A Maladype Színház évek alatt építette fel saját színházi modelljét, amelynek lényegeként az alkotók a minden korosztályra kiterjedő, nyílt párbeszédet jelölik meg. Ebben az írásban ennek a modellnek a kialakulását, elemeit és céljait ismertetik velünk.

Egy minden momentumában összefüggő rendszert alkottunk, melynek rendezőelve éppen a színész és néző viszony működésének megújítása lett. Az elgondolás megvalósítása érdekében kezdetektől lépésről lépésre, következetesen formáltuk az alkotók és a befogadók partneri viszonyát. egyszersmind ki akartuk billenteni a nézőt a megfigyelő státuszából, abból a célból, hogy az alkotófolyamat részesévé válhasson.

A színház megváltozott társadalmi szerepéből következően alapvető feladatunknak tartjuk a színház és közönségének új szemléletű kapcsolatrendszerének és kommunikációjának tudatos építését. Meggyőződésünk, hogy a korszerű, egészségesen fejlődő társadalom egyik alapfontosságú feltétele az élethosszig tartó tanulás, ezért a színházi nevelést sem csupán a diákság privilégiumának tekintjük, a műveltség és a személyiség állandó fejlesztése minden ember egyéni joga.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a különböző generációk egy közös, mindnyájuk számára örömet okozó élmény, teremtő munka során ismerjék meg, értsék meg egymás gondolkodásmódját, értékeit, elsajátíthassák az egymásra figyelés, a megértés „tudományát”. Ezért évek óta olyan szellemi műhely létrehozásán munkálkodtunk, ahol minden korosztály megszólíttatik, tevékenyen részt vehet társulatunk életében, nyitott párbeszéd formájában cserélheti ki gondolatait egymással a világról és a művészetről.

Kiindulópontok – 2001-2006

Közönségtalálkozók – a Maladype színházi nevelési koncepciójának alapjai

Kezdetben leginkább a közönségtalálkozók lehetőségeit használtuk színházi nevelésre. Ezeken a véleménycseréken a teljes társulat részt vett. A beszélgetésekre való felkészülésben figyelembe vettük a jelenlévők korosztályi összetételét. Ha diákok voltak jelen, azzal is számoltunk, hogy melyik középiskolából, egyetemről jöttek, milyen szakon tanulnak, a tanárokkal való előzetes konzultációból megtudtuk, hogy hol tartanak az adott mű megismerésében és milyen az érdeklődési körük. Alapos felkészülés után ezekből az információkból kiindulva alakítottuk személyre, korosztályra, helyzetre szabva, a színházi műveltségi tartalmakat.

Egy új korszak kezdete – 2007-2009

Georg Büchner: Leonce és Léna – a Maladype beavató színházának kialakulása

A kitűzött cél megvalósításának Büchner: Leonce és Léna című darabjának bemutatása adott igazi lendületet 2007-ben. A rendezői koncepció a nézők aktív részvételére számított, a darabot a nézők nyilvánossága előtt dekonstrukciós módszerrel darabjaira szedte, majd segítségükkel újra összerakta, minden előadáson új értelmezések, új kontextusok felfedezésére adott alkalmat, egyszeri és megismételhetetlen változatát adva az előadásnak. Ez a sajátos játék alapjaiban változtatta meg a Maladype és közönsége viszonyát. Sajátosságai miatt különösen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy beavató színházi foglalkozásaink alapanyagául a Leonce és Léna előadásunkat használjuk.

Célunk az volt, hogy kíváncsivá, fogékonnyá tegyük a fiatalokat a Maladype sajátos színházi nyelvére és gondolkodásmódjára; színházértő közönséget neveljünk iskolai helyszíneken, a saját közegükben megszervezett beavató foglalkozásokon, nyílt próbákon. Elsősorban gimnáziumokat, szakközépiskolákat, művészeti iskolákat, szakképző-, és speciális iskolákat keresünk meg, az elit iskolák tehetséges, jó képességű diákjaitól, a többnyire szociokulturálisan, és/vagy a személyi hátrányokkal küzdő diákokat tanító intézményekig. Két alapvető nevelési területet tartunk hangsúlyosan szem előtt a kiválasztásnál a tehetséggondozást és a hátrányos helyzetű diákok integrálását, felzárkóztatását.

Ezeken az általában két órát kitevő alkalmakon a résztvevők interaktív szituációba kerülve megtapasztalhatták, hogyan zajlik egy próba, mit kezd szerepével a színész, hányféle értelmezése és színészi megoldása lehet egy szövegnek, megismerhették a Maladypére jellemző színházi jelrendszer és a színházi gesztusok hatásának működését. Mindez megváltoztatta a fiatalok színházról alkotott általános elképzeléseit, mert egy korszerűbb színházi szemlélettel és gondolkodásmóddal is megismerkedhettek. A társulat tagjaival folytatott jelen idejű, közvetlen hangvételű beszélgetéseik hosszú távú személyes elkötelezettséget eredményeztek a Maladype Színház iránt. Programunk leghangsúlyosabban a társadalmi magatartásformák és szemléletmódok alakításában meghatározó szerepet játszó szellemiség fejlesztésére koncentrált; különös tekintettel a nyitott kommunikációra, a fogalmazási képességre, az együttműködési készségre, toleranciára, a probléma felismerésének és a probléma megoldásának képességére, a vállalkozó szellemre, kockázatvállalásra, az igényességre és a folytonosan megújuló ismeretek befogadására.

Kitárni az ajtókat – 2009-2010

Alfred Jarry: Übü király – a Maladype Műhely létrehozása

2009-ben a Maladype munkájának feltételei alapvetően megváltoztak. A befogadó színházi (Thália Színház) jelenlét mellett önálló játszóhelyre tettünk szert. Itt volt az idő és a lehetőség, hogy egy nem színházi célra épült térben, a Maladype Bázison teljesedjen ki a színház közönség- és közösségépítő munkája. Ha ez idáig beavató programjaink által a társulat lépett be a nézők személyes közegébe, most az Übü király nyílt próbáira, saját bázisunkra hívtuk meg nézőinket. Magyarországon először vitte végig egy társulat a nézőkkel együtt egy készülő előadás próbafolyamatát. A Maladype közönségére a generációs sokszínűség a jellemző, ezért az újonnan megjelenő színházi nevelési programunk tervezésénél ezt hangsúlyosan figyelembe kellett vennünk.

Hat héten át, minden nap átlagosan negyvenöt, különféle társadalmi réteget és korosztályt képviselő néző volt jelen a próbáinkon. A közönség formálása szempontjából betekintést engedtünk alkotói módszerünkbe, olyan utakat nyitottunk meg a nézők számára, melyek a színházzal kapcsolatos kérdéseikre választ adhattak, korszerűbb színházi gondolkodást tanulhattak, és aktív részvételük közben személyes tapasztalatokat szerezve, belülről, az alkotópartner státuszából szemlélhették a színház működését. A társulatépítés és színházi nevelés szempontjából, számításba kellett venni azt a tényt, hogy a lakásszínház körülményei között játszott előadásokon a szokatlanul szoros testközelség miatt, a színészek ki vannak szolgáltatva a minden irányból jövő pillantásoknak. Tehát nagyon fontos volt, hogy a Maladype színészei védőháló nélkül próbálhassák ki magukat, a játékosok és nézők egyenrangú, együttes alkotómunkája során, hogy még nagyobb rutint szerezhessünk a gátak és gátlások nélküli, koncentrált, minden hatásra reagáló színészi játékban: növelhessük a színészi jelenlét érettségi fokát.

A platóni szabadgondolkodás útján – 2010-2012

Szabad Akadémia – nyilvános előadássorozat minden korosztály számára
A 2010-ben induló Szabad Akadémia programsorozatunk az azt megelőző évek élményeiből született. Úgy gondoltuk, hogy mélyebbre kívánunk merülni a műveltségi tartalmakat illetően. Fontosnak tartottuk, hogy a művészeket és nézőket egyaránt érintő tanulási folyamatszereplői (a Maladype és közönsége) között korszerű, új színházi műveltséget felmutató gondolati szintézis jöjjön létre. Ugyanakkor, meg kívántuk tartani azt a széles korosztályi merítést, mely az Übü király nyílt próbákon olyan kitűnően működött, mivel egyenrangú, partneri szemléletével és helyzeteivel elősegítette a valódi kooperációt a különféle generációk között, ezért társadalmi integrációs szerepet tölthetett be a még „útjukat kereső” kamasz és a fiatalkorú résztvevői számára.

Új színházi civilizáció – 2012-től

A Carlos-ügy

Több éve sikerrel működő színházi nevelési programjaink benyomásaiból arra a következtetésre jutottunk, hogy minden programunkban erőteljesen körvonalazódó tapasztalat a közös munkában résztvevők kifejező kommunikációjának, helyes fogalmazási képességének és vitakultúrájának gyengesége. Ezért egy többfázisú programsorozatotindítottunk útjára. A társulat 2010-ben, a miskolci Tudásgyár keretein belül szervezett színháznevelési tábor és workshop tapasztalataiból kiindulva kezdett el hasonló rendszerben gondolkozni. Az egyedi színházi vállalkozás alapja Schiller Don Carlos című műve, melynek főszereplője esélyt kap ügyének rekonstruálására, újratárgyalására.

Don Carlos / Egmont

Egy olyan társadalomban melynek tagjai egyre inkább képtelenek nyitottan, aktívan, észérvekkel kommunikálni, fontos beszélnünk ennek következményeiről, és hiányáról. A Carlos-ügy alkalom lehet mindannyiunk számára, hogy újrafogalmazzuk gondolatainkat, hogy ki tudjuk fejezni önmagunkat, hogy érvekkel és ellenérvekkel – felnőtt társadalom polgáraihoz méltóan – vitakultúránkat pallérozhassuk, kommunikációnkat fejleszthessük. A Carlos-ügy programja ezt az utat, ezt az önbecsülési, önkifejezési és fogalmazási folyamatot tudta elindítani azzal a fejlődő, 14-18 éves kor közötti generációval együtt, akinek saját értékeivel és lehetőségeivel most kell tisztába kerülnie, hogy később valódi, igaz és saját döntéseket tudjon hozni, mely egy nyitott, valódi párbeszédeket generáló társadalom egészére hatással lehetnek.

A Maladype komplex színházi nevelési programsorozatának további állomásai 2012-2014:

Felolvasószínház, Janisch Attila filmrendező, érdemes művész, egyetemi tanár filmművészeti előadássorozata, Szem/Fény/Vesztés – Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész képzőművészeti előadássorozata, Gyerekelőadások.

A Kravcsenko-ügy – 2014-től

Néhány évvel ezelőtt újból intellektuális viták tárgyává lett a világ jó néhány pontján az úgynevezett „Kravcsenko-ügy”, miután 2009-ben megjelent John Fleming ideológiatörténeti bestsellere, az Anti-kommunista kiáltvány: négy könyv, amelyik meghatározta a hidegháborút, s miután 2008-ban egy lengyel kiadó – elsőként a volt kommunista blokk országai közül – jelentős sajtóvisszhang mellett, közreadta Kravcsenko vádirattal felérő önéletrajzát. Magyarországot azonban elkerülték ezek a viták – igaz, maga a könyv is. Mai aktualitásának oka, ha úgy tetszik, épp ez a hiány: a Kravcsenko-ügy elfeledése, elhallgatása, zárójelbe tétele azt jelzi, hogy nem néztünk szembe teljes mélységében a II. világháború után kialakult történelmi helyzetünk azon a kérdéseivel, amelyeket az 1946-os mű annak idején direkt módon felvetett, a szerző sorsa pedig a maga tragikus fordulataival áttételesen, de nagyon világosan és kegyetlen egyértelműséggel megjelenít.

Viktor Kravcsenko-t 1942-ben nevezik ki az Oroszországi Népbiztosság Hadsereg Ellátási Főigazgatósága vezetőjének, ahol végképp szembesül az általános terrorra épülő rezsim működési mechanizmusával. 1943 júniusában küldik Egyesült Államokba, a szovjet fegyverszállítási- és vásárlási bizottság tagjaként. 1944 áprilisában elhagyja a szovjet missziót, és „az amerikai közvélemény védelmére” bízza magát. Ezt az élettörténetet írja meg Kravcsenko az Én a szabadságot választottam című könyvben. Kravcsenko világsikerű könyve Magyarországon először a kizárólagos jogok birtokában, a Maladype Színház Közhasznú Egyesület kiadásában, Konok Péter fordításában jelenik meg. A kötetből színpadi adaptáció készül, amely felolvasószínházi programsorozatunkban kap helyet, a mű később Balázs Zoltán előadásában „egyszemélyes kiáltvány”-ként új bemutatónkként jelenik meg.
A fentiekre épül a Maladype 2014-től induló színházi nevelési programja. A Kravcsenko-ügy többfázisú projekt, végső formáját 2016 februárjában pedagógusok, diákok, szakértők (bírók, ügyészek, ügyvédek, történészek, szociológusok, irodalomtörténészek) bevonásával Kravcsenko 1948-as franciaországi perének nyilvános újratárgyalásában nyeri el.
A Kravcsenko-ügyben részt vevő pedagógusok az „utókövető” alkalmak után később önállóan tudják alkalmazni és továbbfejleszteni a Maladype módszerét; a nevelés során tanítványaikat segíthetik a részrehajlás és előítélet felismerésére és azonosítására, az információ és érzelmi reakció összekapcsolására, az események és következmények kulturális és társadalmi környezettől való függetlenítésére.

Az Aranybogár-módszer 2014-től

Balázs Zoltán színművész, rendező, a Maladype Színház társulatvezetőjének kreatív kommunikációs, analitikai tréningje pedagógusok, tanárok, tanítók, drámapedagógusok számára. Az Aranybogár-módszer elnevezését Edgar Allan Poe ihlette, akinek főhősei tudásalapú elemző és értékelő készségeikre építve jutnak el céljuk eléréséhez.

Filozófiai háttér

Különös tapasztalat, hogy bizonyos alapvető szabályok, melyek rendezni és alakítani próbálják egy egyén, vagy egy csapat életét, akkor válnak igazán izgalmassá, ha bármikor felülírhatja őket a bizonytalan és a véletlen. Így azonban konvencióink által támogatott biztonságérzetünket és nyugalmunkat jól megszervezett világunk akár el is elveszítheti. Miért nyitunk teret mégis a külvilág által felkínált véletlennek és bizonytalannak? Talán, mert van valami, ami képes megsokszorozni azt a hatékonyságot, amit a kockázat és a kihívás vállalása tartogat számunkra: a játék.

A tudásbázis alapú, kockázatos, kihívásokkal teli, de egyben teremtő játék, amely a tudatos kapcsolatépítés és kapcsolatfejlesztés új alternatíváit kínálja, és amelynek a hagyományos gyakorlatoktól eltérő új törvényei és szabályai vannak. Ez a tudásbázisra épülő elemző és értékelő szemlélet az alapja rendhagyó kommunikációs tréningünknek, melynek elméleti és gyakorlati lényegét a Maladype Színház színházról és közönségkapcsolatáról alkotott látásmódjára alapozott, színészeinkkel és közönségünkkel több éve kifejlesztett, egyéni módszerünk adja.

Módszer és gyakorlat

Módszerünkkel a tréning során azokat a váratlan helyzeteket, ismeretlen területeket és szituációkat fedezzük fel, ahol mindennapjaink megszokott ok-okozati összefüggései és rendszerei már nem működnek, ahol az új viszonylatokat új struktúrák jelentik, és ahol a figyelem, az ügyesség, a rögtönzés képessége, valamint a kreativitás és a változó szabályok egyaránt alakíthatják kommunikációs lehetőségeinket. A játék izgalma akkor fokozható a végletekig, ha két, vagy több ember figyelme, akarata egybejátszik, vagy versenyez egymással. Ennek a kiélezett versenynek a kereteit különböző logikai, stratégiai, kooperációs és kommunikációs egyéni- és csapatjátékok adják, melyek mind a közösség, mind az egyén számára szokatlan játékhelyzeteket teremtenek.

A szituációk eredendő feszültséget és spontán dinamikáját tovább növelve a résztvevők között tágabbra nyithatjuk az asszociációs teret, és kifejleszthetjük azokat a gyors reakció- és megoldó képességeket, elemző, értékelő és kombinációs készségeket, valamint helyzetfelismerő és helyzetkezelő tudást, amelynek birtokában a kommunikációról alkotott fogalmaink új jelentéstartalmakat kaphatnak. A pillanat és a környezet változásaira azonnal reagáló kapcsolatteremtési gyakorlatokkal alkalmat teremthetünk gondolataink megfogalmazására, önmagunk pontos kifejezésére, vitakultúránk pallérozására és asszertív kommunikációs technikánk fejlesztésére. A kreatív tréningen résztvevők módszerünk segítségével tisztába kerülhetnek saját képességeikkel és lehetőségeikkel, hogy egyénként, illetve összetartó közösségként még inkább alkalmasabbá váljanak az általuk képviselt értékrend és szellemiség felelősségteljes és hiteles tolmácsolására.

7 óra 7, 2015.