Elegáns, rózsaszín flamingók csoportokba verődve betöltik a játékteret. Közöttük tonette székeken üldögélnek az elegáns színész-táncosok. Négy gyönyörű lány, egyszerű szabású, fekete ruhában, négy fiatalember, fehér ingben, fekete nyakkendővel. Különböző zenékre - a popzenétől a jazz-en keresztül egészen a klasszikus zenéig – fokozatosan felveszik a ritmust, közös játékokba merülnek, gyermekien ártatlan, pajkos mozdulatokkal gyújtanak gyöngéden erotikus szikrákat, a birtoklás és az elengedés játékait bemutatva.

Ki merít kiből? Ki az, aki a legjobb helyett tudja magának elfoglalni? Ki, hogyan kelti fel a másik figyelmét? Az előadásban minden a tojások körül forog. Ezekkel táncolnak és játszanak, ezeket dobálják, ezekkel veszik célba a másikat. Vajon ki, kit, hogyan talál el? A tojás törékeny játékszer. Ha nem bánnak vele elég óvatosan, azonnal széttörik. Nemcsak az élet kezdetét szimbolizálja, hanem két ember közeledésének is lehet eszköze. Ahogyan a földön fekvő pár a tovagördülő tojásokat fújja, forró leheletükkel egymáshoz is közelítenek. A tojáshéj, amely kívülről látszólag kemény, azonban valójában nagyon is törékeny, lelkünk törékenységét szimbolizálja.

A flamingók a székek között kergetőznek, a színészek dobálják egymásnak a tojásokat, mi nézők pedig próbáljuk követni a felszabadult fogócskát. Kapkodjuk a fejünket, követni próbáljuk, hogy ki, merre mozog a színpadon. És amikor egy tojás váratlanul „széttörik“, és sárgája szétfolyik a színpadon, már kéznél is vannak a kis színes, műanyag vödröcskék. A színészek eltakarítják maguk után a szennyet, és mindazt a pajkosságot, romlottságot, amit elkövettek. Van, amikor úgy adják át egymásnak a tojásokat, hogy kezüket nem is használják. A fizikai érintés utáni vágy, a szenvedélytől való félelem ugyanis mindent tönkretehet. Azután a tojásokat váratlanul a nézőknek kínálják, mintegy felajánlva: ők is játszanak velük.

A lányok, akik egymás vetélytársai, különböző trükkökkel próbálják felhívni magukra a férfiak figyelmét. Hírtelen leesnek a székről, sokatmondó pózokat vesznek föl, csábítóan cigarettára gyújtanak és provokatívan fújják ki a füstöt. Új, tarka ruhákat öltenek, a férfiak segítségét kérve. Végül minden lány magához köt, kisajátít egy férfit. A színpad közepén szédületesen pörgő táncot jár egy pár, amíg kifulladva össze nem esik. A férfiak vállukra veszik a nőket, vagy megpendítik a félmeztelen testet, akár egy gitár húrját. Ölükbe zárják a magasból eső lány testeket, megtámasztva őket. Azután, amikor a lányoknak támaszra lenne szükségük, eltaszítják őket. A férfiak a testükből képeznek járdát, s egy lány megálmodott célja felé haladva kíméletlenül végigtapos rajtuk. A férfiak férfias játékot játsszanak. A sportolást idéző tornán a flamingókból futball, vagy kézilabda kapu lesz. A lányok nézik őket és szurkolnak nekik. Mint a bűvész a kezei között a tojáshéjakat, úgy tologatják Ravel Bolerójának utolsó taktusaira a színészek a székeket a térben, megmutatva ezzel egymáshoz fűződő kapcsolataikat. A flamingókból voyer-ök lesznek, az akadályok és a madarak az összetartozást szimbolizálják.

A budapesti mozgásszínház színskálája Balázs Zoltán rendezésében a játékosságtól és nézőket magával ragadó tréfáktól az emberi lélek gyöngéd kifejezéséig terjed. A technikailag színészt próbáló, fizikailag kimerítő teljesítmények ellenére a szereplőkből mindvégig árad a játék öröme.

Zuzana Perůtková, rozrazilonline.cz, 2009

Fordította: Huszár Sylvia