Hajdu Szabolcs saját fejlesztésű (önállóan vagy a többi színésszel együtt írt) darabját lehet a Maladype bázisán látni. A fellépők olyanok - többnyire -, akik ismerősek a rendező-színész filmjeiből is. Ugyan nyolc napon belül 11 előadást tekintettem meg és már nagyon nyomasztottak a meg nem írt előadások, így teljesen irracionális lépés volt még egyet bevállalni, de annyira erős volt a kísértés, nagyon szerettem volna látni ezeket a színészeket (pl.Török-Illyés Orsolyát, Szabó Domokost) élőben is látni, hogy mentem, tudván tudva, hogy csak felületes bejegyzésre lesz időm. Aki szereti Hajdu Szabolcs filmjeit, azoknak vétek ezt a lehetőséget kihagyni. Erre hívom fel ezennel a figyelmet. AJÁNLÓ következik.

Az előadás egy részben játszódik, nagyjából hatvan személy ül a Maladype nagy szobájának két oldalán. Középen egy nagy asztal, egészen olyan, mintha egy pesti nagypolgári lakás nappalijában lennénk. Egy helyszínen játszódik az előadás, Farkaséknál. Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya a házaspár, gyermekük, Brúnó pedig Gelányi Imre. Hozzájuk érkezik meg váratlanul az asszony testvére, Ernella (Tankó Erika), annak férje Albert (Szabó Domokos) és lányuk, Laura (Szilágyi Ágota). A legtöbb beszélgetés egészen hétköznapi, az eseménysor sem annyira rendkívüli. Az, hogy színházban vagyunk néhány apróságból derül ki (a székeken, asztalokon ruhadarabokból összevarrt terítők vannak, amilyennel nem szoktunk találkozni, illetve ha szétnézünk, mégis körülöttünk van további ötven ember). Díszlettervező: Moroncsik Emese, jelmeztervező: Szabó Márton István.
A szereplők a legkülönfélébb összeállításban beszélgetnek, a két asszony, a két férfi, a házaspárok együtt és külön, a gyerekek jelenlétében és távollétében. Közben mi nyugodtan ülünk és a két család leghétköznapibb problémáiról értesülünk, amelyek közül valószínűleg néhány nyomaszthatja a közönség számos tagját is. Felmerülnek napi megélhetési gondok, pénzhiány, párkapcsolati problémák, a kivándorlás lehetősége (választása vagy elutasítása), lakásgondok és gyereknevelési kérdések. Ezek mind egészen úgy, ahogy például egy játszótéren vitatnánk meg őket hozzánk közelebb álló ismerőseinkkel. Egyikük megállapítja a másik életéről: "Kicsit több lendület kéne." Lehet, hogy ez mindannyiunk életére igaz. De az is lehet, hogy jó ez így, nem lenne muszáj sehova rohanni. Az előadás után eldönthetjük magunk.

A felvetett kérdések aktuálisak, húsba vágóak, sőt kevéssé vannak eltávolítva a mi életünktől - valóban köztünk élő, átlagos figurák is lehetnének Ernelláék és Farkasék. Ezt tovább súlyosbítja, hogy a színészek a legtökéletesebb természetességgel nyilatkoznak meg, hitelesen, emberként. Ahogy néztem és hallgattam őket felidéződtek bennem a Hajdu Szabolcs filmek (pl. Tamara), amelyeket nézve átéltem az idő lelassulását. Jó volt ez így, természetes volt a padon ülni és szembesülni a felvetett kérdésekkel.

Az igazi művészet - amint azt tudjuk mindannyian - szembesít a saját életünkkel, tükröt tart. Hát most aztán behúztam a nyakam, annyira elevenembe vágott néhány mondat, különösen azok, amelyek a gyereknevelés kérdését érintették. Mert nekem kifejezetten jó előadásokat nézni és utána ezt a blogot is írni, de közben ez-az kimarad, például a miskolci előadások miatt előző nap nem is láttam a fiamat....Igen, ez van. De ezt az előadást semmiképp nem lett volna szabad kihagyni, még az általuk ébresztett bűntudat ellenére sem. Nézzétek meg ti is!

Makk Zsuzsanna, Mezei néző blog, 2015