Zsótér Sándor - aki a Molière-féle Don Juant átíró Brecht szövegét vette alapul - előadásában a világhírű, mitikus csábító nem hódításai, nem a lábnyomaiba hulló összetört szívek miatt érdekes. A Maladype Don Juanja ennél súlyosabb témákat dolgoz fel: ez az előadás a becstelenség, romlottság és a tisztaság szembenállásáról, a materiális és a magasztos párharcáról szól. A képmutató, semmilyen aljasságtól vissza nem riadó Don Juannak nem pusztán azért kell buknia, mert túl sok nőt alázott meg, hanem mert - az előadás ítélete szerint - nem lehet, hogy olyasvalaki éljen a világban, aki megtagadja az erkölcs vagy a jobbítani vágyásnak akár a gondolatát is.

Hogy érzékeltesse a tétek súlyát, Zsótér folyamatos kettősségben játszatja színészeit: az előadás tere a Salvador Dali Gala és Dali az égben című festményéből készült szőnyeg és ugyanolyan plafonkárpit közt helyezkedik el, egy furcsán groteszk síkon, a fensőbb tartományok ölelésében. A szereplők pedig az élő színészek helyett sokszor a porcelán Jézus-, Mária- vagy Mária Magdaléna-szobrokhoz beszélnek, sajátos módon jelezve az alakok szimbolikusságát, a helyzetek metaforikus többlettartalmát. Milyen erős jel, ha az elcsábított fruska egyenlőségjelet lát a Jézus-figura és a valójában ízig-vérig profán Don Juan közt! Egyúttal a néző is folyamatosan arra sarkalltatik ezáltal, hogy a magasztos felől is vizsgálja a férfit, ne vegye adottnak és megváltoztathatatlannak a kézzel fogható dolgok nagy élvhajhászának jellemét.

Zsótér a komoly és végső soron komor téma ellenére is lenyűgöző könnyedségű előadást teremt, Ungár Júlia remek mai kiszólásaival és beszédmódjával, olykor egészen pihent poénokkal, eklektikus és meglepő képi világával (a parókaként egy félbevágott játékbabát használó, rikító pink öltönyben és tornacipőben megjelenő Don Juannal), a realizmustól messze rugaszkodó játékmódjával. De hogy ez a levegőtlen szobában játszott, szünet nélküli két óra minden másodpercben fenntartja a figyelmet, arról nem csak ez, de a kimagasló színészi teljesítmények is gondoskodnak.

Orosz Ákos képes arra a bravúrra, hogy miközben mellesleg végig értelmezve mondja szövegét, pontosan ábrázolja Don Juan jellemének minden rétegét és ellentmondását, komolyságát és komolytalanságát, nagy- és kisszerűségét. Segédjét, Sganarelle-t Lendváczky Zoltán figyelemreméltó magabiztossággal, az erkölcsösség és erkölcstelenség közt menetrend-pontossággal utazgatva formálja meg. A többiek mind megannyi kisebb szerepet játszanak: Tankó Erika mindegyiknek egy-egy gesztusból, rezdülésből érzékelhető jellemet teremt; Nagy Norbert karaktertípusokat hoz egészen profi technikai tudással; Kerkay Rita fruskáinak és hölgyeinek sugárzó erotikája van; Pallag Márton többnyire egy kőből faragott karaktereket kelt életre.

Don Juan, miután elpusztult, aprócska ukuleléjén még eljátssza a Kispál és a Borz legnagyobb slágerét, majd eltűnik a világból. Ez a kettősség a legjobb Zsótér Sándor Don Juanjában: ez az előadás kőből van, de minthogy szerkezete könnyű, mégis lebegni tud a víz felszínén.

Kovács Bálint , Egyfelvonás, Origo/Kultúra, 2013