Gabnai Katalin: Egmont – megnézendő ritkaság
A hatvanöt perces játék a tervek szerint a villámló lelkületű Schiller-produkció, a Don Carlos után, annak színészeivel kerül bemutatásra, vállalkozó kedvű nézők számára. Én külön láttam az egymásra rímelő klasszikusok alapján készült előadásokat, de máig emlékszem, hogy a Don Carlos után, még ha darabokra szabdalt lélekkel is, de úgy távoztam, mint a közönség nagy része, hogy: „Érdemes!". Ez elsősorban Schillernek, másodsorban a csapatnak köszönhető. Az Egmont esetében, a kezdeti percek tájékozódási zavara és meglepetése után, mi nézők igen hamar egy másik fajta örvény forgásába kerülünk, s a Goethe művének minden oldalú tehetséges átköltése és kifordítása révén született fergeteges szatírjátékot látva csak egy kérdés marad bennünk: „Érdemes?"
Azon el lehet merengeni, hogy Goethe egyedüli szerzőként való szerepeltetése a plakáton hány százalékban fedi a valóságot, hiszen bár a romantikus hőstörténet lényege megmaradt, a köznapivá tételt segítő apróságok eléggé elszínezik a szöveget. De mindenek felett a kortársi médiakörítés, elsősorban Varga Gabriella és Jászberényi Gábor szenzációs kereskedelmi rádiós zenei mutatványa lopja el a show-t. Az előző játék Posa márkija itt Egmont (Orosz Ákos), Alba herceg Alba herceg (Keszég László), Lendváczky Zoltán pedig Carlosból lett Orániai Vilmos. Ragyogó az anya-lánya páros két szereplője, Blasek Gyöngyi és Tankó Erika.
Ez most csupán egy rövid híradás, de mondhatom, ha volt előadás életemben, ami után azt éreztem, rögtön, a befejezés után, hogy „Ezt most akkor kérem még egyszer, újra, de pontosan ugyanígy!", akkor ez az volt. Fergeteges, csupa ritmus esemény, gyógyító erejű, vitriolos mutatvány. Mondhatnám: csak gondolkodóknak. De nem így van. Aki álmaiból eddig föl nem ébredt, azt is megszúrják most itt, a Mikszáth téren. Felébresztő színház ez, mely az évad kimagasló könnyűzenei produkcióját is magában foglalja. Balázs Zoltán már máskor is igazolta, hogy közelében megfényesednek a színészek. Nos, talán jobb is, hogy a zenei producerek nemigen járnak színházba, így nem kell félni, hogy Varga Gabriellát netán elveszítik a Maladype nézői.
Gabnai Katalin, Mindenki Színháza, 2012
Azon el lehet merengeni, hogy Goethe egyedüli szerzőként való szerepeltetése a plakáton hány százalékban fedi a valóságot, hiszen bár a romantikus hőstörténet lényege megmaradt, a köznapivá tételt segítő apróságok eléggé elszínezik a szöveget. De mindenek felett a kortársi médiakörítés, elsősorban Varga Gabriella és Jászberényi Gábor szenzációs kereskedelmi rádiós zenei mutatványa lopja el a show-t. Az előző játék Posa márkija itt Egmont (Orosz Ákos), Alba herceg Alba herceg (Keszég László), Lendváczky Zoltán pedig Carlosból lett Orániai Vilmos. Ragyogó az anya-lánya páros két szereplője, Blasek Gyöngyi és Tankó Erika.
Ez most csupán egy rövid híradás, de mondhatom, ha volt előadás életemben, ami után azt éreztem, rögtön, a befejezés után, hogy „Ezt most akkor kérem még egyszer, újra, de pontosan ugyanígy!", akkor ez az volt. Fergeteges, csupa ritmus esemény, gyógyító erejű, vitriolos mutatvány. Mondhatnám: csak gondolkodóknak. De nem így van. Aki álmaiból eddig föl nem ébredt, azt is megszúrják most itt, a Mikszáth téren. Felébresztő színház ez, mely az évad kimagasló könnyűzenei produkcióját is magában foglalja. Balázs Zoltán már máskor is igazolta, hogy közelében megfényesednek a színészek. Nos, talán jobb is, hogy a zenei producerek nemigen járnak színházba, így nem kell félni, hogy Varga Gabriellát netán elveszítik a Maladype nézői.
Gabnai Katalin, Mindenki Színháza, 2012