Balázs Zoltán újra látható színészként
Aki látta őt Hamletként a Bárkában, annak nem kell mit magyarázni, aki nem, annak pedig nincs mit magyarázni: most meg tudja nézni.
Balázs Zoltán színész, rendező, az idei évadban megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Maladype Színház vezetője hat évvel ezelőtt, egy Ariane Mnouchkine-nal készült interjúban figyelt fel Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam című művére, amelyet a világhírű francia színházi alkotó élete öt legmeghatározóbb könyve között említett. Viktor Kravcsenko Los Angelesben élő fiával és jogörökösével folytatott hároméves előkészítő tárgyalássorozat után a Maladype 2015 áprilisában a kizárólagos jogok birtokában, saját kiadásban jelentette meg az író bestsellerét.
A társulat által kiadott közlemény szerint: Viktor Kravcsenko 1946-os világsikerű könyvét nem véletlenül emlegetik együtt Arthur Koestler Sötétség délben című, 1941-es regényével: ezek a művek elsőként igyekeztek rádöbbenteni a világot a szovjet rendszer valódi lényegére, Kravcsenko pedig elsőként – Szolzsenyicin Gulág-jánál jóval előbb –, első kézből adott hírt a szovjet lágerek világáról, a totális terror működésének nyers valóságáról. Kravcsenko kérdése létkérdés: hogyan őrizhető meg és hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és felelősség kulturális tapasztalata olyan körülmények között, amikor egy totális rendszer mindezt kiiktatandó, szükségtelen rossznak deklarálja?
A könyv Magyarországon először Konok Péter fordításában, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész borítótervével a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelent meg. A kötet sajtóbemutatóját a Maladype november 6-án, délután 5 órakor tartja az Írók Boltjában. A könyvet Csepeli György szociológus, szociálpszichológus, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke, Konok Péter történész, a kötet fordítója, Sz. Bíró Zoltán történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet főmunkatársa és Balázs Zoltán színész, rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője mutatja be.
Ezt követően Kravcsenko önéletrajzának dramatizált változatát Balázs Zoltán előadásában „egyszemélyes kiáltványként” láthatja a közönség a színház állandó játszóhelyén, a Mikszáth téri Bázison november 14-én, este fél 8-kor. Az előadásra épül a „Kravcsenko–ügy” elnevezésű, több fázisú nevelési program is, amely szakértők és pedagógusok bevonásával, különböző civil szervezetek együttműködésével valósul meg.
A közlemény folytatása szerint, az előadás iránti fokozott érdeklődésnek az alapja, hogy Balázs Zoltánt kiemelkedő szerepei után újra színészként láthatja a közönség, aktualitását pedig növeli a jelenlegi nemzetközi társadalmi folyamatok és demokratikus értékek iránti koncentrált figyelem.
7 óra, 2015.