A játéktér gyanánt kiszemelt szobában nincsenek székek - nem is férnénk el -, mindenki a földre ül, vagy svédáruházas összecsukható stokikra. Vagy újságpapírkötegekre. Aki az utóbbit választja, az elég rosszul jár, ugyanis Balázs Zoli feladatot csinál a székéből.

Vége a vendégségnek, a társulat saját helyre költözött a Mikszáth téren. Szép, nagy, majdnem körbejárható lakás, kétségtelenül mindenki otthonosabban érzi magát. Hiszen saját. Bérelt, de tök üres, nem kell alkalmazkodni, egy másik társulat holmijaira figyelni, több helyiség van, és persze szét lehet pakolni a konyhában a hozott kaját. Pogácsa, chips, pattogatott kukorica, ilyesmik. A bejárattal szemben a konyhapulton Fátyol Kamilla üzenete vár: előző nap itt járt, bocs, hogy szétpakolta a díszlethez szükséges cuccokat, de ígéri, mire jövünk, rendet tesz. Hogy ez az ígéret valóra vált-e, arról fogalmam sincs, ugyanis mire odaérek, már teli a lakás, rengetegen vagyunk, mintha egy házibuli kezdődne, avval a különbséggel, hogy itt a Kultúrház stábja is.
A játéktér gyanánt kiszemelt szobában nincsenek székek - nem is férnénk el -, mindenki a földre ül, vagy svédáruházas összecsukható stokikra. Vagy újságpapírkötegekre. Aki az utóbbit választja, az elég rosszul jár, ugyanis Zoli feladatot csinál a székéből.

Az első felvonás harmadik jelenete egy ebéd, ahol a következő a menü: "lengyel becsinált, patkány-karmonádli, borjú, csirke, kutyapástétom, pulyka püspökfalat, orosz csalamádé, bomba, saláta, gyümölcs, desszert, kása, csicsóka s kelvirág szaharban". Ezeket kell most nekünk újságpapírból elkészíteni, és a színészek testén föltálalni. Szabály nincs, a fantázia végtelen. Az újságpapírt lehet vágni, tépni, ragasztani, és akár formailag is előállíthatók az ételek, de lehet a betűket, szavakat is használni. És rendelkezésünkre áll még néhány kilométer spárga és egy köteg hurkapálca. A négy színésszel konzultálni nem lehet. Ők addig olvasgatnak, egyedül vagy párban, és megadóan tűrik, hogy méretet vegyünk a fejükről, és időnként rájuk aggassunk/ragasszunk valamit újságpapírból.
Miközben készülnek az "übü-gésák", megkérdezem Zolti, volt-e valami hozadéka ennek az egésznek. Azt mondja, persze, rengeteg nézői ötletet használtak a próbák során (mert pesze nem csak a nyílt próbák alatt készül az előadás), de amit a legtöbbre értékel, hogy kinyíltak a színészek, mindent sokkal bátrabban mernek csinálni, és ez meglátszik a többi előadásukon is. Hozzáteszi azt is, hogy érdekes volt látni, ahogy a nyílt próbák törzstagjai lassan-lassan rájöttek, hogy miért kellett ilyen messziről kezdeni az egészet, és hová fogunk kilyukadni. (Az előadás dizájnja újságpapír lesz.)
Elkészülnek a nagy művek, minden csapat egyenként mutatja be a menüt. A négy színész közben koncentrációs tornagyakorlatnak is beillő testhelyzetekben várja, hogy a többi csapat megszemlélje a rajta lévő "éteket", és megfejtsék, hogy mi mit jelent. Van itt papírmasé-csirkecomb, cirill betűs csalamádé, lengyel zászlóval jelzett kis gombócok, színészfejen kakastaréj... Az ételek elnevezése is cirkalmas; übü-becsinált, szaharpácban, ilyesféle fantázianaveket találtak ki az alkotók. Miután minden kis részletet megtárgyalunk, Zoli szavazásra bocsátja a dolgot: melyik volt a legötletesebb. Naná, hogy egyenlő!
A szünet után zenélünk. A négy srác vezeti majd elő valamikor a darab során a híres Koós-Hofi-féle Macskaduettet. (Hogy mikor, ezt egyelőre el sem tudom képzelni...) Páll Zsolt és Tompa Ádám a "zenekar", Lendváczky Zoli és Orosz Ákos Holfi és Koós. Elég jól megy (bár a szöveget még különböző agyonhajtogatott és összevissza gyűrögetett - hja, a sok gyakorlás! - papírdarabokról olvassák), a Találkozás a régi egeremmel című rész viszont okoz egy kis problémát. Előtte modulálás is van, nehéz hangközzel indul, nagyon együtt kell lenni. Végül meglesz, Zoli még azt a bizonyos "füstös hangot" is ráteszi. Mintha egy régi presszóban.

Még egyszer jövök, a bemutató előtt néhány nappal. Szóval egy majdnem egészen kész előadást fogok látni.

Rick Zsófi, fidelio