A felelőtlenség és a lelkiismeretlenség korában, amikor az embernek és az emberi méltóságnak semmiféle értéke nincs, szólni kell arról, hogy igenis lehetne. Kell olyannak lenni, hogy lelkiismeret! A huszonegyedik században már eliminálódott, de a huszadikban még foszlányaiban fellelhető. Különböző megfogalmazásokban formát öltött, hogy igenis létezik olyan, hogy egyéniség, hogy van szabadság, van felelősség. Gondolkodhatunk azon, hogy milyen az a közeg, amiben élünk, amit úgy hívunk, hogy társadalom, és az egyén a maga parányiságával mint létezhet benne. Mekkora lehet az egyén mozgástere, s egyáltalán, van-e, ha a hatalom tudomást sem akar venni róla? Az ember mindenkor elidegeníthetetlen szubjektivitása a szabadság, amelyben önmagát teremti meg. Sartre szerint az egzisztencializmus humanizmus. Ha nincs tervező (azaz Isten), akkor nincs az emberi élet belső lényege, ezért nem létezhet emberi természet (aminek az embernek lennie kell). Ehelyett ki kell találnunk a célunkat, a saját „lényegünket”. Ez a kérdés foglalkoz tatta az író-filozófust gazdag életművében, regényeiben, drámáiban.

A Legyek Jean-Paul Sartre első drámája, amely 1943-ban szinte egyszerre jelent meg a szerző fő műveként számon tartott Lét és a Semmi - Egy fenomenológiai ontológia vázlata című művével. Az egyén szabadságlehetőségének kérdését ebben az Atreida-ház mítoszán keresztül feszegeti. Atreida-ház mítoszán keresztül feszegeti. valójában nem mese, hanem példabeszéd A szereplő alakok ismerősek: Agamemnon, az őt megölő Klütaimnésztra, aki megcsalta férjét unokatestvérével, Aigiszthosszal, Thüesztész fiával és egyben unokájával. Agamemnon és Klütaimnésztra gyermekeit több görög tragédiaíró történetéből ismerhetjük. A leányok: Khrüszotemisz, Élektra és Iphigeneia, a fiú pedig nem más, mint Oresztész. A Legyekben Oresztész a főhős, aki istenekkel dacolva, tettekkel is érvényesíti meggyőződését. Nem köti a múlt, csak azt szeretné, hogy megtalálja saját útját és saját életét. Igazi kortársunk ebben. Hozzá kapcsolódnak történetükkel a többiek: a bosszúéhes, cselédként tartott Elektra, az érzékei uralmában tobzódó Klütaimnésztra, a hatalomhoz ragaszkodó és csak az által létező Aigiszthosz.

Mozgásuk a különös térben az elvonatkoztatott tartalomhoz igazodik. Érezzük, hogy valójában nem mese, hanem példabeszéd amit látunk, az alakok által megjelenítve. A játék terét - egy hatalmas, mandala szerű piros körben zajlik a történet - Balázs Zoltán tervezte. Díszlet nincs, csak mozgatható piros székek, amelyek lehetnek Argosz várfalai vagy szélfútta peloponnészoszi hegytető. A napraforgómagokból formált utak, amelyek eltörölhetők, megsemmisíthetők, széthullást és a létfeltételek állandó változását is érzékeltetik. Lukács Andrea gyűlölettől telítetten bosszúvágyó Elektrája Euripidész drámájából lépett elő. Erős Brigitta Iphigeneiája ellenpólus. Játékos és naiv, akivel történnek az események, ő csak alanya és nem mozgatója az életének. (Ő jegyzi a nagyszerű zenei jelzéseket is.)

A szereplők (az említetteken kívül András Gedeon, Dőry Brigitta, Pál Zoltán, Mesés Gáspár és Ádám Kornél) mozgása - ez rendezői koncepció – nem a szövegnek van alárendelve. Így még jobban érvényesül, hogy itt létkérdésekről van szó, nem történetmesélésről. Arról, mik vagyunk mi az események sodrában.

Juraszek Zsuzsanna rendező irányításával egy nagyon egységes, ritmusában is jól felépített, erős rendezői elképzelést sugalló előadás született.

Józsa Ágnes, Criticai Lapok, 2023