A Maladype Színház és a Bárka Színház közös előadása

Fordította: Lackfi János
Rendezte: Balázs Zoltán

Maeterlinckből a századvég lelke sugárzik. Nála a szimbolizmus nem csupán díszlet, hanem újfajta, mély életérzés. Alakjai csendesek, majdnem mozdulatlanok. Végsőkig egyszerűsítve, színektől, ruháktól, külsőségektől megfosztva, a rajz egyszerű vonalaival lépnek elénk. Állandó társuk a halál, mely elveszti színpadi szörnyűségét, s jelentéktelenné törpül, amint földi kapcsolatba lép velünk, emberekkel. Belép szobánkba, és leül valamelyik üres székre. Ez a halál szinte érzékelhető. Látjuk, halljuk, tapintjuk. Ősrégi ismerősünk, személyes ellenségünk. Ha van benne titokzatosság, csak annyi, hogy általa a láthatatlan láthatóvá, a túlvilági hétköznapivá lesz.

Pelléas és Melisande végzetes szerelemmel vergődnek egymás felé, fogalmuk sincs a titkos erőről, mely őket egymás karjaiba hajtja, hogy szerelmük sötét végzetként pecsételje meg sorsukat. Szépségben és önfeláldozásban forrnak össze a tudat mélyén megbúvó félelem különös misztériumában. Fátyol mögött mozognak, de ez a fátyol könnyű, áttetsző. Szenvednek, de mintegy mámorban. Az élet nagy szépségeit nem bírják el - meghalnak. Haláluk felmagasztosulás, apoteózis. Ballada, mese, opera...

Nem véletlen, hogy a kortárs barát zeneszerző, Claude Debussy mohón merült alá Maeterlinck varázslatos álomvilágába, melyben a nyelvi zene és a zenei nyelv együtt tudta kifejezni azt a határozatlan körvonalú félelmet és szorongást, amely oly jellemző a huszadik század eszmevilágára. Maeterlinck már érzi a rettegést, de még artisztikusan fejezi ki azt, és hirdeti az emberi érzelmek méltóságát.

"PELLÉAS: Ez hát az utolsó este... Az utolsó este... Egyszer minden végetér... Játszottam, mint egy kisgyerek, és nem sejtettem, mivel játszom... Álmodva játszadoztam a sors csapdái mellett... Ki ébresztett fel végül?... Gyönyörtől, fájdalomtól jajongva menekülök, mint a vak, ha ég a ház fölötte... Még meg sem néztem, milyen a szeme... Ha most elmegyek, nem marad semmi belőle. Ezek az emlékek is... mintha vizet vinnék egy darab tüllszövetben... Látnom kell utoljára, látnom a szíve mélyét..." (részlet a darabból)

Szereplők:
Arkël, Allemonde királya: Erdős István m.v.
Genevieve, Pelléas és Golaud anyja: Varjú Olga
Pelléas: Kálid Artúr
Golaud: Seress Zoltán
Mélisande: Varga Gabriella / Fátyol Kamilla
A kis Yniold: Szikszai Rémusz
Orvos: Horváth Kristóf
Szolgálók: Hámori Szabolcs m.v. - basszus / Cseh Antal m.v. - basszus / Gábor Géza m.v. - basszus

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Faragó Béla
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel 
Koreográfus: Vati Tamás m.v.
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Kiss Réka Judit
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Bemutató: 2005. április 16., Bárka Színház

Az előadás időtartama: 100 perc

Turné:
Várszínház, Gyula - 2005