A látogatóknak százhúsz perc, no és harmincnyolc komfortos szoba áll rendelkezésükre a játékra, amely nemegyszer véresen komoly. Két óra alatt kell eljutni a régóta dédelgetett vágyaik beteljesítéséhez.

A százforintos boltok kínálatára emlékeztetnek a nézővel szembeni polcokon felsorakoztatott tárgyak. Az egymástól kellő távolságra helyezett csecsebecsék, a különböző méretű tükrök, a játék puskák és a makettek vonzzák a szemet. A bazári hangulatban a tárgyak leendő gazdájukat várják, csak meg kell még találni a megfelelő közvetítőt és a mindkét fél számára kedvező árat a kielégítő üzletmenethez. A látszatnak azonban ezúttal sem szabad bedőlni, hiszen Irma Nagy Balkonnak nevezett bordélyháza jóval izgalmasabb titkokat rejt ennél.

A látogatóknak százhúsz perc, no és harmincnyolc komfortos szoba áll rendelkezésükre a játékra, amely nemegyszer véresen komoly. Két óra alatt kell eljutni a régóta dédelgetett vágyaik beteljesítéséhez. Az önfeledt örömnek és a fájdalomnak közös az eredője és ezért elválaszthatatlanok egymástól. A korbács ütötte felpuhult, véraláfutásokkal tarkított bőr zebracsíkjaiból a gyönyör forrása lesz, a kegyelemért térden állva rimánkodó áldozatból pedig az irgalmat hírből sem ismerő hóhér. Például A Püspök piros plüssét és mitráját viselő férfit (Fila Balázs) igencsak izgatja, ha aktus közben a kedvenc bűneit gyónja meg a partnere. Mindeközben temetetlen holtak fekszenek az utcákon, lángol a külváros, de már nemcsak a peremkerületek a veszélyeztetettek, merthogy a felkelés percről percre közelít az asszonya által nemes egyszerűséggel illúzióháznak nevezett műintézményhez.

A Maladype Színház A Balkon című produkciójának a legfontosabb kellékei a tükrök (látványterv: Ambrus Mária), amelyek más és más fénytörésben mutatják a lelket és a testet. Az előbbi jóformán megismerhetetlen az előadás világában, míg az utóbbi a maga brutális valóságában van jelen. Ungár Júlia fordítása első hallásra a tautológiára és a dialógusok tőmondatainak feszültségére alapoz. Különösen a szóhalmozások adnak sokat az abszurdok közé sorolt Jean Genet drámáit annyira jellemző romlott bujasághoz: már nemcsak a nyelvi devianciát, hanem a Rossz és a Mocsok szentségét jelölik.

Zsótér Sándort a forradalom kevéssé, a mindennapok (ál)arcai és jelmezei, valamint a hatalom által a polgárokra erőltetett, és hasznosnak gondolt funkciók annál inkább érdeklik. A rendezés legsűrűbb pillanataiban a polcokon elhelyezett tárgyak túlmutatnak önmagukon, és vizuális realitást adnak a képzeletnek. A lázadók lekapják a polcról a játék puskákat, azokkal tartva sakkban az ellenséget, a makett a tanyát ábrázolja, amelyen Carmen (Szilágyi Ágota) kénytelenségből dajkaságba adott gyermekét nevelik.A november 8-ai előadáson az olykor dekoncentrált Tankó Erika összességében megtalálta a ritmust Irmához, a bordély tulajdonosnőjéhez. Az alakítás erénye, hogy nem kiöregedett kurvát mutat, hanem határozott üzletasszonyt. Hogy mennyire vágyódik a Másik után, az azokból az apró simogatásaiból és érintéseiből látszik, amikor Carmen átöltözteti úrnőjét. Atmoszférateremtő ereje miatt megkapó a lírai monológja az első felvonásban, mert megidézi a világ középpontját, vagyis az általa vezetett nyilvánosházat, ahol, bár a szerepjáték szabályai szerint, de a vendégek annak a bőrébe bújhatnak, akiébe csak akarnak, és persze, hogy vonzóbb ez, mint az örömtelen, mert agyonszabályozott külvilág.

Balázs Zoltán a másik legfontosabb szerepben A Rendőrfőnökként eleinte a fiú tulajdonságait hangsúlyozza. Kevéssé érezteti a tapasztalt férfit, a hatalomhoz vezető lépcsőkön lassan, de magabiztosan haladó vezetőt. Pedig nem akármilyen emlékművet szeretne: azt, hogy az ő életbeli szerepét is válassza végre valaki, Irma valamelyik excentrikus szalonjában. Meggyőzőbb az alakítás a rácsodálkozás pillanataiban, amikor már érzi az esélyét annak, hogy vágyai teljesülhetnek.

Pallag Márton (A Tábornok) valahová a fejünk fölé repdeső, zavarodott pillantásai, a kezek mereven mozduló ujjai jelzik az embert, aki a bordély épületén kívül őrületes szorongásokkal küzd. Az ő számára átmenetileg akár a terápiát is jelentheti egy-egy szeánsz a nyilvánosházban.

A színház jó esetben jelen idejű akciókból építkezik, és erre a körülmények néha még rá is erősítenek. A jelen sorok írója által látott előadáson Huszárik Kata hangproblémái miatt Bartha Lóránd asszisztens mondja a szöveget, míg a színésznő gesztikulálja A Küldött figuráját. A kényszer szülte megoldás illik Jean Genet szellemiségéhez, mert az állandóan változó szerepeink és vendégarcaink végtelen törékenységéről mesél.

Zsótér Sándor ötletes rendezése a szobaszínházi szcenikát legyőzve pergeti a történetet. A Maladype előadása olyan, akár a trágyadombon nőtt, friss hajtású virág, mert a szélsőségei az izgalmasak. A Hóhér (Bödők Zsigmond) A Tolvaj végbelében gondosan matatva végül előhúzza az utóbbi farpofái közül a színes selyemsálat, amelyet aztán a neurotikus A Bíró (Márkus Sándor) szagolgat kéjes élvezettel. A Balkon perverz szépsége ebben a jelenetben ragyog a maga teljességében.

Szekeres Szabolcs, ART7.hu, 2017