Ha Csehov Három nővérét vesszük példaként: Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színház 3N avagy Csehov: Három nővér című előadásában az elmúlt évadban azt a kérdést dolgozta fel a drámán keresztül, hogy hogyan alakul az ember személyisége az évek során. A rendező szerint személyiségünk valójában mindazon alakok összessége, amelyeket az évek során felöltöttünk. Ennek hangsúlyozására Olga, Mása és Irina szerepét nem három, hanem hat, tehát figuránként két-két színésznőre bízta, akik a nővérek különböző korú alteregóit testesítették meg. Azonban Szikora János éppen arra igyekezett felhívni a figyelmet, mit szólnának vajon különböző korú énjeink, ha szembesülnének azzal, idővel mivé lettek, így aztán az eltérő életszakaszokban járó szereplők a színpadon találkoztak is korábbi, illetve későbbi önmagukkal. Az előadásban így láthatóvá váltak azok a konkrét pillanatok, amikor Olga, Mása és Irina saját magukkal kényszerülnek szembenézni, Zoób Kati jelmeztervező pedig a karakterek főbb vonásait végig megőrző, de jellemváltozásaikat finoman érzékeltető, részletgazdag jelmezekbe öltöztette a szereplőket a még teljesebb hatás kedvéért.

Még javában munkáltak bennem ennek az előadásnak a felvetései, amikor a Maladype Színházban, Balázs Zoltán rendezésében a Három nővér-nek egy valóban soha nem látott értelmezésével találkozhattam. A Maladype áprilisi premierje ugyanis színháztörténetileg példátlan vállalkozás: a dráma minden egyes jelenetét más-más festő stílusában vitte színre a társulat. A Maladype egy lakásszínház, ennél fogva nincs klasszikus értelemben vett színpad. Produkciójuk semmiben sem emlékeztet gyerekkorom színházi élményeire, talán csak abban, hogy amint elkezdődik az előadás, megszűnik a külvilág, és csak a feltétel nélküli ámulat marad. A tenyérnyi játéktérben szó szerint olyasmi történik, ami ezt megelőzően soha: a színészek bravúros átalakulásai és a díszlet nem kevésbé bravúros átalakításai révén Olga, Mása, Irina és a darab további szereplői az 1200-as évek ikonfestészetétől napjaink street art művészetéig a legkülönfélébb festészeti stílusokat és ikonikus műveket idéznek meg, miközben lélegzetelállító gördülékenységgel halad előre az invenciózus előadás. Balázs Zoltán azt vallja: olyan, mintha Csehov kifejezetten ezzel a szándékkal írta volna a drámát, annyira illeszkedik a Három nővér ehhez az előadásmódhoz. Távol álljon tőlem, hogy ezt egy pillanatra is kétségbe vonjam, de annyit talán csendben hozzátehetek: ha Csehovnak ez is volt a szándéka, szükség volt egy olyan zseniális elmére, amelyik a színháztörténetben először ki tudta olvasni mindezt az eddig is rendelkezésünkre álló szöveg sorai közül...

Premiumlap, Verasztó Annamária, 2017