Gabnai Katalin: Übü király
Jarry és társai, a rennes-i gimnázium akkori ebadtái, vagy négy emberöltővel ezelőtt egy padláson mutatták be közösen összehozott báb-bohózatukat Hébert úrról, hevesen utált fizikatanárukról. Később Jarry magához ragadta az opuszt, „megírta", s a nagyon rossz minőségű, gyáva zsarnok figuráját Übü király képében szabadon eresztette. Botrány botrányt követett a bemutatók során, s ez nem csupán a nyelvezet, hanem a figurák és a konkrét politikával valahogy mindig összevethető helyzetek miatt is lehetett. A Maladype előadásáért nem a padlásra, csak egy nyolcadik kerületi bérház első emeletére kell fölmenni, de itt is jólesőket böfög a pokol az iszonyú iramú játék során.
Külsőre úgy néz ki, mintha tanítás után együtt maradt kamaszok tombolnának egy szobában, nyakig föltornyozott újságkötegek dombján. A megmászható papírhalom oldalában verem rejlik, ebben az üregben, mint disznó a kotuban dagonyászik vagy őrjöng Orosz Ákos Übüje, fölötte császkál és csúszkál Übü mamaként vagy medveként Lendváczky Zoltán, míg a két másik fiú - a színlap szerint is - legalább nyolc figurát jelenít meg egyenként, csak és csakis az újságpapír világhoz illő tárgyak - ollók, ragasztók, hurkapálcák, tűzőgépek és spárgakötegek - no meg szálldosó-libegő papírdarabok segítségével. Ami papírt a színészek nem szakítanak szét, nem esznek meg, azt hirtelen maguk elé kapják, fölolvassák, s a bulvárhírek hazai figurái egy pillanat alatt beköltöznek a közönség közé. Orosz Ákos Übüje igazi pokolfajzat, de nem ismeretlen itt a nyolcadik kerületi járdákon sem ez a sunyi, sárból fölugró figura.
Lehet ebből a darabból világvégi jóslatot, démoni karikatúrát, gyilkos és sötét szatírát kiállítani, volt is rá példa, lesz is, reméljük. De ilyen káprázatos ritmusú, nekiszabadult varázslatot, a kreatív téboly ilyen pontosan komponált balettbunyóját, mint Balázs Zoltán mostani munkája, csak nagyon ritkán lehet élvezni.
Orbán Ottó sorai jutnak eszembe, a hatvanas évek később megfáradt géniuszait megéneklő verséből: „kik szabad levegő voltak és a tehetség naprobbanása" - írta róluk. Ez itt a jelen, a kortárs idő színháza. Ezek a fiatalok most a szabad levegő, s Übü-játékuk „a tehetség naprobbanása".
Gabnai Katalin, Mindenki Színháza, 2010
Külsőre úgy néz ki, mintha tanítás után együtt maradt kamaszok tombolnának egy szobában, nyakig föltornyozott újságkötegek dombján. A megmászható papírhalom oldalában verem rejlik, ebben az üregben, mint disznó a kotuban dagonyászik vagy őrjöng Orosz Ákos Übüje, fölötte császkál és csúszkál Übü mamaként vagy medveként Lendváczky Zoltán, míg a két másik fiú - a színlap szerint is - legalább nyolc figurát jelenít meg egyenként, csak és csakis az újságpapír világhoz illő tárgyak - ollók, ragasztók, hurkapálcák, tűzőgépek és spárgakötegek - no meg szálldosó-libegő papírdarabok segítségével. Ami papírt a színészek nem szakítanak szét, nem esznek meg, azt hirtelen maguk elé kapják, fölolvassák, s a bulvárhírek hazai figurái egy pillanat alatt beköltöznek a közönség közé. Orosz Ákos Übüje igazi pokolfajzat, de nem ismeretlen itt a nyolcadik kerületi járdákon sem ez a sunyi, sárból fölugró figura.
Lehet ebből a darabból világvégi jóslatot, démoni karikatúrát, gyilkos és sötét szatírát kiállítani, volt is rá példa, lesz is, reméljük. De ilyen káprázatos ritmusú, nekiszabadult varázslatot, a kreatív téboly ilyen pontosan komponált balettbunyóját, mint Balázs Zoltán mostani munkája, csak nagyon ritkán lehet élvezni.
Orbán Ottó sorai jutnak eszembe, a hatvanas évek később megfáradt géniuszait megéneklő verséből: „kik szabad levegő voltak és a tehetség naprobbanása" - írta róluk. Ez itt a jelen, a kortárs idő színháza. Ezek a fiatalok most a szabad levegő, s Übü-játékuk „a tehetség naprobbanása".
Gabnai Katalin, Mindenki Színháza, 2010