Törőcsik Mari betegsége óta a legnagyobb szerepet játssza Budapesten. A Maladype Színház kiváló Figaro házassága előadásában Marcelinát, a főszereplő anyját adja Zsótér Sándor rendezésében.

Törőcsik Mari úgy tud kitűnni egy előadásból, hogy tökéletesen belesimul. Ezúttal pedig tulajdonképpen a Figaro anyjaként, Marcelinaként elüt a játékstílusa a Maladype Színház tagjainak játékmódjától, a Figaro házassága előadásában.

Harsányabb, hangosabb náluk. Időnként már-már annyira kiabál, hogy csaknem szétrepeszti a lakájos lakásszínház meghitt falait a Maladype Bázison. Eljátszik egy idős asszonyt, akinek még szerelemtől pezsdül a vére. Nem fér a bőrébe. Érzi a vér parancsát, de nem tudja, hogy a saját elveszett fiába habarodott bele, hogy aztán a közismert történet végére jöjjön a kijózanító felismerés. Sokszor nyugtalanul ficereg. Izeg-mozog. Ha egyhelyben áll, akkor is érződik rajta a hihetetlen feszültség. Túlzottan is megnyom bizonyos szavakat, a ripacskodás határán mozog, mintha egy vásári komédiából csöppent volna ide. De közben mindig figyel a partnereire, senkit nem játszik le, sajátos sármja van. Időnként kimondottan bájos. Kecses a tűsarkú cipőben. Gráciával teli mosolyra húzza a száját. Megeleveníti azt, amit amúgy is tudunk, attól, hogy elszálltak az évek, a vágy még nem hal meg, akár örök, és ez bizony nem csak röhejes, hanem nagyon komoly, sőt a beteljesületlen vágy tragikus, vagy éppen tragikomikus, ahogy ezt Örkény István is remekül megírta a Macskajátékban.

A szereplők többsége olyan, mint a sajtkukac. Hajtja őket a mohó-kielégítetlen vágy. A Tompa Ádám által megformált Almaviva gróf nem tud betelni a női nemmel. Örökösen gáláns kalandra vágyik. Komikus Don Juan. De ő nem csak vonzerejét, hatalmát is beveti a cél érdekében. Megrészegedik. Nem lát tovább az orránál. Megmutatja, mennyire vagyunk képesek elveszíteni a fejünket. Még Figaro is, aki okos, sőt haszonleső cselt sző, sokszor zsigeri féltékenységből, indulatból cselekszik Orosz Ákos megformálásában. Kajla és fifikás egyszerre. Kétségbeesik, de közben jár az agya, amikor megtudja, hogy Suzanne-ra, a menyasszonyára szemet vetett a gróf. Ugyanakkor kaján örömmel csillog a szeme, amikor rafinált cselt eszel ki ellene. Tettre készen cselekszik, lót-fut, ahogy szinte mindenki.

Egy szobában ülünk, négy halmazba rakták a nézők székét, így középen és körülöttünk is játszanak a színészek, ha a produkció hevülete úgy kívánja, akár rohangásznak is, amennyire elférnek. A közvetlen közelünkben sem hamis, amit csinálnak. A kiabálás nem válik ágálássá, mert valódi indulat fűti, ahogy a lázas gesztusokat is. Diákos energia, pajkos játékkedv hajtja a produkciót, mintha sok örökmozgó nebuló kitörő örömmel tenne rosszfát a tűzre, nagy vidoran rakoncátlankodna. Közben azonban van néhány jókora csend, amikor szinte kézzel fogható a Ligeti Kovács Judit által alakított grófné fájdalma. Amúgy is fehér arca még fehérebbé válik, leheletfinoman, de összerázkódik egész teste, alig jön ki hang a torkán.

Zsótér Sándor rendező temérdek humorral úgy működteti a vígjátéki masinériát, hogy néha összeszorul a gyomrom. Aztán akár pillanatokkal később hatalmasakat nevetek. Mégis mint a jó bohócok esetében, szinte mindig megvan a lehetőség, hogy egy könnycsepp végiggördüljön az arcon. Tankó Erika Figaro menyasszonyaként, Susanne-ként, a legvészesebbnek látszó szituációban is megőrzi tartását. Szép, okos és rendíthetetlenül hűséges, tényleg az a rossz, aki róla rosszat gondol.

De ebben a produkcióban nincsenek igazán aljas, ádáz emberek, ahogy például az Anger Zsolt által a Gyergyószentmiklósi Figura Színházban rendezett előadásban voltak, így Figaro szinte szabadságharcosként tevékenykedett. Anger pedig egy sokkal szelídebb produkcióban, a Vígszínházban, címszereplőként, zilált forradalmi dühvel mondja el monológját. A Maladype Színház csapata ezúttal hisz abban, hogy borura tényleg jöhet a derű, a napsütés viszonylag tartós is maradhat. Bár Lendváczky Zoltán több rigorózus alak bőrébe is bújik, egyik sem javíthatatlanul rosszindulatú. A Faragó Zénó adta málészájú Chérubin is egybekelhet Fátyol Kamilla hamvasan tűzrőlpattant Fanchette-jével, Páll Zsolt Bartholo doktorához is visszatér a fiát meglelt Marcelina. Látszólagos ásó, kapa, nagyharang, boldogság.

De azért befejezésül Figaro csak azt kiáltja ideges izgalommal, hogy feleségét és a vagyonát ezután se hagyja. És ezzel tudatosítja, hogy bármikor újra kezdődhet az egész cécó, akármikor hajlamosak vagyunk a megkergülésre, hatalmaskodásra.

Bóta Gábor, Népszava, 2010