Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyen – harmincegyedszer

A harmadik esti előadás azután nem is volt (csupán) koncertnek nevezhető. Ezen - a Maladype Színház és a Qaartsiluni Együttes koprodukciójában - Sáry László Remek hang a futkosásban című "félig komoly operáját" mutatták be, amelyet Weöres Sándor "Téma és variációk" című verse ihletett. Illetve nem csupán megihlette Sáry Lászlót - akitől persze korábban sem állt távol az ilyesmi - egy következetesen végigvitt kombinatorikai játék példájával, hanem maguk a versben megjelenő egyre szürreálisabbá váló szövegpermutációk is megszólalnak, igen különböző realizációkban, a jó órás darab folyamán. Miután a nyolc szereplő részben a Qaartsiluni zenészei, részben a Maladype színészei közül kerül ki, továbbá mindenki zenél és énekel egyfelől, színészkedik és táncol másfelől (hogy bizonyos akrobatikus elemekről ne is beszéljünk - egy artistacsoportot nyugodtan be lehetett volna még venni a produkcióba), ezért a zenei együttes művészeti vezetője, Rozmán Lajos, a produkció zenei vezetője is egyben, míg a színtársulat művészeti vezetője, Balázs Zoltán egyszersmind az előadás rendezője. Vagyis - ami persze nem szokatlan egy opera esetében - kettős vezetés működik, ám nem pontosan úgy, mint egy operaházban. Annál kevésbé, mivel Sáry László sem az a fajta hagyományos zeneszerző, aki leadja az operája partitúráját, azután legközelebb a premiert követő fogadáson lehet vele találkozni,

Mint máskor már annyiszor, Sáry most sem kőbe vésett kottát adott az előadók kezébe, hanem zenei játékoknak egy sorozatát, pontosabban ezeknek a zenei játékoknak a szabályait, amelyek - legtöbbször belekombinált rögtönzés,- illetve véletlenszerű mozzanatokkal - valamiféle folyamatot generálnak: polifon szerkezetet vagy valamiféle térben haladó, köröző zenei történést - a lehetőségek kimeríthetetlenek. Illetve a szó szoros értelmében végtelenek, ha figyelembe vesszük, hogy mindeközben a színpadon állandó a mozgás, a tevékenység, jelzésszerű konfliktusok zajlanak, különféle stabil és változó konfigurációk alakulnak ki, szerepek, helyek és a legváltozatosabb kellékek cserélődnek folyamatosan. A zenei dimenzió tehát önmagában is többrétegű, egyidejűleg zajló vizuális dimenziókkal kombinálódik, mindenfajta korlát nélkül, s így egészen Weöres szellemében.

A játékok, feladatok, polifon zenei és térbeli folyamatok sokszor igen bonyolultak és nehezek; az előadás sok hónapos munka eredménye, ami, ha valaki csak a játékosságra és a könnyednek, spontánnak ható mozgásokra figyel, meglepő is lehet. Ám itt nagyon is kontrollált minden pillanat, és hatalmas koncentrációt kíván; ez egy-egy pillanatra egészen nyilvánvalóvá is válik, például amikor a bizonyos rend szerint egyszerre két kézzel, megpörgetve feldobott tikfarúd-párokat egyszer sem ejti el egyik szereplő sem, vagy amikor a perceken át három hölgyszereplő által újra és újra a magasba fújt színes toll (hozzáérni szigorúan tilos!) még látszólag tökéletesen vert helyzetből, már-már a padlóra hullva is mindig újra és újra a magasba röppen. S persze ezek csak az egészen szembeszökő momentumok, máskor viszont egészen különös test- és egyéb helyzetekben, bonyolult mozgások közepette kell tisztán intonálni vagy szabálytalan ritmusokat produkálni. Érezhető: többnyire ezek a kihívások éltetik a darabot, ezek legyőzése jelenti a játék fő örömét.

Mindez sok tekintetben feszegeti a művészet fogalmának határait - Sáry ebben a tekintetben mindig is rokonítható volt John Cage-dzsel. Csak épp fennáll közöttük egy alapvető alkati különbség: ezeket a felfedező utakat Sáry esetében - akkor is, ha nem nélkülözik a mélységet, vagy ahogy a programismertető fogalmazott, létrejön olyan is, ami "szívszorító és katartikus", nos Sáry felfedezőútjainak mindig meghatározó eleme a játékosság, és mindig átjárja őket a tapasztalatszerzés, a tanulás szédítő öröme.

Krónikásként hosszan keringek az előadás körül anélkül, hogy le tudnám írni, tulajdonképpen mi is történik a meglehetősen kis területű színházi arénában. Azonban az, ami történik, olyan elbűvölően változatos, váratlan, kamaszos, ihletett, erotikus, komikus, emberi, meghökkentő, hogy szóbeli érzékeltetése a maga konkrétságában teljesen reménytelen. De szavamat adom, hogy az egész minden pillanatban élvezetes és megunhatatlan.

A nyolc abszolút fajsúlyos zenész és színész, akiknek a parádés kivitelezés köszönhető, a következő: Borbély László, Rozmán Lajos, Rákóczy Anna, Petrovics Anna, Kéringer László, Duffek Ildikó, Huszárik Kata és Szilágyi Ágota.

Malina János, Muzsika, 2015