Ha Csehov első, sokáig elveszettnek hitt darabját, melyet tizenkilenc évesen írt, teljes egészében előadnák, csaknem tíz óra lenne a játékidő. Ilyen vakmerőségre még senki nem vállalkozott, de ha Kovalik Balázs képes volt a Mozart maratonra, három Mozart opera ugyanazon nap egymás utáni előadására, akkor Balázs Zoltán a Maladype Színházzal lehet, hogy képes lenne egy Platonov maratonra.

Az a röpke három és fél óra, amit a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Thália Színház Arizóna Stúdiójában most bemutattak belőle, meglehetősen bíztató. Éreztetik a darab sokszálúságát, élvezetesen szertelen polifóniáját, zabolátlanságát. Nem szép, lekerekített, szenvelgően könnyes-bús Csehovot látunk. Sok tekintetben kiszámíthatatlant. Amit az is elősegít, hogy Molnár Bea jókora billiárd asztalt tervezett az általunk körbeült játéktér közepére. Platonov hazárdírozva, pillanatnyi hangulattól is vezérelve, meg zsigeri ösztönöktől is, szinte végig lökdösi a golyókat. Ahogy a környezete is szerencsejátékot folytat az életével, és ebben az esetben a billiárddal is. A színészek, akik például annyira rögtönzésre épülő előadáson edződve, mint az egy-egy jelenetet akár négyféleképpen is előadó Leonce és Léna, jó improvizációs készséggel lereagálják, hogyan sikerült lökniük a dákóval, a szöveghez passzítva a váratlan helyzeteket. Magabiztosnak látszani akaró alak például összerezzen, amikor totálisan mellé lő, miközben folytatja fellengzős mondatait. Látható összeomlás előtt célba találó golyóbis lehet pillanatnyilag erőt adó momentum. Versenyizgalma lesz a játéknak, a billiárd növeli a kiszámíthatatlanságát, miközben persze tudjuk, hogy a Csehov által ábrázolt emberek nem a boldog révbe érés felé haladnak.

Magyarországon a leglegendásabb Platonov előadás az Ascher Tamás által a Katona József Színházban rendezett Platonov, Balkay Gézával a címszerepben. Ő szinte maga volt az a vonzó-taszító önsorsrontó, az a karizmatikus ön- és környezetére veszélyes, saját képességei alatt maradó ember, akit játszott. De ebben a szerepben, amit mondhatni, hogy vérre menően alakított, vagy talán jobb kifejezés, hogy élt meg, nagyon is kifutotta a formáját. Orosz Ákos játékosabb nála. Kicsit kívülről nézi a figurát. Ha úgy tetszik, hazárdírozik vele. Már-már vásári elemeket, széles karmozdulatokat, erős mimikát használ, villanásnyi idő alatt más-más hangulatra vált, nemcsak a környezetével bolondozik, hanem velünk, nézőkkel is, majd amikor rájön arra, amit egyébként valószínűleg a kezdetektől sejt, hogy nem babra megy a játék, a legtragikusabb szituációkban is igyekszik ökörködni, mint Mercutio a Rómeó és Júliában.

Bár nyilvánvalóan sok munka van a produkcióban, a játékstílusból adódik, hogy nem egyenletes az összességében nagyon inspirálóan izgalmas előadás. Vannak elnyúló szituációk, leülő jelenetrészek, akad néhány álmosító momentum. Hogy aztán újra fölvillanyozódjak, a szereplők is megint erőre kapjanak, és talán társaikat, vagy akár magukat is meglepő momentumokkal rukkoljanak elő. Ligeti Kovács Judit, Lendváczky Zoltán, Fátyol Kamilla, Tompa Ádám, Kerekes Vica, Páll Zsolt, Faragó Zénó, Tankó Erika nem rutinból dolgozó szériajátékosok. A színház lehetőségei mellett saját lehetőségeiket is kutatják. Törekszenek a váratlanra. Ez teszi általában Balázs Zoltán munkáit érdekessé. Fantázia párosul alkotókedvvel. A Platonov előadása feltehetően mind jobban összecsiszolódik, beérik majd, mint a jó bor...

Bóta Gábor, Népszava, 2010