Norman Bel Geddes, amerikai festő-díszlettervező, az ezer személyes Guild Színház megteremtője istenkísértő arénát tervezett az Isteni színjátékhoz. Becsvágyó monumentalitása sosem valósult meg, a költségek okán, de elhíresült.

Max Reinhardt ezt követően tőle rendelte meg A csoda világturnézó díszletét. A krőzusi kiállítás csábító látványosság. Puritán változata a belső szépségeket tolja a mutatvány előterébe. Kazimir 1968-ban a Körszínházban estélyi ruhás oratóriumként rendezte meg Weöres Sándor szövegszerkesztésében, Sulyok Mária és Básti Lajos muzsikásan hangzó recitálásával.

A Maladype Színház félretett uzsonnapénzükből állította a Trafó terébe a maga Dante Pokol előadását Polgár Péter leleményesen takarékos díszlettervei szerint, Horányi Júlia jelmezeivel. Magas tudású világítással pokoli sötétet, sejtelmes derengést hoznak létre.

Körben harminc fémszerkezetű, modern bárszéken ülnek a fekete leplekbe öntött lelkek. Egy-egy fedetlen felsőtest, női váll fehérlik csupán. A háttérre pingált, sas orrú arcukat sisakkal álcázó, fenyegető alakok fél-jelenlétükkel végtelenítik a játszókat.

Fortyogó, hullámzó, áradó, képlékeny tömeg. Néha áthatolhatatlan falanx. Atomokra bomlanak. Kámzsájuk fedi arcukat, mégis ha kilátszik egy szempár, élettelen, tárgyszerű mozgó túlvilági tárgyak. Teljesítményük okán regisztrálandó Alscher Bettina, Bordi Gábor, Csányi Sarolta Lívia, Horák Zita, Horváth Lilla, Juhász Dalma, Kerekes Tamás, Kovács Judit, Krausz Gergő, Kutrik Lilian, Lakos Marcell, Lukáts Kata, Mácsai Kati, Nagy József, Nemes Zoltán, Orbán Ildikó, Orgován Letícia, Pataki Viktor, Peller Cintia, Rábavölgyi Tamás, Sákovics Eszter, Samu Tímea, Urai Dorottya, Varga Brigitta, Zelencsuk Kata hangsúlyos színpadi jelenléte. Huszonöt felhívásra jelentkező civil egy hetes próbával – tudtommal: ingyen – fegyelmezett odaadással szolgáltatták az imbolygó, szálldosó, leheveredő, eltűnő, majd előderengő, dinamikus díszletté összeálló bűnös lelkeket. Fekete klott lebernyegeikben emlékeztetnek a húszas évekből Madzsar Alice és Palasovszky Ödön mozdulatművészeti frontharcos kísérleteire.

Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél ütőhangszeren játszik együtt, mintha a mozdulatok dobbannának, kondulnának, susognának. A zenei kíséret adja a mozgást, vagy a mozdulatok hallatszanak.

Sötét korszak szülte a Színjátékot. Kétfelé hasadt, kibékíthetetlen pártharcok. Árulások, csalások, erőszak, viszályok, hatalmi tolvajlások, megvetendő mohóság, a köznép nyomorgatása, szemérmetlen pénzügyek, elvtelenség, vérbosszúk, gyilkosságok, ronda hazugságok kora ez. A politizáló Firenze kora. Az előadás az elfajzó, a kapcsolatokat átható bűnöket maiakként érzékelteti, Dantéból egyetlen szempilla rebbenésnyi kikacsintástól mentesen.

A központi fémszerkezetű díszlet – lehet koponyákkal megkoronázott fogorvosi szék, roppant méretű, kétkarú dugóhúzó - közepén ül, mint Dózsa György az izzó trónon, maga a szerző. Dante Alighieri. Nem szál alá a pokol bugyraiba. Fejében működik a látomások sora. Faragó Zénó hangját nem zengetve, erővel, egyhangúságtól nem mentesen a középpontban ülve adja. Mellette két kísérője: Beatricét a kívül-belül kristály szép Fátyol Kamilla exponálja, majd hamarosan szétpattan jelenléte, akár egy szivárványló szappanbuborék. A továbbiakban láthatatlan.

Lucifer szerepével tehetetlen Orosz Ákos. Játékmodora a megszületése előtti Ungvári Lászlóé. Maszkja e sorok írójának megszületése előttről Csortos Gyula teátrális sminkje. Mögöttük, fölöttük Ladányi Andrea (Vergilius) szenvtelennek mutatkozó szenvedélyessége képviseli Dante megvesztegethetetlen politikai gyűlölködését, mindent felülnézetből, bölcsen, szellemi fölénnyel átlátó engesztelhetetlenségét. Az átvilágító ész könyörtelen ítélkezését. Nem hiányzik Ladányiból a hiábavalóságok fölötti metsző gúny. A tartózkodó irónia. A nagytehetségű előadóművészre két kritikai téves fogalom végkép nem illik. Az eszköztelenség, mivel színészi tömörsége a magas izzáson szikárrá kovácsolt lényeget közvetíti. A másik: az átélés, Ladányi ezzel nem vádolható. A magát elborultan ihletettnek érző színészekkel szemben Ladányi, mint a nagyok rendszerint, a személyiség teljes összpontosításával játssza végig szerepét.

Kiemelkedő teljesítmény Ligeti Kovács Judit (több megtestesítése közül Thais, a kurtizán), Tankó Erika (Francesca) és Tompa Ádám (Paolo) szerelmi jelenete: „ajkon csókolt, remegve izgalomtul. Igy Galeottónk lett a könyv s írója. Aznap többet nem olvasánk azontúl" Babits terzinájával. Tompa Júdása erős képileg-színészileg és testmimikai megvalósításban. Lendváczky Zoltán az alaktalan fekete emberi bugyorból elő-előbukkanó groteszk kínlódású bábfeje, valamint Páll Zsolt brutális jelenlétei.

Olvastam néhány sebtiben-kritikát a Pokolról. Panaszolták: nem értik. Olvasták a Színjátékot? Én olvastam. Nem értettem. Beszélni tudnék róla, írni is, de nem értem. Görcsösen megérteni akarják Dantét, megérzés helyett. A színház nem a ráció helye. Ha minden áron értelmet keresünk a játékban, rossz felől döngetjük az ajtót, sosem jutunk be. Nem is merülnék el filologizálásban. Nem vetném egybe Babits fordítását Nádasdy Ádámnak az alkalomhoz készült új szövegével, és nem bajlódnék a Thomas Mann Doktor Faustusából kiszelt, valamint Paolo Santarcangeli patchwork beillesztett foltjaival. A Trafóban másfél órás Pokol nem irodalomóra Dantéból. A Városligetben, a Körszínházban robbanó nyári kasszasiker volt az Isteni színjáték. Tódultak hozzá. Jegyet vettek. Megnézték. És művelten jöttek ki a színházból. Büszke tudat dagasztotta a nézőket, hogy bepótolták mulasztásukat. Többéves szellemi belefeledkezést három óra alatt abszolváltak. Tudják már a Divina commediát.

A Maladype Dante-előadása más. Balázs rendezései halálra szántan szembe mennek a robogó színházi trendnek. Nem is a Mindentudás Egyetemének Dante-kurzusa. Nem irodalmi gyorstalpaló.

Öntörvényű színház.

Molnár Gál Péter, szinhaz.hu, 2011