Huszár Sylvia kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező magyar színházi producer, színháztörténész és fordító. Több mint húsz éve foglalkozik kortárs színházakkal. Célja, hogy munkájával hozzájáruljon az újszerű víziókat és színpadi eszközöket alkalmazó kortárs magyar színházak népszerűsítéséhez a hazai és a nemzetközi fórumokon, kulturális eseményeken. A projektmenedzseri és fordítói munka mellett hazai és külföldi színházi fesztiváloknak is konzulense. 1995-2015 között az OSZMI munkatársaként a Prágai Quadriennálé színházi látványtervezői világkiállítás magyar részvételét szervező testület kurátora és vezető koordinátora volt. A Színház-és Filmművészeti Egyetemen 2007-2011 között a PR és nemzetközi kapcsolatok vezetőjeként dolgozott. 2008 és 2013 között a Maladype Színháznál a nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzserként és a koprodukciós projektek produkciós vezetőjeként tevékenykedett. 2018 óta ismét a társulat és Balázs Zoltán kreatív producereként dolgozik.

Ivanka Apostolova Baskar: Sylvia, mit jelent manapság kreatív producernek lenni egy színházban? Milyen kihívásokkal és kötelezettségekkel jár ez a munka? Hogyan kezeled a produkciót, a társulatot és a költségvetést? Mit jelent sikeres kreatív producernek lenni?

Huszár Sylvia: A kreatív produceri munka sok ember számára rejtélyesnek tűnhet. A kreatív producer kifejezés leginkább a filmszakmából ismert, de lassan a színház világában is teret kap, egyre gyakrabban találkozhatunk vele. A színházi producer és a produkciós menedzser olyan kifejezések, amelyek a pénzügyekhez, a költségvetés menedzseléséhez, a személyzeti kérdésekhez, a jegyértékesítéshez kapcsolódnak. Én ezekkel a területekkel nem foglalkozom. Csak a producerrel és a rendezővel dolgozom, akivel az előadás ötletének megszületésétől kezdve szorosan együttműködőm. A produkciót általános színházi kontextusba helyezem és tanácsot adok a rendezőnek az aktuális nemzetközi trendekkel kapcsolatban. Kutatást végzek, adománygyűjtést szervezek, reklámfelületet, szponzorokat és disztribúciós partnereket keresek, fesztiválokkal tartom a kapcsolatot és a mindezek kapcsán felmerülő problémákat oldom meg – ha kell, ”tüzet oltok”. A kapcsolatok ápolása és szélesítése érdekében konferenciákon és fesztiválokon veszek részt.

Mindent, amit a produceri munkáról és a projektek menedzseléséről tudok, a gyakorlatban sajátítottam el. Tapasztalatot szereztem pénzügyi források felkutatásában is, ami elengedhetetlen része egy produkció megszületésének. Megtanultam hogyan hozzak létre megállapodásokat, hogyan tárgyaljak a pénzügyi feltételekről és hogyan találjak rá új tehetségekre. A szakmát tehát évek hosszú sora alatt sajátítottam el, semmi sem jött azonnal. Időbe telt az is, hogy megértsem, a produkciónak mennyire fontos része a marketing és a forgalmazás. Ma már élvezem a munka minden elemét!

Szerintem a produceri munka kreatív oldala a legérdekesebb. Szeretem a szakmámat, és azt hiszem, jó is vagyok benne. Néha a barátaim megkérdezik: „miért töltesz el annyi időt a munkával?” Szeretem, amit csinálok, és boldoggá tesz, ha jól csinálom. Színházi elméleti szakemberként végeztem az egyetemen, de a színházról legtöbbet a gyakorlatban, projektjeim megvalósítása során tanultam. Több mint tíz évig tartottam a kapcsolatot olyan, a régióban jól ismert színházi fesztiválokkal, mint például a szlovákiai Divadelná Nitra vagy a cseh Divadlo Pilsen. Ezeken a fesztiválokon számos magyar rendező kezdte nemzetközi karrierjét. Ezt követően kezdtem el dolgozni a Maladype Színházban, segíteni Balázs Zoltánnak, a társulat művészeti vezetőjének a munkáját. Vele és munkatársaival építettük fel a Maladype Színháznak azt az új arculatát, amely a mai napig meghatározza a színház tevékenységét és sikereit.

IAB: Mit jelent ma sikeres kreatív producernek lenni a színházban?

HS: Nincs különösebb elméletem erről, én csak a munkámat végzem. De biztos vagyok abban, hogy: 1. a mi munkánkat minden évadban újra kell kezdeni, mert az a színházi évadokhoz kapcsolódik; 2. itt, Közép-Kelet-Európában folyamatosan meg kell találnunk a tevékenységeinkhez szükséges forrásokat, helyszíneket és a nemzetközi projektekhez való kapcsolódás lehetőségeit; 3. ehhez a munkához elengedhetetlen a kreativitás.

IAB: A te szemszögedből nézve mi zajlik ma a kortárs magyar színházakban és az előadóművészetekben? Melyek a mai magyar színház döntő jellemzői? Milyen előrejelzéseid vannak a jövőt illetően?

HS: A színház egy sokszínű paletta. Mindenki megtalálja benne a kedvenc színeit. Ez vonatkozik a magyar színházra is. Egyedi világa annak köszönhető, hogy az állami repertoár-színházak mellett számos független színházi társulat is hasonló művészi színvonalon működik, mint az államilag támogatottak, habár az ő előadásaik nem, vagy csak részben kapnak a kormánytól támogatást. Mindemellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az elmúlt évben több mint 125 milliárd forintot költött az állam az előadóművészet támogatására. Az ország tíz millió lakosához és az ország GDP-jéhez viszonyítva ez elég magas összeg, és ebben a vonatkozásban, egyedülálló Európában. Ebből a pénzből 5 milliárd forint jutott a független színházaknak.

IAB: Kik azok a legfontosabb kortárs magyar színházi rendezők, akik itthon és külföldön egyaránt dolgoznak? Mi teszi őket nemzetközileg elismertté manapság, amikor rengeteg a fesztivál, a színvonalas produkció és az internet lehetővé teszi a módszerek demisztifikációját?

HS: A legfontosabbak azok az itthon és külföldön dolgozó magyar művészek, akik eredeti ötleteket és módszereket hoztak. Ha egy rendező nem különbözik a kollégáitól, nem lesz érdekes a külföldi közönség számára. Néhány, ma már a középkorú színházi nemzedékhez tartozó alkotó – Schilling Árpád, Mundruczó Kornél, Balázs Zoltán, Bodó Viktor – olyan előadásokat hoz létre, amelyekben mindig új és új művészi megközelítéseket láthatunk, és amelyek adekvátan tükrözik a bennünket körülvevő, mindig változó világot. Erős, új víziókkal operáló, esztétikailag is igényes színházi formákat használnak. Előadásaik elsősorban témáik újszerű megközelítésének és új művészi attitűdök megjelenítésének köszönhetően arattak komoly sikereket. Nagyszerűen alkalmazzák együtt a különféle műfajok – a színház, a tánc és a zene – elemeit. Ennek a módszernek is köszönhető, hogy erre a generációra itthon és külföldön egyaránt kiemelt figyelem irányul. Néhányan közülük követőkre tettek szert a fiatalabb nemzedék körében és társulatukkal együtt mára nemzetközi elismertséget vívtak ki maguknak. Követőik tőlük kapják az impulzusokat ahhoz, hogy érdemi kérdéseket, fontos dilemmákat fogalmazzanak színpadra.

A körülöttünk lévő világ nagyot fordult azóta, hogy ezek a fiatal művészek megszülettek. Maga a színház is sokat változott. A mai művészeknek különös figyelmet kell fordítaniuk a fiatal közönségre, akik sokszor a digitális világ rabjaivá válnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fent említett alkotók színháza több szempontból is eltér az előző generációkétól, mivel az egész világ különbözik a tíz-húsz évvel ezelőttitől. Egyre több fiatal művész gondolja úgy, hogy ő nemcsak rendező, színész, dramaturg, hanem egyszerűen színházi ember. Hármat említenék meg közülük: Ördög Tamás, Boross Martin és Kelemen Kristóf. Mindhárman megpróbálnak olyan területekre evezni, amelyeket még nem foglaltak el mások. Azt csinálják, ami szerintük a legmegfelelőbben fejezi ki világképüket. Gondolataikat kis létszámú közönséggel osztják meg, és nem igazán akarnak foglalkozni politikával. Néhányuk már nemzetközi hírnevet is szerzett magának.

IAB: Kik a leginkább inspiráló kortárs magyar szerzők? Mi teszi őket relevánssá, és melyek azok a gondolatok, témák, amelyek foglalkoztatják őket? Problémát okoz ma ezek színre vitele?

HS: A kortárs magyar drámaírás – a színházhoz hasonlóan – több szakaszon ment keresztül. Ezek mindegyikének számba vételére itt nincs mód. Nagyon sok kiváló magyar drámaíró van. Közülük Spíró György, Kárpáti Péter, Németh Ákos, Egressy Zoltán külföldön is jól ismert. Számukra az elmúlt huszonöt év sikertörténet volt. Ami a feltörekvő, új generációt illeti, az utóbbi időben egyre ismertebbé válnak. A vasfüggöny leomlása óta több száz drámát írtak Magyarországon és a kortárs dráma határozottan népszerűvé vált a közönség körében. Az érem másik oldala, hogy ezek közül messze nem mindegyik került színpadra. A magyarországi színházak sokszor szívesebben mutatják be a klasszikus színdarabok újabb interpretációit, mint az újonnan született, kortárs magyar darabokat.

Amikor a fentiek jegyében Strumicán az Anton Panov Nemzeti Színházban tartott ConFrontDráma Projekthez 2019. szeptemberében előkészítettem az anyagomat, megpróbáltam általános képet adni a kortárs magyar drámáról. A célom az volt, hogy az új magyar szövegek ismertté váljanak a macedón színházak körében. Különösen a producerek és kiadók figyelmét szerettem volna felkelteni. Az előadásom alapvető célja az volt, hogy az elmúlt huszonöt év legjobb, legérdekesebb magyar drámáira felhívjam a figyelmet. Az alternatív színházat, mint a szövegközpontú színházzal szembeni alternatívát ismertettem. Előadásomban arra is kitértem, hogy az elmúlt években számos olyan szöveget írtak egy-egy próbafolyamat alatt, amelyekből színházi előadások születtek.

A kortárs dráma mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. Mélyen be van ágyazva mindennapjainkba. Minden ilyen jellegű szöveget színpadi próbának kell kitenni. Színpadi visszajelzés, közönség általi visszaigazolás nélkül egyetlen dráma sem tekinthető sikeresnek, és nem válhat később klasszikussá. Ebből következik, hogy a kortárs dráma nem elsősorban az irodalomhoz, hanem magához a színházhoz kapcsolódik.

Úgy gondolom, fontos a kortárs színház feladatáról, a közönség és a társadalom iránti felelősségéről is beszélni. Mint említettem, sok művészeti vezető nem törekszik arra, hogy új szerzőket, új drámákat mutasson be. Gyakran inkább a rutinban, a már igazolt sikerben bíznak. Időnként egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak új drámákra rátalálni és új műveket elolvasni. Persze nem minden újonnan jelentkező drámaíró képes valóban erős történeteket elmesélni a társadalom lényegi problémáiról, mai konfliktusainkról. Az elmúlt évtizedben néhány drámaíró saját írásait vitte színre. Ilyen volt Pintér Béla, Kárpáti Péter, Kelemen Kristóf, Pass Andrea. Az új drámaíró nemzedék érvényesüléséhez nagymértékben hozzájárultak a támogatók és a sokféle finanszírozó alapok, így például a Nyílt Forum és az Örkény Alapítvány Drámapályázata. Ezeknél bárki jelentkezhet, akár kész drámával vagy akár csak egy vázlattal, koncepcióval, ötlettel. A fesztiválok keretén belül megrendezett felolvasó színházi programok és vitafórumok is fontos szerepet játszanak új darabok megszületésének és színpadra kerülésének elősegítésében.

IAB: Mit mondanál a magyar színházi közönségről? Okoz problémát a magyar színházaknak a közönség hiánya? Dolgoz ki a színházi közösségetek olyan programokat, projekteket, amelyek a közönség fejlesztésére összpontosítanak, és ha igen, te mit gondolsz erről?

HS: A mai Magyarországon évente hét millió a színházlátogatók száma. Ez nagyon jó szám egy olyan országban, ahol kevesebb, mint tíz millió ember él. Színházi életünket nagyban befolyásolja a piac, a reklám és a média. Ma a színházi marketingben igen jelentős szerepet játszanak az olyan kifejezésekkel leírt tevékenységek, mint a „facebook esemény”, a „twitter”, az „instagram” vagy a „promóció”. Ezek ugyanúgy hozzátartoznak már a színházhoz, mint például a „színlap”, a „díszlet tervezés” vagy a „próba”. A művészeti piac főszereplője a közönség, aki általában azt vásárolja meg, ami divatos. Szerencsére azonban sokakban él a minőségi színház iránti igény is. A színházi marketing legfontosabb célja az, hogy minél többféle közönséget hozzon be az előadásra.

A legfontosabb kérdés tehát az, hogy mi vonzza be manapság a magyarországi közönséget? A szórakoztató előadások vagy a híres színészek, a kísérletek vagy az újdonságok, az igaz történetek vagy a fikciók, a klasszikus vagy a kortárs színdarab? Az új felfedezése, vagy a már ismert? A közönség mindenekelőtt létezik, és úgy tűnik, hogy a színházlátogatók mindig rátalálnak arra, amit látni szeretnének. A zenés színházi előadások nálunk általában magas színvonalúak, a művészszínházak merészebbek és a Nemzeti Színház fő feladatának a hazai színházművészeti értékek iránti elkötelezettséget tekinti. A színházaknak mindenképpen egyszerre kell vonzaniuk és nevelniük közönségüket.

IAB: Hol van ma a magyar színház szerepe és helye a nemzeti kulturális politikában, az európai színtéren és általában a nemzetközi színházi életben?

HS: Az európai kultúrának általában és az európai színházi kultúrának különösen olyan mély gyökerei vannak a közös történelmi múltban, hogy a nemzetközi politika és nemzeti politikák különbözősége ellenére van közös értelmezésük a világról. Az első európai színészek valamennyien Theszpisz szekerén ültek, és Európában ma is hasonló komikus helyzeteken nevetünk, hasonló tragédiákon sírunk. A mindennapi életben rengeteg olyan szálat találunk, amely összeköt minket, és amelyek együttesen alkotják az európai kultúra szövetét. Ez egy közös európai kultúra, ami egy közös antik-zsidó-keresztény örökségen alapszik és lehetővé teszi számunkra, hogy önálló identitásként értelmezzük magunkat a világban. Egy integrálódó európai világ csak közös kulturális gyökereken alapulhat, és ez érvényes a politikára is. Ez tesz minket európaiakká. Az Európai Unió kulturális struktúráinak ezen a közös örökségen és identitáson kell alapulniuk. Meglátásom szerint ez az ügy legfontosabb része. Azok a rendezők és színházak érdekesek számunkra, amelyek a mi világunkat, Magyarországot és Európát értelmezik a saját alkotói megközelítésük és módszerük szerint. Nem jelent problémát, ha valaki nem ért egyet ezzel. A legfontosabb dolog az, hogy az illető képes legyen a sokféle európai nemzet releváns szempontjainak, ötleteinek és nézeteinek a kifejezésére.

IAB: A budapesti Maladype Színház producere vagy, ahol Balázs Zoltán a művészeti vezető és a vezető rendező. Mit tudsz mondani a darabválasztásairól, esztétikai elveiről, művészi stílusának és megközelítéseinek fejlődéséről, művészeti taktikáiról, arról, milyen együtt dolgozni vele és hogyan viszonyulsz művészi egyéniségéhez, hogy illeszted producerként ezeket saját stratégiádhoz és elképzeléseidhez.

HS: 2008-ban lettem a Maladype Színház nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa. Sokfelé utaztunk a világban. A színháztól néhány évre megváltam, de most kreatív producerként újra a társulatnál, Balázs Zoltánnal dolgozom. Tulajdonképpen hárman alkotjuk a színház menedzsment csapatát. Előfordul, hogy a nap huszonnégy órája sem elegendő számunkra. Balázs Zoltán nem csak a saját társulatával dolgozik, rendezőként rendszeres meghívottja külföldi színházaknak és nemzetközi fesztiváloknak. Rendezett már Franciaországban, az Egyesült Államokban, és közösen hoztunk létre előadásokat Szlovéniában, Szlovákiában és Romániában is. Előadásainak fő célja, hogy a közönségnek komplex színházi élményt nyújtsanak, olyat, amely egyaránt hat az érzelmekre és az érzékekre, amely a szóval egyenértékű jelentőséget tulajdonít a díszletnek, a mozgásnak és a zenének is. A sokoldalú és összetett művészi megközelítés, amelynek célja egy új színházi nyelv kikísérletezése, a titka annak, hogy ő ennyire népszerű itthon és külföldön.

Nagyon szorosan dolgozunk együtt. Barátságunk alapja a valódi színházi értékek iránti elkötelezettségünk. Színházunk direkt módon nem vesz részt a politikában, ezért nem is hozunk létre manapság annyira divatos társadalmi-politikai előadásokat. Minden egyes darabban azokat a tényezőket próbáljuk megtalálni, amelyek az utca emberének mindennapi életét érintik. Különös szakmai figyelemmel választjuk ki azokat a műveket, amelyeket színpadra akarunk állítani és utána újszerű színházi eszközökkel értelmezzük őket. Zoltán színházának alapvető elemei: a játékosság, a komplex színészi jelenlét és a spontán reakció. Módszerének lényege a színészek fizikai és mentális kondicionálása és a közönség tudatos felnevelése. Ezeket a technikákat nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban, Indiában, Iránban és Vietnámban is elfogadják és értékelik.

Az elején azt kérdezted tőlem, hogyan kezelem a munkám kreatív produceri részét. Ahogyan Zoltánnak megvan a saját alkotói módszere, a vele való együttgondolkodás során, a társulattal való hatékony együttműködés érdekében én is kifejlesztettem a saját munkamódszeremet. A pénzügyi források felkutatásához jól felépített stratégiai tervet készítünk, amelyet következetesen valósítunk meg. Ennek megfelelően tesszük meg a szükséges lépéseket. Emellett mélyen elkötelezettek vagyunk színházunk mellett. Senki sem gátolhatja, hogy megvalósítjuk céljainkat, teljesítjük vállalásainkat és kötelezettségeinket. Ezért döntöttem a Maladype Színház mellett.

Ivanka Apostolova Baskar, Szkopje, 2019, 

The Theatre Times; Ivanka Apostolova Baskar: Perspectives of Hungarian Creative Producer – Sylvia Huszár, 2020

Fordította: Erőss Brigitta