Pokol

Fordította: Babits Mihály, Nádasdy Ádám
Felhasznált szövegek: Thomas Mann, Paolo Santarcangeli
Rendező: Balázs Zoltán
Dante Isteni színjátékának három tétele a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom – mely trilógia a Maladype Színház működésének tízéves évfordulóját kívánja stílusosan egybefogni, először a Pokol fejezetével - nem határozatlan ködbe vesző birodalmak, hanem pontosan körülhatárolt, számokkal felmérhető és részleteiben is pontosan megragadható részei a Térnek.
A Túlvilág, ahova a szimbolikus Vergilius és Beatrice elvezetnek, nem valami élettől idegen képzelet üres fantazmagóriája, hanem maga az Élet, fölfokozva, sűrítve, mélyítve és magasítva, egy másik regiszterben –akár a színház. Dante a lélek történetének elmosódó állomásait a belső időből a külső térbe vetíti, ahol azok határozott beosztást, világos tagolást nyernek.Ebben a túlvilágban éppen annyi szó esik az élőkről, mint a halottakról, de a halottak különös látással bírnak, mely továbbra is az élethez kapcsolja őket, emlékezetük időtlen. Dante úgy vélte, hogy az ember boldogságra teremtetett, és hogy a legmagasabb rendű öröm az értelem használatában és az igazság keresésében áll.
A Maladype Színház tíz éves fennállása alatt sokszor bizonyította már ennek a gondolatnak az érvényességét, hiszen választott témáival, darabjaival, egyéni látásmódjával és szokatlan előadásaival következetesen és kitartóan járta a maga alkotóútját. A előadás sok-sok nagyszerű alkotó közös munkája a művészet különböző területeiről, akik a Pokolba majd együtt ,,szállnak alá”. Babits Mihály klasszikus szövege mellett Nádasdy Ádám új fordítása is hallható lesz, melyet kifejezetten erre az alkalomra készített a fordító a társulat számára. Utazásuk nem egyszerű földi utazás lesz, hanem eksztatikus, túlvilági út középkori víziókkal és modern látomásokkal az emberről, a művészről...
Szereplők:
Vergilius: Ladányi Andrea
Dante: Faragó Zénó
Lucifer: Orosz Ákos
Beatrice: Fátyol Kamilla
Filippo Argenti / Tizifoné / Nessus / Capaneus / Bertran de Born / Gennydorong / Capocchio: Lendváczky Zoltán
Caccio, Megéra / Cavalcante / Brunetto Latini / Thai / Loderingo / Sinón: Ligeti Kovács Judit
Minos, Bukott Angyal II / Minotaurusz / Ragyaszárny / Odysseus / Ugolino: Páll Zsolt
Francesca, Alektó / Farinata / Pholus / Pier Della Vigna / III. Miklós / Catalano, Bocca: Tankó Erika
Bukott Angyal I / Paolo / Jézus / Khiron / Jacopo Rusticucci / III. Miklós / Bűzfarok / Ádám meste / Júdás: Tompa Ádám
Ütőhangszerek: Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet: Polgár Péter
Jelmez: Horányi Júlia
Mozgás: Szőllősi András
Rendezőasszisztens: Tárnoki Márk
valamint:
Alscher Bettina, Bordi Gábor, Csányi Sarolta Lívia, Horák Zita, Horváth Lilla, Juhász Dalma, Kerekes Tamás, Kovács Judit, Krausz Gergő, Kutrik Lilian, Lakos Marcell, Lukáts Kata, Mácsai Kati, Nagy József, Nemes Zoltán, Orbán Ildikó, Orgován Letícia, Pataki Viktor, Peller Cintia, Rábavölgyi Tamás, Sákovics Eszter, Samu Tímea, Urai Dorottya, Varga Brigitta, Zelencsuk Kata
Az előadásban szereplő ,,bűnös lelkek” önkéntes civilek, akik a próbaidőszak utolsó hetében lelkesen és odaadóan próbáltak velünk. Közreműködésüket ezúton is köszönjük.
Bemutató: 2011. március 31., Trafó Kortárs Művészetek Háza