránt rajongók és a színházszeretők is egyaránt élvezhetik. Ez a támpont, amelyet kap a néző az előadáshoz. Balázs Zoltán kísérletező és újító rendezéseiről ismert művész. A 2010-es Platonov előadást most hét év elteltével egy újabb Csehov követi. A köztes évek előadásainak egy-egy jellegzetes kellékét is felvillantja az este, így a rendező egyedi művészi ujjlenyomatán keresztül a burjánzó kreatív asszociációk világába is bepillantást enged. Felsejlenek aVihar, a Leonce és Léna, az Übü király, aPlatonov, a Tojáséj, a Stílusgyakorlatok, a Dada Cabaret emblematikus villanásai, amelyeket a Három nővér keretében újraélhetünk.

Világhírű festmények elevenednek meg a színpadon, többek között Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorája, Jan Vermeer van DelftLeány gyöngy fülbevalóvalja, Szinyei Merse Pál Lilaruhás nője, Rubens A három Gráciája, valamint Piet Mondrian konstruktivista kompozíciói. Művészettörténeti gyorstalpalóval robogunk át az évszázadokon. Olyan az est hangulata, mint egy sűrű túra a képtárban, ahol kapkodjuk a fejünket, és végül úgyis lemaradunk sok mindenről. A képzőművészeti skála linearitását a rendező ekképp értelmezi : „Az egész első felvonás olyan, mint maga a reneszánsz. Az új ember keresése, a derű, a napsugár, a fény, a humanizmus. A második felvonás a barokk, a manierizmus, a realizmus, naturalizmus, a romantika világa. A harmadik felvonásban a tűz gyakorlatilag lázba hozza a világot a nővérek körül. A negyedik felvonás pedig a letisztultság, a minimalizmus, a huszadik század második felének, a huszonegyedik első felének a lenyomata, amibe Ország Lili éppen úgy belefér, mint Malevics, vagy Picasso.” Szerencsés azonban, hogy az expresszíven rohanó látvány mellett nem lehet lemaradni a történetről. Hiszen Mása, Irina, Olga és Andrej életképtelen világának utolsó reménysugara a hamvába holt moszkvai utópia, szerencsétlen magánéletük pedig legalább konstans.

Négy férfi és négy nő játékával elevenedik meg a Pozorov testvérek családi drámája. Fátyol Kamilla törékeny szépségének finoman erotikus bemutatása és kislányos bájának jellegzetessége, hogy most is (akárcsak a Viharban) ölben kell cipelni őt. Irina karaktere Munch Sikolyában koncentrálódik emblematikussá. Huszárik Kata Másája a lovagregények széplelkű, plátói szerelemmel eltelő hercegkisasszonya, aki házasságának és erényének foglya, amelyet az abroncsos szoknyák térfoglaló börtöne biztosan véd. Szilágyi Ágota Olgájában a karrierista nő és a szeretetre vágyó kislány ambivalenciája csúcsosodik egy leheletnyi, Natalja (Tankó Erika) csókjaiban megjelenő leszbikus vonal megpendítésével. A három élhetetlen és szenvedélytelen lány ellenpontjára játszik rá Tankó Erika ledérsége. Szexi, ambiciózus, fehérneműben és várandósan is. Pontos, precíz játékával a rideg és konok sógornő is szerethetővé válik, főleg konstruktivista ruhájában. Velük összhangban dolgozik a négy fiú (Bödők Zsigmond, Lendváczky Zoltán, Páll Zsolt, Bartha Lóránd) fegyelmezett művészi alázattal.

Festői képeket szélsőséges érzelmek kereteznek Benedek Mari suhogó jelmezeivel, a tavaly elhunyt Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező Gombár Judit eszmeiségében. Ez most a lányok estéje. Melankolikusan szép, ahogy az időtlenséget a múlandóság feszültsége hatja át a pillanatokban. Megrekedt és távlatok nélküli létünk tragikuma ez, amelyet csak a záróképben megrajzolt körvonalak őriznek majd – ahogyan jellé válnak a lányok. Irina sikolyában Balázs Zoltán, a Maladype Színház létének kérdésére is választ keres – humorosan, BZ–stílusban: Menni kell Moszkvába, vagy lehet még maradni Budapesten is?

Sárosi Emőke, Kortárs Online, 2017