Titkos. Ősi. Modern. Ódon. Gyermekin ártatlan. Ravaszdin fortélyos. Magától értetődőn egyszerű. Bonyolult, mint egy kínai fejtörő. Nem érteni, holott világos, mint a kelő hajnal a patak partján.

Játszanak benne. Négy nő: Bakos Éva, nekikezd megszépülni belülről kifelé, felragyog a szeme és világít, eltölti az öröm, boldog, szégyenkezés nélkül nősténnyé alakul. Játszik a két Fátyol-lány: Hermina és Kamilla. Ők mindig világszépek. Mégsem porcelánbábuk. Elevenek. Szemükben egyszerre szerelmi őrület. Közben mosolygó arcuk fegyelmezetten zárt, de a szemen át belátni fölkavart vadságukba. És Simkó Katalin a szűzies, játékos, még nem készült el süldőlányból asszonnyá, már ott rezeg benne az étvágy, az izgalom és az izgatni elszánt.

Négy asszony meg négy férfi (közöttük harminchét kitömött flamingó). A hattyúk tava elvarázsolt mesemisztikuma. Szüzek fehér szárnnyal asszisztálnak az emberi szerelemhez. Néha közbelépnek, hiszen színházban a kitömött és kasírozott tárgyak is élőlények, miként a tehetségtelenség, bármit képzel magáról: csak fabábú, drót meg pingáló szer. Öltönyben négy férfi, nyakkendővel, mezítláb. Papp Zoltánt most Lendváczky Zoltánnak kell nevezni.

Túl sokan ólálkodnak díszletfalak tövében Papp Zoltánnak. Szegénynek át kellet mosakodnia Lendváczkyra, hogy meg lehessen különböztetni őket egymástól, mintha a személyiség ettől függene. De nézem Lendváczkyként, akit Pappnak látok, akkor is, ha nem szabad. Olyan ez, mintha Pierre Bezuhovot holnaptól jogi rendeletre báró Kaucsiánó Félixnek kellene elhinnem. Képtelen vagyok rá. Lendváczkyként kérdenem kell: ki ez? Ja, Papp Zoli, úgy tudom! Páll Zsolt a legkorosb. Megtermett favágó, megőrizte legénykorára gyermeki játékkészségét. A legnehezebb Orosz Ákos, együtt szökell a többi ellenében, fut, helyet keres, ügyes, szemfüles, vetélkedésre kész, mozog, mint a csík, ha üres széket talál a túloldalon: ott terem, birtokba veszi. Tompa Ádámnak ég a szeme. Nem mintha társaié nem. De Tompáé legizzóbb. Két szenvedély izzította széndarab. A szeme lendíti fáradhatatlan útjára. Miközben komolyan verekszi életharcát, kópés félmosoly a szája szélén.

Katus György tervező kiürített tere a Thália új stúdiójában áll a Maladype Színház rendelkezésére. Nyolc neo-thonet szék. Hamisak. Mai, kereskedelmi másolatok. Régi gyerekjátékot játszanak nyolcan. Senki nem marad hely nélkül, mégis úgy igyekeznek megnyugvó ülésbe, mintha életük biztonsága múlna rajta: jut-e helyük.

Kavics kerül elő valamelyik zsebből. A lányok feje felett ügyesen adogatják egymásnak, gyorsulón. Csak mikor földre esik, szétplaccsan, kiderül: tojást dobáltak. A termékenységgel játszanak. Kék meg sárga vedret hoz oldalról Tompa. Felmossa a nyákos tócsát. Szabad megint játékra a pálya. Megsokszorozódtak a repülő tojások. Szájukba tömve menekülnek vele. Ráülnek, úgy védelmezik. Rágyújtanak cigarettákra. A lányok hajába fújják. Füstöl a hajuk. Égnek maguk az előadók is növekvő szerelmi lánggal. Közben kerengve, nem nyugodva új meg új helyet keresnek. Elhatalmasodó összpontosító játékok. Könnyedségük titka, a szakadatlan koncentráció, a számolás, hol marad hátuk mögött elfoglalandó üres szék. Jó felvételekről Ravel szól, spanyolos, magyaros, tzigányos dalok, apróbb darabok borítják elegáns tarkaságukkal a mozgásokat. Zenei sorvezetők. Utolsónak a közismert Ravel-sláger: a Bolero.

Átcsókolják a tojást egymás szájában. Kilyukad az egyik. Tenyérbe csorog az életnedv. Le-félmeztelenednek. Ruhát cserél nő a férfival. A férfiak fekete öltönye mellet Brekl János mezei virágokká öltöztette a nőket. Mintha a természet párosodna az emelkedően szenvedélyes őrjöngésben. Orosz Ákos- Simkó Katalin abbahagyhatatlanul telekeringőzi a teret. Megátkozottan összefonódva. Mintha haláltánc volna, pedig az élettánc. Az életöröm ünnepelése.

Hetven percig tiszteletet érdemlő állóképességgel, hatalmas belső összpontosítással végzik az előadók.

A különleges mozdulati nyelven beszélő művet rendezte, koreografálta, kicsikarta a nyolc színészből: Balázs Zoltán.

Molnár Gál Péter, Népszabadság, 2008