MGP: A négerek = romák
Kakasviadalokat tartanak Dominikában hasonló, meredeken emelkedő lelátójú vasvázas szerkezetekben, mint amiket Gombár Judit szerkesztett a Bárka Színház közepére Jean Genet a Négerek című bohóctréfája előadásához. A mű 40 éves, a kiskorú bűnöző, zsebtolvaj, pederaszta prostituált, börtöntöltelék szerző 50 éves korában írta. Éjfélkor kezdik játszani. Genet bohóctréfának jelölte színpadi művét. Balázs Zoltán rendező kétértelműn fekete misének.A párizsi eredeti bemutatót a Les Griots színes bőrű társulat játszotta. A Bárkában most a Maladype romái lettek a négerek.
A mű nem a négerkérdésről beszél. "Azok vagyunk, akiknek látni akarnak bennünket, s abszurd módon azok is leszünk mindvégig." A szöveg csipkehálójában trágárságok a bogok. A kitaszítottak és megbélyegzettek kínjainál nyomatékosabb a vonzódások és taszítások, szerelem és bosszúvágy, az alkotásvágy és a nemi vágy dialektikája, ahol a pollúció az alkotás, és az elkészült mű a nemi beteljesedés. Na, meg a halál. Cicomás színpadkép. Cirádás nyelvezet. Egy költő színháza. Nem tetszésért pitiző. Kihívó. Nyers. Merész és vad. Vademberek választékosan fogalmaznak. A Négerek a halál cirkuszi bohóctréfaként. Brutalitás Racine kifinomultságával. Pirandellista darab, megszorítással: a Szentivánéji álom vagy Corneille Illusion comique-jának "játék-a-játékban"-jával. Minden más, mint aminek látszik. De a látszatok valóságosak. Dögszag vegyül kanszaggal. Kazimir Károly 1967-ben kérte a Négerek játszási jogát. Genet megtagadta. Ragaszkodott néger szereplőkhöz. Szerencsénkre.
Balázs Zoltán kicserélte a foncsort Genet tükörjátékában. Itt romák játsszák el, hogy gádzsók vesznek magukra roma álarcot. Genet fallocentrikus botrányszínházában a cigányok elleni előítéletekbe ütközik a néző. Gyűlölet és szerelem dialektikája működik. Behelyettesítődnek a Négerek az előadásban Romákkal. Minden megkettőződik, megháromszorozódik, megsokszorozódik az arénában.
Bakos Éva (Hópihe) sikerre felajzott szopránénekesnő modoros taglejtéseivel, plasztikus fölhevültséggel tátogja szólamát, miközben fekete kámzsában a szoprán Fodor Beatrix énekes szinkronhangja. Az elvarázsolt bűbájoló varázsoló Sáry László kísérőzene helyett önálló operát írt Genet-ből. Ünnepélyes misét dús zenei tréfákkal. Az egyszemélyes nagyzenekar Mogyoró Kornél fölismerhető és fölismerhetetlen ütőhangszerekkel. Fátyol Kamilla penészes szempillájú Királynője a kitűnő Gavodi Zoltán kontratenorján szól. Ugyancsak Gavodi ad hangot Kiss Réka Judit Bobójához.
A nagyformátumú színész Soltész Erzsébet (Felicitas) hallgatása gazdagon beszédes. Uralkodónőien elnéz a világ fölött. Arcáról leolvashatók a belül viharzó szenvedélyek. S mikor a fekete csipkébe burkolt gitana megszólal Hámori Szabolcs hajlékony basszusán, hogy Tellér Gyula remekül működő magyar szövege helyett Vámosi Gyula cigányfordítását zengje: kész a szemcsaló-hallást megtévesztő-érzékbecsapó színpadi őrület.
Dévai Balázs (Falu) bonvivánja Böröcz László tenorjával egybeforr. Hangtalan szájmozgással énekel, Böröcz a japán színház kurrogójaként feketében láthatatlanul adja a színész megszólaló lelkét. A szép Parti Nóra (Erény) altját Szolnoki Apollónia szolgáltatja. Ugyanő énekli a komikusan groteszk Misszionárius Balog János szövegét is. Horváth Kristóf udvari inasa Fodor Beatrix szopránján hangzik. A Kormányzó a súlyos személyiségű Oláh Zoltán Hámori Szabolcs basszushangjával. Balog Rodrigó elveszett Bírója Böröcz László tenorját kapja kölcsön. (Az énekesek és néma prózisták korrepetitorai Sáry Bánk és Dinyés Dániel, létrehozták a fülcsaló együtthangzásokat.)
Legyező minden kézben. Árnyalt rebbenésük, összezárásuk folyamatokat közöl, jellemez. Fátyol Hermina erotikát sugároz, mint egy vágyakat fókuszba összegyűjtő optikai lencse. A nézőtér két ellentétes kapujában Csizmadia Nóra és Csányi Dávid egyazon ritmusban két és negyed óra hosszat egy helyben fut dinamikusan az elérhetetlen végtelenbe. Az átkomponált mozgásrendszereket Szőllősi András tervezte asszisztensének, Lavro-Gyenes Ildikónak betanításában. Ének összeolvad hörgésekkel, köpésekkel, mozdulatokkal, Gombárnak a spanyol, francia és törzsi kultúrát összevegyítő Haiti rokokó parókás, átlátszó öltönyös, pajzán ruháival.
Kálid Artúr mágikus erejű (Saint Nazare Városaként). A nézők fölötti felső platón kereng sámán bolygóként. Kálidnak van egy varázserejű magánszáma, amikor ez a férfias színész jobb csuklójának a francia balettiskola finomkodó tartásával átlényegül női áldozattá. Majd vörös leplekkel letakartan, szoknyáktól meghámozottan sámánként kereng a koporsó fedelén. Itt már az előadás különféle elemei fölváltják egymást. A zene táncol, a tánc ritmizál, a színészek díszletek, és a roppant díszletkonstrukció azt játssza, hogy azonos a világegyetemmel.
A kupolában száll a fölfüggesztett Parti Nóra. Látomás vagy valóság? A néző kábítószeres álomként éli meg a finálét, ahol száraz ésszel kortársi politikai kódát kap a szertartás: jelmezt cserélnek alávetettek és zsarnokok. Helyet váltanak. A hatalmi változás nem hoz újat. Csereszabatosak az elnyomók. Az emberi gyötrelem állandó marad.
A Bárkában látható kétórás darab belevadult, felnőtt infantilizmus. Az előadást kutya se érti, de színházi gyönyörűség. Kell-e érteni a színházat, ha már nem lehet? Ésszel lopódzva a megmagyarázhatatlanhoz: nem tudjuk, miért rajong az egyik ugyanazért, amitől borsódzik a másik. Görcsösen megérteni szeretnénk a művészetet. A felénk zúduló támadások elől szalmaszálként eszünkbe kapaszkodunk, mert gyávák vagyunk szembenézni. Az észhez küldjük ellenőrzésre a fölkavart zavart.
"A költészet az egyetlen terület, ahol előttünk is szabad a pálya" - mondja a drámában a szertartásmester Archibald Absolon Wellington (akit a színlap három csillaggal jelöl, de a nézők közt ülő rendező szólaltatja meg). "Azért játszunk, hogy legyen miben visszatükröződnünk, aztán pedig azt látjuk, amint a víztükrünk elnyel bennünket, mint valami nagy fekete nárcisz."
Molnár Gál Péter, Népszabadság, 2004