A Katona és a Maladype Nagyszebenben
A régió egyik legjelentősebb színházi fesztiválján két magyar társulat előadásait láthatja a nemzetközi közönség.
A Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivált május 25. és június 3. között rendezik, ennek keretében a színházi és táncelőadások mellett ezúttal is sor kerül utcaszínházi produkciókra, klasszikus zenei koncertekre, könyvbemutatókra, alkotói beszélgetésekre, filmvetítésekre. Az idei vendégek között ott lesz George Banu, Peter Stein, a Katona József Színház és a Maladype Színház társulata is, továbbá román, lengyel, brit, francia, osztrák, olasz, belga, svéd, ausztrál, izraeli, mexikói, kanadai, japán, tajvani színházak, együttesek is fellépnek.
A rendezői és a szerzői "felhozatal" 2012-ben gazdag: a helyi Radu Stanca Nemzeti Színházból (a márciusi Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Farsang című előadásukkal vendégszerepeltek) láthatók azok az előadások, amelyeket Silviu Purcarete vitt színre, valamint Gavriil Pinte nem hagyományos helyszínekre, villamosra, erdőbe, város melletti faluba álmodott előadásai, lesz Grzegorz Jarzyna rendezte lengyel produkció, a berlini Maxim Gorkij Színház egy Armin Petras-előadással vesz részt, Wajdi Mouawadtól pedig darab és rendezés is van a programban.
Az Ascher Tamás rendezte Woyzeck május 26-án látható (az előadásról szóló kritikánk ide kattintva olvasható, a címszerepet játszó Keresztes Tamással készült interjúnk ide kattintva érhető el), a Maladype pedig a 2011-es meghívás után - akkor a Leonce és Lénával szerepeltek - idén a Tojáséj és a Platonovcímű előadásaikkal mutatkoznak be május 31-én és június 1-jén. (A társulatvezető-rendezővel, Balázs Zoltánnal készült interjúnk ide kattintva olvasható.) További magyar vonatkozású produkció a Parasztopera, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói játszanak, rendezője pedig a mesterképzésben részt vevő Porogi Dorka.
fidelio.hu, 2012.