Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam című Sztálin elleni vádirata Magyarországon először Konok Péter fordításában, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész borítótervével a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Maladype Színház kiadásában jelenik meg.

A művet a Maladype Andrew Kravcsenkóval, a mű jogainak örökösével, az író Los Angelesben élő fiával folytatott három éves előkészítő tárgyalássorozat után, a kizárólagos jogok birtokában adja ki. A nagy sikerű könyvből 2015 őszén azonos című színpadi adaptáció készül, amely „egyszemélyes kiáltvány”-ként lesz látható Balázs Zoltán előadásában lesz látható.

A kötet megjelenése és a készülő előadás iránti fokozott érdeklődés alapja, hogy Balázs Zoltánt, korábbi meghatározó szerepei után, újra színészként láthatja a közönség, aktualitását pedig tovább növeli a jelenlegi nemzetközi társadalmi folyamatokra és a demokratikus értékekre irányuló koncentrált figyelem.

A műről:
Néhány évvel ezelőtt újból intellektuális viták tárgyává lett a világ jó néhány pontján az ún. „Kravcsenko-ügy”, miután 2009-ben megjelent John Fleming ideológiatörténeti bestsellere, az Anti-kommunista kiáltvány: négy könyv, amelyik meghatározta a hidegháborút, s miután 2008-ban egy lengyel kiadó – elsőként a volt kommunista blokk országai közül – jelentős sajtóvisszhang mellett, közreadta Kravcsenko vádirattal felérő önéletrajzát. Magyarországot azonban elkerülték ezek a viták – igaz, maga a könyv is. Mai aktualitásának oka viszont, ha úgy tetszik, épp ez a hiány: a Kravcsenko-ügy elfeledése, elhallgatása, zárójelbe tétele azt jelzi, hogy nem néztünk szembe teljes mélységében a II. világháború után kialakult történelmi helyzetünk azon kérdéseivel, amelyeket az 1946-os mű annak idején direkt módon felvetett, a szerző sorsa és a kötet utóélete pedig a maga tragikus fordulataival áttételesen, de nagyon világosan és kegyetlen egyértelműséggel megjelenít. Viktor Kravcsenko könyvét nem véletlenül emlegetik együtt Arthur Koestler: Sötétség délben című, 1941-es regényével: ezek a művek elsőként igyekeztek rádöbbenteni a világot a szovjet rendszer valódi lényegére, Kravcsenko pedig elsőként – Szolzsenyicin Gulág-jánál jóval előbb – adott hírt első kézből a szovjet lágerek világáról, a totális terror működésének nyers valóságáról. A könyvnek azonban ma nemcsak, sőt nem is elsősorban történeti – politika- és ideológiatörténeti – olvasata a lényeges, nem is a benne foglalt történelmi információk. Üzenete ma egészen más, mint a hidegháború kezdetén, tétje pedig – ha lehet – jóval nagyobb, mint a rendszerek közötti politikai-ideológiai állásfoglalás.

Kravcsenko kérdése létkérdés: hogyan őrizhető meg és hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és felelősség kulturális tapasztalata olyan körülmények között, amikor egy totális rendszer mindezt kiiktatandó, szükségtelen rossznak deklarálja? E „kibeszéletlen” múlt még rejtett terheinek feltárása, megismerése és nyilvános megvitatása nélkül a mai magyar középnemzedék gondolkodásában továbbra is megmaradnak azok a feloldatlan görcsök, tovább sodródnak azok a tisztázatlan problémák, amelyek a fiatalabb és legfiatalabb nemzedéket is akadályozzák abban, hogy a „tiszta emlékezet” birtokában definiálja önmagát, helyét a mai magyar szellemi életben.

szinhaz.hu, 2015.