Pelléas és Mélisande

Írta: Maurice Meaterlinck
Pelléas és Mélisande

A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Fordította: Lackfi János

Rendező: Balázs Zoltán
unnamed

Maeterlinckből a századvég lelke sugárzik. Nála a szimbolizmus nem csupán díszlet, hanem újfajta, mély életérzés. Alakjai csendesek, majdnem mozdulatlanok. Végsőkig egyszerűsítve, színektől, ruháktól, külsőségektől megfosztva, a rajz egyszerű vonalaival lépnek elénk. Állandó társuk a halál, mely elveszti színpadi szörnyűségét, s jelentéktelenné törpül, amint földi kapcsolatba lép velünk, emberekkel. Belép szobánkba, és leül valamelyik üres székre. Ez a halál szinte érzékelhető. Látjuk, halljuk, tapintjuk. Ősrégi ismerősünk, személyes ellenségünk. Ha van benne titokzatosság, csak annyi, hogy általa a láthatatlan láthatóvá, a túlvilági hétköznapivá lesz.

Pelléas és Melisande végzetes szerelemmel vergődnek egymás felé, fogalmuk sincs a titkos erőről, mely őket egymás karjaiba hajtja, hogy szerelmük sötét végzetként pecsételje meg sorsukat. Szépségben és önfeláldozásban forrnak össze a tudat mélyén megbúvó félelem különös misztériumában. Fátyol mögött mozognak, de ez a fátyol könnyű, áttetsző. Szenvednek, de mintegy mámorban. Az élet nagy szépségeit nem bírják el - meghalnak. Haláluk felmagasztosulás, apoteózis. Ballada, mese, opera...

Nem véletlen, hogy a kortárs barát zeneszerző, Claude Debussy mohón merült alá Maeterlinck varázslatos álomvilágába, melyben a nyelvi zene és a zenei nyelv együtt tudta kifejezni azt a határozatlan körvonalú félelmet és szorongást, amely oly jellemző a huszadik század eszmevilágára. Maeterlinck már érzi a rettegést, de még artisztikusan fejezi ki azt, és hirdeti az emberi érzelmek méltóságát.

PELLÉAS
Ez hát az utolsó este... Az utolsó este... Egyszer minden végetér... Játszottam, mint egy kisgyerek, és nem sejtettem, mivel játszom... Álmodva játszadoztam a sors csapdái mellett... Ki ébresztett fel végül?... Gyönyörtől, fájdalomtól jajongva menekülök, mint a vak, ha ég a ház fölötte... Még meg sem néztem, milyen a szeme... Ha most elmegyek, nem marad semmi belőle. Ezek az emlékek is... mintha vizet vinnék egy darab tüllszövetben... Látnom kell utoljára, látnom a szíve mélyét...

unnamed

Szereplők:

Arkël, Allemonde királya: Erdős István m.v. bábszínész
Genevieve, Pelléas és Golaud anyja: Varjú Olga
Pelléas: Kálid Artúr
Golaud: Seress Zoltán
Mélisande: Varga Gabriella/Fátyol Kamilla
A kis Yniold: Szikszai Rémusz
Orvos: Horváth Kristóf
Szolgálók: Hámori Szabolcs m.v. - basszus, Cseh Antal m.v. - basszus, Gábor Géza m.v. - basszus

Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Faragó Béla
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel m.v.
Koreográfus: Vati Tamás m.v.
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Kiss Réka Judit
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Bemutató: 2005. április 16., Bárka Színház

Turné:

Várszínház, Gyula - 2005