.. a történelem maga is dadaista, minden és mindennek az ellenkezője is igaz benne – a politikai és a tankönyvkiadói érdekek szerint.Az újdonságra törekvés, a tudatos, formabontó kísérletezések a Maladype Színház jól megszokott védjegyei. Legújabb előadásukban, a Dada Cabaret-ban Balázs Zoltán, a társulat vezetője és rendezője mesterszakácsként, grammnyi pontossággal adagolja a titkos összetevőket.

A dadaizmus égisze alatt bármi elfér, hisz ott művészet minden, még az is, ami nem az – vonhatjuk le a konklúziót Monsieur Dadától. És innentől szabad játszani... Ugyanis az előadás egy igazán sűrű kabaré, amelyben a vidámkodó felszín világrendítő mélységeket takar. Nyitott színpadkép fogadja az érkező közönséget: baloldalon, hátul a zenekar, középen egy art deco stílusú miniszínpad pódiuma (Monsieur Dada birodalma), a jobb oldalon pedig a hófehér műfenyők világának dada filozófusnő-angyalkái. „Ne gyászold a döglött kecskét, játsszátok el a finálét” – adják meg a fehér ruhás lányok az este alaphangulatát, amely egy hömpölygő abszurd vízió, ahol két fiktív vallatás szemtanúi lehetünk. Monsieur Dada (Farkas Gábor Gábriel) kihallgatásában Tristan Tzara és Lenin önigazolást kereső története a fő cselekmény, amelyre reflektálnak, kommentálnak a görlök – mert világok érnek össze Zürichben, a Spiegelgasse utcában. A Voltaire Cabaret és Lenin, a forradalmár egy időben, egy helyen létezik, és közösen kerülnek egy olyan művészeti irányzat hatása alá, amelyben minden és mindennek az ellentéte is létjogosult. Persze mindez Matei Vișniec fikciója, hiszen történelmileg semmi sem bizonyítható: a történelem maga is dadaista, minden és mindennek az ellenkezője is igaz benne – a politikai és a tankönyvkiadói érdekek szerint.

A súlyos és megválaszolhatatlan teóriákat a kabarészámok teszik fogyaszthatóvá. Sanzonok, kuplék, jazz-betétek ismert klasszikusai búgnak a fülünkbe Farkas Gábor Gábriel és zenekara feldolgozásaiban. Farkas Gábor Gábrielnek minden műfaj ott van a torkában: a barokkos falzettektől, a francia sanzonokon át a mozgalmi dalokig egyaránt. Megfoghatatlan, misztikus konferanszié figura, az est víziójának konduktora.
Első áldozata Bödők Zsigmond (Tristan Tzara), aki a maga impulzivitásával három mozdulattal betölti a teret. Technikai tudása kimagasló: a varieték mintájára egyszerre énekel, táncol, szaval, ha kell, vetkőzik, és az artistafeladatok sem okoznak neki problémát. Tzara tökéletes ellenpontja Vlagyimir Iljics Lenin alakjának (Kútvölgyi Erzsébet), aki egy két keréken guruló élő roncs. Egy forradalmár, aki paralízisének következtében már szavakat sem tud formálni. Összerogyott, piros flitteres öltönyös kakasként ábrázolja Oroszország egykori első emberét.

A háttér izgalmait, érzékiségét biztosító három díva (Tankó Erika, Szilágyi Ágota és Huszárik Kata) sajnos eltérő izzásponton ég. Erotikában nincs hiány, a kabaré-kokottok öltöznek, vetkőznek – estélyi ruha, miniszoknya, fehérnemű (jelmez: Benedek Mari) –, és mellette énekelnek, táncolnak. Karikírozva csábítanak, hithű elvtársnőkként önként könnyítenek a katonákon, és rózsaszín míderben az édes kislány szerepében is megvillantják bájaikat. Buják, viccesek, impulzívak mindhárman. Tankó Erika cserfességével, Szilágyi Ágota hangjával, míg Huszárik Kata szendeségével hódít – utóbbi olykor túl szűziesen tartózkodva.
Az előadás valódi kabaré, ahol a számok a mélydráma hangulatfestő jelenetei. A saját keresztjét cipelő hadsereg jelenete és a kakikupac-sapkában zajló politikai vita gegjei humorral ellenpontoznak egy-egy létező tragikumot. Megjelenik a női lét feladatainak okfejtése is: dolgozni a férfi helyett is, hogy tartozhassanak valakihez – ez az önmegvalósítás!

A Dada őrülete az izmusok divatbemutatójában csúcsosodik ki. Az icipici kis bikini című dal hatásvadász stílusjátéka meghökkentő. Különböző stílusban, nyelven, hangulatban Monsieur Dada énekel, miközben három síkidommal (kör, négyzet, háromszög) takargatják a meztelen Tzarát, aki az izmusokról tart előadást. A zenekar egyenrangú partnere a színészeknek, lubickolnak a különböző stílusok adta lehetőségben.
A finálénak hitt slágerarzenál után a jól ismert brechti effekttel kibillen a fény, és szembesülünk a színészekkel, akik konkrét kritikát fogalmaznak meg a nézőkről a nézőknek: értetlenségünk úgy tűnik, mintha „Isten hányna a koponyánkban”. És ezzel még nincs vége, mert újra felmerül a dadizmusról folytatott eszmecsere, amelybe magyar–román vita is keveredik, végül egy fekete macska „hajnali fél fénybe fáradt” bús melódiájával zárul a kabaré.

Balázs Zoltán könnyed ujjgyakorlatként játszik a műfajok adta lehetőségekkel. Minden pillanatban történik valami szórakoztató, és felvillannak a társadalomtükrök fájó pontjai is, de a kabaréban még jó, ott még nem fáj semmi, csak az előadás után merülnek fel kellemetlen kérdések: valóban Lenin pajtásai lettünk? Társai a haldoklásban? Hány világégést asszisztálunk még végig a kupleráj-tivornya biztonságából?

Sárosi Emőke, Kútszéli Stílus, 2016