Átadták a Gyulai Várszínház 2017-es díjait és bemutatták 55. évad műsorát

Budapesten a Mozsár Műhelyben tartott sajtótájékoztatón a Gyulai Várszínház ügyvezetője Elek Tibor átadta a 2017-es évad díjait majd ismertette az idei 55. évadot. Több mint 70 produkció kerül színre köztük 40 év után Székely János: Caligula helytartója, Szász János rendezésében.

A Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjat Lőkös Ildikó, dramaturg kapja a közel egy évtizedes felolvasó-színházi sorozat szerkesztéséért és dramaturgiai munkájának elismeréseként.

A Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-nívódíjat Kulcsár Noémi, koreográfus kapja a W. Shakespeare – F. Mendelssohn: Szentivánéji álom című táncjáték magas szintű művészi megvalósításáért.

A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat Szilágyi Ágota színésznő kapja a Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című bemutatójában nyújtott kiemelkedő előadó-művészeti teljesítményéért.

Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki gótikus téglavárának udvarán, a vár környékén, a tószínpadon, illetve a város egyéb játszóhelyein működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház.

Az idén 55. évadában járó Gyulai Várszínház az elmúlt évtizedek hagyományainak megfelelően olyan összművészeti programsorozatot kínál június 24-től augusztus 11-ig, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít színvonalas nyári művészeti élményeket.

46 napon át, 70-nél több előadással várjuk nézőinket, lesz négy saját, illetve más színházakkal közös bemutatónk, kettő felolvasószínházi előadásunk. Bábelőadások, gyerekszínházi produkciók, musicalek, történelmi drámák, kortárs színpadi művek, táncszínházi előadások, népzenei és világzenei fesztivál, jazz fesztivál, komolyzenei koncertek jelzik a műfaji sokszínűséget.

Az 1960-as, 1970-es, 1980-as években a Gyulai Várszínház leginkább arról volt híres, hogy a történelmi drámák és a kortárs magyar szerzők műveinek játszóhelye volt. Az idei évad műsortervéből jól látszik talán, hogy mindkét hagyományt igyekszünk folytatni, természetesen megújítva, korszerűsítve.

Éppen 40 évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Várszínházban, Harag György emlékezetes rendezésében Székely János Caligula helytartója című drámáját. Az 1970–80-as években Székely János volt a legtöbbet játszott kortárs szerző Gyulán, 5 darabját is bemutatták. Ő ráadásul nemcsak remek drámaíró, de kiváló költő, prózaíró, esszéíró is volt.

Ezért idén június 26–27-én kétnapos programsorozatal (tudományos konferenciával, a költészetéből rendezett előadói esttel, a Dózsa-monodráma bemutatásával, kerekasztal-beszélgetéssel, A nyugati hadtest novelláinak élő hangjátékbemutatójával) próbáljuk felhívni a figyelmet Székely János egész életművére, s mindkét nap zárásaként a Caligula helytartója új bemutatójával, amelyet a Nemzeti Színházzal közösen valósítunk meg, parádés szereposztásban. Ez a két nap egy hosszabb távú elképzelés első megvalósulása, melynek célja az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusai életművének újra előtérbe állítása, hasonló programsorozatokkal, és a továbbiakban is a Nemzeti Színházzal együttműködve. Jövőre Weöres Sándor következik majd.

Az idei Caligula helytartója-előadás rendezője az a Szász János lesz, aki 40 évvel ezelőtt Harag György mellett kellékesként működött közre, aki 20 évvel ezelőtt rendezett először Gyulán (Baál), s aki nemrég ünnepelte a 60. születésnapját.

A Caligula helytartója és a Dózsa mellett a történelmi előadások között említhetjük a Zrínyi 1566 című rock musicalt a Moravetz Produkció előadásában, amelyet a vár előtti téren valósítunk meg, a Gyulán nagy hagyományú Végvári Napok programsorozat keretében, vagy az ugyancsak ekkor a gyulai református templomban bemutatott A zsoltáros és a zsoldos című Tóth Máté Miklós-darabból készült előadást.

Az elmúlt másfél évtizedben fontos hagyománnyá vált Gyulán a nemzetközi Shakespeare Fesztivál. Idén Hamlet és Társai címmel rendezzük meg a tizennegyediket, amelyen nemcsak a shakespeare-i remekmű, hanem különböző átiratai, parafrázisai kerülnek a középpontba, így a színház saját bemutatójaként a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-mű, de az olasz, román, angol, orosz és magyar előadások mindegyike rendkívüli élményt ígér. Külön kiemelhetjük a Kolyada Színházat Jekatyerinburgból (rendező: Nikolay Kolyada), a bukaresti Metropolis színházat (rendező: Victor Frunză) és az angol Tiger Lilliest. A zenekar önálló koncertet is ad Hamlet címmel, majd közreműködik a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásunkban, amely igazi nemzetközi összefogás eredménye lesz, hiszen a romániai magyar Aradi Kamaraszínházzal és a szintén aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen mutatjuk be. Rendező: Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.

Július 30. és augusztus 5. között Erdélyi hét címmel egy egészen új programsorozatot valósítunk meg, hagyományteremtő szándékkal. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja majd a közönség.

Idén Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSe és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról a Zűrzavaros éccaka című előadás látogat Gyulára. A hét zárásaként pedig a Kolozsvári Magyar Operával közösen bemutatjuk az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült ördögmusicalt, családi mesemusicalt, Béres László rendezésében.

A kortárs magyar szerzők műveinek jelenléte egyébként is hangsúlyos idei évadukban: Benkó Bence–Fábián Péter, Géczi János–Likó Marcell, Háy János, Jantyik Zsolt, Kincses Réka–Alina Nelega, Moravetz Levente, Lackfi János, Székely Csaba, Tóth Máté Miklós, Verebes Ernő, Zalán Tibor darabjait is láthatja majd a publikum.

Teljes arcéllel fordulunk a fiatalok különböző korosztályai felé, mert szeretnénk, ha közelebb kerülnének a színház világához. A Hamletre azért is esett a választásunk, mert a fiatalok leginkább ezt a Shakespeare-művet ismerhetik, számos középiskolában tananyag. A kisebbeknek lesznek olyan báb- és gyerekelőadások, amelyeket a szüleik is nagyon fognak élvezni, például A helység kalapácsa vagy A rettentő görög vitéz, a Micimackó, a VANmeSe vagy az említett Búbocska.

A középiskolás és egyetemi korosztály számára az egész Shakespeare Fesztivál érdekes lehet, benne egy Tiger Lillies-koncerttel, de a Kosztolányira emlékező Hajnali részegség, a Babitsot rendhagyó módon továbbíró Elza, vagy a világ vége, a Barbárok táncjáték feldolgozása, a Zrínyi 1566 című rockopera, a Vad Fruttik zenéjét felhasználó Bunkerrajzoló című Likó Marcell élet-rekonstrukció mind-mind nekik (is) való. Olyan fiatal alkotók produkcióit is meghívtuk, akiknek a színházi eszközei, színházi beszédmódja is közelebb áll a fiatal generációhoz, ilyen például Benkó Bence és Fábián Péter, ifj. Vidnyászky Attila és a Sztalker Csoport, vagy az IttÉsMost Társulat amely Remix című improvizációs színházi előadását slam poetrykkel fűszerezi. A Békéscsabai Jókai Színház színistúdiósai utcára is viszik a Hamletet, de a Shakespeare Fesztivál és az Erdélyi hét idején workshopok is lesznek fiatalok számára.

Theater Online, 2018. május 8.