A vasfüggöny mögötti országokban sokáig nem lehetett Viktor Kravcsenkóról beszélni. A sztálini rezsim kiépítésének aktív résztvevője volt, de a háború tetőpontján szembefordulva a rendszerrel Amerikába emigrált, ahol egyes feltételezések szerint a KGB végzett vele. Kravcsenko 1946-ban megjelent Én a szabadságot választottam című művében elsőként számolt be a szovjet terror valódi működési mechanizmusáról. A Maladype Színháznak köszönhetően a könyv most olvasható először magyarul, sőt színházi adaptáció is készült belőle.

Balázs Zoltán színész, rendező, a Maladype Színház alapítója hat évvel ezelőtt egy a világhírű francia színházi alkotóval, Ariane Mnouchkine-nal készült interjúban olvasott először Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című művéről, amelyet gyakran hasonlítanak Arthur Koestler Sötétség délben című könyvéhez vagy Szolzsenyicin Gulagról írott munkájához.

Eddig csak Lengyelországban vállalták

– Aki ilyen címmel ír könyvet, az engem mindennél jobban érdekel. Mindenképpen ki akartam deríteni, hogy mi tudható a szerzőről és művéről itthon és a világban. Sok segítséget kaptam a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ egykori vezetőjétől, Kiss Ilonától, akivel akkoriban Bulgakov A Mester és Margaritáján dolgoztunk együtt, amelyet a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színházzal koprodukcióban mutattunk be. Rajta keresztül sikerült eljutni Kravcsenko egyetlen élő fiához, a szerzői jogok örököséhez, Andrew Kravchenkóhoz – meséli Balázs Zoltán.

Három év tárgyalás után végül megkapták a mű kizárólagos jogait, és látva Balázs Zoltán Hamlet-játékát, Andrew Kravchenko bizalmat szavazott a hazai társulatnak, és lehetőséget adott a könyv színpadi feldolgozására is. Európában eddig egyedül Lengyelországban vállalták Kravcsenko örökségét, most itthon a Maladype Színház saját kiadásban jelentette meg a művet Konok Péter történész fordításában, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész borítótervével. A könyv megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és az Open Society Institute is támogatta.

A Sztálin elleni vádirattal felérő önéletrajz dramatizált változatát a Maladype Bázisán (VIII., Mikszáth tér 2.), november 14-én mutatják be Balázs Zoltán „egyszemélyes kiáltványaként”. Ez azért is érdekes, mert az utóbbi években a művész „csak” rendezőként tevékenykedett, nem igazán érezte szükségét, hogy színészként is megnyilvánuljon. – Személyiségem, habitusom nem áll távol Viktor Kravcsenkóétól. Kényelmetlen és érzékeny figura, de épp annyira elszánt és tudatos. A hit és az ideák harcosa, ami persze elvárható egy fiataltól, aki a saját jövőjét próbálja definiálni, karriert és boldog életet akar – mondja Balázs Zoltán.

Magam mögött a szülőföldem

Kravcsenko nagyapja és apja is politikai forradalmár, a követendő út már fiatalon ki lett jelölve számára. Harmincnyolc éves volt, amikor megírta visszaemlékezéseit, épp annyi idős, mint Balázs Zoltán most. – Erdélyi származású vagyok – folytatja –, tizenkét évesen kellett magam mögött hagynom a szülőföldemet. Megtapasztaltam a szovjet létezés utolsó időszakának hozadékait: nemesi származású nagyapámat, aki szótlan mártírja volt a kornak, többször lecsukták, így „mindennapi viszonyba” kerültem a házkutatásokkal. Most talán felrobbannak bennem ezek a régi dolgok. A szabadság iránti, mohó sóvárgás gyerekkorom óta engem is meghatároz, ahogy Viktort is. Bár ő azzal, hogy a szabadságot választotta, a barátait, családját sodorta életveszélybe.

Kravcsenko párhuzamos életeket élt: hagyta magát sodortatni az idővel, célokkal, víziókkal, amelyek fokozatosan torzultak el. Önreflexiókra képes személyisége felismerte ezeket, és jövőjét folyamatosan újratervezve távolodott el a rendszertől. De mindezt nem radikálisan tette, bölccsé, megfontolttá vált belső megvilágosodása során. – E kettősségnek a feszültsége, ambivalenciája adja ennek a nagyon furcsa, groteszk és végtelenül személyes és kegyetlen könyvnek, valamint az előadásnak a lényegét – von mérleget Balázs.

Az ember személyes felelőssége és az emlékezet

A színész szerint nem volt cél az aktualizálás, hisz nem a mai rendszereket leplezi le a könyv, de a lehetséges ismétlődő motívumokra és a személyes felelősségre általa fel lehet hívni a figyelmet. Ezért is dolgozták ki a „Kravcsenko-ügy” elnevezésű többfázisú nevelési programot is, amely szakértők és pedagógusok bevonásával, különböző civil szervezetek együttműködésével valósul meg

– Viktor Kravcsenko írásán keresztül törzsi háborúktól, jobb- és baloldali viaskodásoktól mentesen lehet beszélni az ember személyes felelősségéről, emlékezetéről. Fel kell mutatni ezt a fiatal generációnak, hogy tudják, élhetnek a döntés jogával, hogy nélkülük a világ nem ugyanaz, mint velük – zárja gondolatait Balázs Zoltán.

Makrai Sonja, Kulturgrund, 2015.