A Maladype nem dédelgette heteken át az előadás titkát, hogy meglepetésként robbanhasson a bemutatón: a próbafolyamatot bárki látogathatta. Az Übü király nem színpadon, hanem lakásban, sarokba halmozott újságpapírkötegeken játszódik. A társulat színháztalanít és színházat csinál.

A Maladype új bázisán, a Mikszáth tér 2. alatt nem sok minden emlékeztet színházra: mintha vendégségbe érkeznénk a társulat legújabb előadásának, az Übü királynak bemutatóján. Szervusztok, rémek! – köszön a házigazda, azaz Balázs Zoltán rendező az otthonos lakásban. A fogasokon házibuli mennyiségű kabát, a szobában kellemes akolmeleg, az ablakon bevilágító utcai lámpa fénykörében hóesés. Az informális felütés Balázs bevezetőjében folytatódik, mely kétféle nézői szorongást is felold. Egyrészt a rendező néhány mondatban megvilágítja koncepcióját (hogy ti. az Übü királyt jelen esetben diákcsínynek tekinti), a nézőnek így nem kell aggódnia, hogy egyedül marad az előadás értelmezésének folyamatában. Másrészt a házigazda azt is siet hozzátenni, hogy a kis szobában létrejött intim tér nem a közönség bevonását szolgálja.

A közönség egy részén jól látszik, hogy rendkívül otthonosan mozog az előadás közegében: egyesek táskájából Übü-kötetek kandikálnak ki, máshogy és mást figyelnek, néhány poén bennfentes-gyanús. Az Übü király próbái ugyanis közönség előtt és a közönség bevonásával zajlottak – újabb színháztalanító gesztus, melynek segítségével a nézőt és a színészt elválasztó falat lehet lerombolni. Szemtanúk szerint sikeres volt a kezdeményezés: a próbáknak törzsközönsége alakult ki, és az előadás rengeteg nézői ötletet felhasznált.

Az otthonosság érzete szerencsére nem csak a törzsközönség kiváltsága: a kívülállóra is ragad valami a felszabadultságból, és egészen az előadás végéig kitart. A Maladype Übü királya ugyanis nem döngöl a földbe, s az elsődleges célja nem az, hogy a nézőt (a lehető legundorítóbb és legriasztóbb) önmagával szembesítse, hanem az, hogy kreatív energiájával kápráztassa el. Alfred Jarry műve eredetileg tanárcsúfoló diákbohózatnak íródott, s a Maladype most ezt a mozzanatot emeli ki – így mintegy kihúzza Übü király méregfogát, de egyúttal szerethető homo ludensekké teszi a játszókat, akik maguk is felveszik a kisdiákok szerepét.

Az előadás következetesen végigviszi a diákos kontextust: mintha egy fiúgimnázium tanulói szórakoztatnák osztálytársaikat egy lyukasórában. Orosz Ákos, Tompa Ádám és Páll Zsolt kisfiús rövidnadrágot és nadrágtartót visel (jelmez: Fátyol Kamilla). A színészek rendkívül ötletesen használják a technikaórák minimalista eszköztárát: újságpapírt, ragasztót, ollót, celluxot. Orosz Ákos „műfogsort” ragaszt magának újságpapírból, amikor királyként a trónra lép, s hurkapálcára tűzi a kivégzett nemeseket megtestesítő újságpapír-darabkákat. Übüje egyébként zabolátlan-rakoncátlan kölyök, aki egyetlen pillanatra sem hajlandó kilépni énközpontú világából, az újságpapír-hegy közepéből. Orosz játéka olyannyira felszabadult, hogy még bakijaira, sőt a homlokán éktelenkedő pattanásra is reflektál. Übü mama (Lendváczky Zoltán) újságpapír-falatkákkal kényezteti férjét, s mind a feleség(ek), mind a medve szerepében helyt áll. Tompa Ádám és Páll Zsolt virtuózként zongorázza végig a többi szerepet – szinte gyermeki örömmel asszisztálnak a vezérürük játékához. Újságpapír-bajusz és csákó jelzi, ha Tompa Ádám éppen Poszomány kapitányt játssza. Páll Zsolt lábujjai közé tűzött hurkapálcákkal szórakoztatja a közönséget és Übü vacsoravendégeit. Körmöst is osztogat.

A helyszín – újságpapírkötegek halma a szoba sarkában, mintha a gimnazista fiúk az iskola papírgyűjtő raktárba szabadultak volna be – megmászandó, felfedezendő hegy és a felnőttek rendreutasító pillantásait nélkülöző békés sziget. Az újságcikkeken keresztül szűrődik be e gyermeki, zárt világba a való világ: a játszók számos alkalmat megragadnak, hogy a darab eredeti szövege helyett egy-egy hírösszefoglalót olvashassanak fel. Az Übü király előtt felvonuló lengyel nemesek is az újságokból kitépett celebek, sportolók, politikusok fényképei.

A Maladype előadása felszabadult ötlet-sziporka, a határtalan gyermeki fantázia és a kreatív energia jelenése.

Rádai Andrea, Revizoronline, 2010