A Maladype Színház első bemutatója ebben az évadban Csehov különös műve, a Platonov.

Ez a dráma viszonylag keveset játszott darabja Csehovnak. Nem véletlenül. Korai darab, húszéves kora körül írta. Olyan mű, amely csak jóval a szerző halála után került elő. A későbbi nagy drámák ismeretében, azoktól visszafelé nézve olyan a mű, mintha Csehov összes drámáinak valamiféle összekevert elegyét látnánk. Számos konfliktus, számos megoldásra váró probléma, számos mondat, számos élethelyzet, életérzés ismerős a Csehov darabjait ismerők számára. Apa-fiú kapcsolat, tehetetlenség, kilátástalanság, vágy egy értelmesebb, dolgosabb élet után, elvágyódás, vidéki porba süllyedés, birtok elvesztése, egy életforma elvesztése, kiüresedése a Platonov fő motívumai. Ezek majd később, letisztulva, kibontva, szétszálazva egy-egy nagy mű alaphelyzeteiként kerülnek a világirodalom nagy drámái közé. (Sirály, Három nővér, Ványa bácsi, Cseresznyéskert)

A Thália Színház Arizóna Stúdiójába lépve fekete- fehér térbe érkezünk. A fehér parkettával borított játékteret fekete dobogók fogják körbe négy oldalról, ezeken foglalunk helyet mi nézők. A fehér parketta közepén hatalmas fekete, fehérrel borított biliárdasztal, színes golyókkal. Egy folyamatos biliárdjátszma zajlik. Ahogy az asztalon a színes golyók engedelmeskednek a fizika törvényeinek: a dákó lökésére perdülnek, fordulnak, összeütköznek, szétválnak, tovább lökik egymást, az asztal peremének ütődnek, onnan visszapattannak, esetenként a hálóba pottyannak, úgy zajlik az asztal körüli téren, mint egy külső, nagyobb biliárdasztalon, az emberi biliárdparti. A jobbára fekete-fehér jelmezekbe öltöztetett szereplők összeütköznek, szétválnak, közelednek egymáshoz és távolodnak, helyet cserélnek és kiütik egymást.

A drámai helyzet ismerős. Kilenc szereplő, kilenc ember, férfiak és nők, akikről nem tudjuk pontosan honnan jöttek, hova mennek. Élnek, léteznek, vannak. Nincs igazán múltjuk és igazán nincs jövőjük. Egy nagy biliárdparti az életük. Egymás mellé sodródtak, egymás mellet élnek, házasodnak, szétválnak. Mindenki csal, mindenki megcsal, mindenkit megcsalnak. Mindenki valami másra vágyik, mindenki a másikra vágyik. A nők mindegyike Platonovra, a huszonöt éves vidéki tanítóra. Szeretik és gyűlölik egymást. Nincs igazi szerelem, nincs igazi barátság, nincs igazi apa-fiú kapcsolat, nincs igazi élet.

Balázs Zoltán rendezésében így válik a biliárdasztal a kilenc szereplő életének szimbólumává és valós helyévé. Néha étkezőasztallá, néha titkos, vagy nem titkos szerelmi aktusok terévé, végül a főszereplő halálának helyszínévé. A drámának nincs hőse, nincs főhőse. Ezek az alakok, figurák nem hősök. Szereplők. Nem tudjuk igazán szeretni őket, nem tudjuk igazán gyűlölni őket, még csak sajnálni se nagyon tudjuk őket.

A Maladype társulata az eddigi tagok mellet most néhány új színésszel bővül. Megismerhetjük az özvegy tábornokné, Anna Petrovna szerepében, a fiatal Básti Julira emlékeztető Ligeti Kovács Juditot, Grekova szerepében Kerekes Vicát, a többszörösen megcsalt Alekszandra Ivanovna, Platonov feleségének szerepében Tankó Erikát.
Szofja Jegorovnát, a férjét megcsaló, Platonovért bolonduló asszonyt Fátyol Kamilla alakítja.

A férfiakhoz csatlakozott Iszak Abramovics alakítójaként Faragó Zénó. Apját Abram Abramovicsot a társulat régebbi tagja Páll Zsolt játssza. Szerencsére az unalomig ismert sablonos zsidó figura helyett egyenes tartású, szikár, kemény, robosztus férfit mutatva meg. Kár, hogy a kettejük konfliktusa, az egyik elvarratlan szála a darabnak. Nem tudjuk meg az apa-fiú ellentét, gyűlölet eredetét és végső kimenetelét.
Ledvánczky Zoltán és Tompa Ádám a két reménytelenségbe, kilátástalanságba, alkoholba süllyedt falusi fiatalember tehetetlenségét, lehetetlenségét mutatja meg.

A főszerepet Platonovot Orosz Ákos alakítja. Ebben az alakításban összeolvad a vidéki fiú mindent feladó reménytelensége, kamaszos humora, életidegensége, a neki felkínálkozó nőket gátlás nélkül elfogadó és tönkretevő férfi cinizmusa, világfájdalmát alkoholba fojtó céltalansága, majd végül értelmetlen életére értelmetlenül pontot tevő halála.

A nézők közelsége, bevonása a játékba a darab elején, a színészek kiszólásai, a szűk játéktér, Balázs Zoltán rendezése - ahogy az, tőle várható volt-, szerencsére megmenti az előadást a Csehov darabokban mifelénk szokásos szenvelgéstől, hamis pátosztól és szentimentalizmustól.

Talán valamivel több humor és kissé rövidebb szöveg még élvezhetőbbé tenné ezt az emberi biliárdjátékot.

Gold György, Szabadidő Magazin, 2010