Weöres Sándor Theomachia című, ógörög drámákat idéző műve nem az a tipikusan színházbarát anyag. Istenek ágálnak egymás ellen időmértékes verseléssel kötve, miközben a kar asszisztál a csatákhoz.

Nemcsak a stílus archaikus, a téma is az. Miután Kronos legyőzte apját, Uranost, az megátkozta őt: eszerint Kronost ugyanúgy fia fogja legyőzni, mint ahogy az Uranost. Ezek után Kronos, hogy kicselezze végzetét, megeszi testvére-felesége által szült gyermekeiket. Azonban Rhea az utolsó csecsemőt megmenti, és a kétlábú, “kődobáló” Kuresekre bízza a kisded Zeust, aki felcseperedvén valóban megöli apját. Balázs Zoltán a Bárka Színház színészeivel és vendégként Béres Ilonával végtelenül izgalmas színházat hozott létre a drámából. Béres Ilona furcsa módon ezúttal férfiszerepben Kronost játssza, a körülbelül két és fél órás darabban egy helyben állva. Leginkább a távol-keleti színészi, játszási technikát idézi a stílus. Mintha egy tradicionális japán színház kelléktárát, jelmezeit és arcfestését használnák a történethez. Sőt. Ahogy egy no - vagy kabuki előadásban a közönség már nem ismeri az archaikus nyelvet, úgy itt is Balázs Zoltán elemeire szedte szét a szöveget. A színészek egy része visszafelé szavalja Weöres művét, van, amikor hangonként esnek ki a szavak a szájakon. Ez azonban a mű megértését nemhogy akadályozza, inkább segíti.

Ebben a rendkívül pontosan végiggondolt előadásban az egész teret bejátsszák. Már eleve úgy rendezték be a Bárka vívótermét, hogy furcsa módon óriási teremnek érzékeljük. Ebben a nagy belmagasságú és szélességű térben a színpad alakjai hol szemmagasságban, hol felülről, hol pedig alulról szólalnak meg. Nincsenek korlátaik, és ez varázsos hangulatot kölcsönöz a játéknak. Minden bizonnyal az évad egyik legfontosabb előadásáról van szó, amelyben egészen kivételes színházi pillanatok születnek meg.

Haynal, Budapesti Nap, 2003