- részlet -

....Méltatlan párhuzam Schillert egy lapon említeni Herczeggel, de itt is egy uralkodóról van szó, aki elárultatva, magára hagyva, szálegyedül érzi magát az övéi között. A szerző ebben az esetben nem felejtette el megírni a szerepeket. A király, II. Fülöp korlátlan zsarnok, nem kell félnie birodalma elvesztésétől, de fél, mert bizalmasa, akit őszintesége és megvásárolhatatlansága miatt emelt erre a posztra, elülteti benne minden zsarnok fóbiáját: a szabadságfogalmat. Posa, a drámairodalom legnaivabb pozitív intrikusa durván beleavatkozik a családi és államügyekbe, amelyeken mindenki elbukik, a mostohafiába, egykori vőlegényébe szerelmes királyné (itt is királynőznek, a Vas István durva hibáját több mint félszázada képtelenek kijavítani), a szabadság és szerelem számára egyaránt elveszett Carlos, a hiúságában sértett királyi szerető, Eboli hercegnő, az életét áldozó Posa és maga az érzelmileg és maga az érzelmileg végképp kifosztott király. Győztes csak egy van: az abszolút ideológiai hatalmat képviselő, személytelen Főinkvizitor.

Balázs Zoltán igen élvezetes előadást rendezett a Maladype Színház bázisán. Kör alakú, lépcsős emelvényt ülünk körül a szobában, melyből középen narancsfa nő ki a tervező Gombár Judit jóvoltából. Nem kell áthallásokra gyanakodnunk, Schillernél a darab egyik szereplőjét küldik el narancsért, ami így kéznél van, és még az sem szimbolikus, hogy a király egy alkalommal degeszre tömi naranccsal Posa száját. A színészek többnyire állandóan jelen vannak, bejátsszák a hierarchiát érzékeltető lépcsőket, és amikor jeleneten kívül üldögélnek mozdulatlanul előre tekintve, testi mivoltuk akkor is utal kapcsolatukra a többiekkel. Néha elszakadnak a központ emelvénytől, Fülöp például a nyitott ablakból kiált le országához a Mikszáth térre, és Posát is az ablakból lövik le orvlövészek. A játék koncentrált és intenzív, Kuna Károly (II. Fülöp), Tankó Erika (Erzsébet), Lendváczky Zoltán (Carlos), Orosz Ákos (Posa), Varga Gabriella (Eboli), Keszég László (Alba) és Blasek Gyöngyi (Főinkvizitor) erős szövegértelmező intellektussal és természetes iróniával közvetítik a drámát.

A Mikszáth tér és a közeli rádióépület belejátszik Goethe Egmontjába, amely mintha a Don Carlos folytatása volna ugyanazon az estén, ugyanazokkal a szereplőkkel. Persze nem az, de mégis. Posa flandriai szabadságeszménye Egmont kezébe van letéve, mindkét szerepet Orosz Ákos játssza. Egmont a schilleri hőstípushoz képest hétköznapi ember – nevezhetjük ezt Goethe shakespearei -, aki csak normálisan élhető szabadságot akarna, ha a parancsuralom, Keszég László Alba hercegének képében, engedélyezné. Letartóztatása és bebörtönzése mint napi híranyag jelenik meg a rádió betelefonáló műsorában. Varga Gabriella és Jászberényi Gábor, a két műsorvezető a narancsfa helyére került mikrofon előtt ül, az élőben – igen kitűnően – előadott popszámok között politikai aktualitásokat, főzőcsketanácsokat kolportál, és sms - ekre válaszolgat. Szabadságeszmény, siralomház, kivégzés mint napjaink kommersz médiaeseménye jelenik meg. röhejes, lesújtó és igaz pamflet.

Balázs Zoltán és a Maladype nagyon eltalálta, s ami a lényeg: pompásan csinálják.

Koltai Tamás, Élet és Irodalom, 2012