Első látásra letaglózott.

Elképzelhetetlen dolgok történtek képben, hangban, stílusban.

Az isteni Genet-vel egymagasságban szárnyalt Balázs Zoltán alkotó géniusza, az énekesek fantasztikus koncentráltsága, a Maladypé-sek virtuóz játéka, az egész mű gigászi arányú konstrukciója. Aztán, az egymást követő alkalmakkor, egyre több mélyrétege tárult fel a káprázatos alkotásnak, minden újabb előadásra egyre fokozódó izgalommal érkeztünk. Mert: SZÉP AZ, AMI EGYRE JOBBAN TETSZIK... és ennek a szigorú követelménynek ez a páratlan produkció maradéktalanul eleget tett.

Az utolsó, Hatodik alkalommal a katarzis vakító fehérizzásban égett, talán még sűrűbb, talán még kiélezettebb volt, mint valaha, csak elbotorkálni lehetett utána némán, hogy aztán a végtelenségig lehessen idézni a jövőben a felejthetetlen pillanatokat.

A Négerek-kel Balázs Zoltán színháztörténelmet írt: bár lekerült a műsorról, hatásában, emlékében örökké élni fog.

Fehér Elephánt, Kulturális Ajánló, 2006