Idén ismét találkoztam Balázs Zoltán rendezővel, az Odeon Színház csapatával közösen létrehozott A Te érdekedben című darab bemutatóján.

Egy ideje nem találkoztunk, de a sajtótájékoztatón örömmel konstatáltam, hogy az idő múlása csak egy kis melankóliával egészítette ki a vonásait ennek a mindig derűs alkotónak, aki a kifejezés szabadságát választotta, ami bizony együtt jár a független színházak anyagi nehézségével is.

Először 2011-ben találkoztam vele a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ahova saját csapatával, a Maladype dinamikus társulatával érkezett, egy energiával teli előadással, ami pont eléggé volt őrült ahhoz, hogy a közönség számára izgalmas legyen. Az EggsHell nyolc fiatal színésze másodperc pontossággal kitalált mozdulatokkal játszik: a slapstick műfajára jellemző sebességgel körvonalazódnak az egyének közötti és a csoportos viszonyok, miközben a színészek igyekeznek röptében elkapni, majd sértetlenül továbbadni az igen értékes TOJÁST. Vajon ez alatt a valóságos tojást vagy a szimbolikus-ősit kell értenünk?

Egy évvel korábban ugyancsak ezen a fesztiválon láttam ettől a budapesti független színháztól egy rendhagyó és remekül koreografált Leonce és Lénát, amelyben a közönség több lehetőség közül választhatott a cselekmény kimenetét illetően. Az, hogy Constantin Chiriac (a szebeni fesztivál igazgatója) újból meghívta Balázst és társulatát, valószínűleg annak tudható be, hogy ott van ebben a fiatal színházi alkotóban az a kimondhatatlan valami, amitől színpadi látásmódja garantáltan egyedi, merészsége pedig gazdagabbá teszi a kortárs színházi nyelvet.

A meglepetések azonban még nem érnek itt véget, ugyanis a bemutató utáni este, amikor a rendező megjelent a fesztiválon résztvevő színházi alkotókat bemutató interjú forgatási helyszínén, amelyet a TVR (romániai közszolgálati adó) számára készítettünk, a magyar Balázs Zoltán élénk és árnyalt román nyelven köszöntött minket. Ugyanis Romániában született, és körülbelül 11 évet itt is töltött. És ő azok közül való, akik nemhogy titkolnák, hanem becsülik eredetüket.

Így 2019-ben, amikor A Te érdekedben bemutatója után az Odeon Színházban leültünk egymással beszélgetni, már nem lepett meg sem a nyitottsága, sem a magas szintű román nyelvtudása.

A rendező a fiatal, díjnyertes olasz szerző, Pier Lorenzo Pisano szövegére alapozva, vizuálisan lehengerlő előadást hozott létre, melynek gerincét a szövegben megfogalmazott kérdések adják: mennyire diszfunkcionálisak napjaink családjai, és hogyan lehet megmenekülni azok sivárságából?

Sanda Vişan: Egy 2013-as interjúban azt nyilatkozta, hogy nem érdeklik a kortárs szövegek. És lássunk csodát, a mostani bemutatójának szövege egy 28 éves drámaíró tollából származik, tavaly pedig – ugyancsak az Odeonban – egy 1982-ben született lengyel drámaíró szövegén dolgozott. Tartott egy kis szünetet, hogy megnézze, mi történik manapság a világban?

Balázs Zoltán: Látja, egyet mondunk, és mást csinálunk, de ez egyben azt is jelenti, hogy nyitottak vagyunk a felbukkanó ajánlatokra. Sosem gondoltam volna, hogy kortárs szöveggel fogok foglalkozni, amikor jött ez a lehetőség. És nem titok, hogy legelőször Dorina Lazărral tárgyaltam az Odeonban. Akkor La Fontaine meséinek nagyszínpadi adaptációjáról beszélgettünk és Matei Vişniec Dada Cabaret-járól, amit Budapesten már megrendeztem, nagy sikerrel.

A dolgok azóta megváltoztak, a színháznak új igazgatója lett. Meglepetésemre azonban Cristian Şofron felhívott, és azt mondta, hogy szeretné ezt az együttműködést. Az igazságot megvallva ez nagyon ritka gesztus, az igazgatók általában szeretik maguk kiválasztani, hogy kikkel dolgoznak, nem jellemző, hogy folytatnák elődjük együttműködéseit. Nagyon meglepődtem, de azt mondtam magamnak, miért is ne mondanék igent, ha ők is akarják? Nézzük meg, mit tartogat számunkra ez a Fabulamundi Playwright Europe projekt. Ezután választottam ki a Gardénia című drámát.

Az Odeon Színház 2012-ben lett az európai Fabulamundi. Playwriting Europe projekt partnere, majd a kortárs drámairodalom népszerűsítését megcélzó program keretében 2012 és 2016 között nyolc felolvasószínházi produkciót mutatott be a tíz tagállam kortárs drámairodalmából. 2018-ban a lengyel származású Elżbieta Chowaniec szövege Balázs Zoltán rendezésében került színpadra. A magyar rendező megőrizte a négy nő vészterhesen ismétlődő sorsának lényegét, akik a hatalmaskodó dédanyától egészen a modern dédunokáig mind saját szabadságukat keresik, de a 20. század fordulatokkal teli második felében végül ugyanazt az utat járják be.

A rendezőnek sikerült megtartania a szöveg kegyetlen őszinteségét is, sőt a darabot a szereplők közti kapcsolatok szintjén egy mindenféle szentimentalizmustól mentes talapzatra emelte, az érzelmektől terhelt pillanatokat pedig – mintegy ellenpontként – szimbolikusan a színészek által előadott operarészletekbe csatornázta.

S. V.: 2019-ben ugyancsak Ön választotta Pier Lorenzo Pisano A Te érdekedben című művét?

B. Z.: Igen. Nagy segítségemre volt Tamara Susoi, aki a szíve és agya ennek a projektnek, nagyon motiváltan dolgozik mind a Fabulamundival, mind pedig azért, hogy teljesüljenek a rendezői kívánságaink. Engem is motivált, hogy nekivágjak ennek a kalandnak. Én soha nem illusztrálom a szerző szövegét, inkább az érdekel, hogy hogyan tudom kiegészíteni, gazdagítani, vagyis megteremteni egy személyes mitológiát.

Kétség sem fér hozzá, hogy az – egyébiránt túlságosan egyszerű – realista szöveg értelmét magasabb szintre emelte: létrehozott egy barokkos és feszültséggel teli színpadi univerzumot, amelyben a tékozló fiú diszfunkcionális családba való hazatérése okozta konfrontációk helyszíne egy olyan hajó, amelyik nem tart sehová, de amelynek köszönhetően a banális valóság szereplői legendás alakokká változnak.

S. V.: Hogyan jutott el a társulatára jellemző, nagyrészt a fizikalitásra, a mozgás és a zene ritmusára épülő nyelvtől az Odeonban látott, amolyan profán szentségben gazdag nyelvezetig, ahol a mozgás többnyire a sziszegő konfrontációk szintjén jelenik meg?

B. Z: Nagyon sok minden függ magától a darabtól, a szerző szándékától és természetesen a társulattól, a helyzettől, a lehetőségektől és a saját elképzelésemtől is a szöveggel kapcsolatban. Nem változtam meg, de szeretnék mindegyik darabhoz megfelelő értelmezést találni, hogy ne ismételjem magam, hogy ne ismételjem a különböző darabjaimban felhasznált elemeket.

Legfőbb vágyam – néha sikerül, máskor nem, ilyen az élet! – megfigyelni, új dolgokat kitalálni, fontos dolgokat, friss impulzusokra találni, amik új kifejezési lehetőségeket nyitnak meg előttem rendezőként, emberként, férfiként. Szeretnék a Jupiteren élni, ahol, úgy tudom, egy nap három földi napot tesz ki, számomra nem elég 24 óra ezzel a színháznak nevezett örömforrással foglalatoskodni.

Óriási örömet jelent számomra olyan munkatársakra találni, akiknek látom a szemében, hogy megértenek valamit, hogy egymásra találnak és újra megértenek valamit, hogy két, három színész számára összeáll a kép, mások elvesznek, megint mások pedig, akikre nem is gondoltál volna, magukra találnak, nagyon érdekes ez a dolog, ami a gondolat bemozgatásából fakad.

Ha nincs mögötte gondolat, bármelyik mozdulat hamissá, semlegessé, névtelenné, tartalom nélkülivé válik. Ezért engem mindig a színész gondolata, személyisége foglalkoztat, igyekszem ezért őt a személyes vágyai felé terelni, hogy így teljesítse be a darab követelményeit. Pisano szövege teljesen más, mint egy Büchner vagy bármi más, amivel az elmúlt években dolgoztam. Például tavaly az Odeonban Elzbieta Chowaniec lengyel származású drámaíró Gardénia szövegével dolgoztam. Eleinte a szöveg nehezen talált utat magának a munkatársak, színésznők, a közönség felé. Aztán már ment könnyen.

S. V.: Mindkét Ön által választott szöveg gerincét a generációs különbségek, a diszfunkcionális család adja. Két különböző szerző, két hasonló téma. Saját életében is találkozott hasonló dilemmákkal?

B. Z.: Mindannyiunk családjában vannak problémák, de örömteli dolgok is. Én kivételes családba születtem, egyik oldalról egy nemesi család örökségével és hagyományaival. Ugyanakkor apám roppant egyszerű ember volt. Anyám és apám szerették egymást, de a kettejük közötti konfliktusok nagy százaléka a kulturális különbözőségükből fakadt.

S. V.: Vagyis édesanyja, aki nemesi származású volt, úgy érezte, hogy rangján alul házasodott?

B. Z.: Így van. A két család ráadásul nem is nagyon tartotta a kapcsolatot.

S. V.: Ez természetes.

B. Z.: Egy idő után én is megértettem, de amikor elváltak, én még gyerek voltam, a húgommal apa nélkül maradtunk, és nem értettük a helyzetet, egyáltalán nem volt könnyű. Időre és fejlődésre van szükségünk ahhoz, hogy az ilyesmit megértsük. A család mindig lehetőséget ad az újragondolásra, az átértékelésre, ha sikerül, ha segítséget kapunk.

Ebben a darabban például az Idegen segíti és akadályozza is a Fiút abban, hogy mielőtt elindulna a maga útján, meghozza ezt a számára életre szóló döntést. De vajon ez az egyetlen lehetőség, vajon ez az egyetlen válasz arra a kérdésre, hogy mi az életem célja, hogy érzi magát apám, mit csinál anyám? Ez a szöveg engem a mágikus realizmus felé vitt, a Száz év magány Márquezéből inspirálódva.

Az 1977-ben, Kolozsváron született Balázs Zoltán színművészetet és rendezést tanult Budapesten, 24 évesen pedig saját kezébe vette művészi sorsát, és megalapította a Maladype Színházat, amely azóta a magyarországi független színházi mozgalom fontos pillérévé vált. A tapasztalat, amelyre a külföldi műhelyeken, Anatolij Vasziljev és Josef Nadj workshopjain tett szert vagy Robert Wilson mellett tanulva, meglátszanak a színházi víziójában, ahol a zene és a díszlet egyenrangú a kimondott szóval.

S. V.: Abból, amennyit megismertem a munkáiból, felfedezni véltem egy állandóságot, és azt a képességet, hogy az előadás számára létrehozzon egy szimbolikus vázat. A Te érdekedben olyan szöveg, amelynek elolvasva esélye sincs kitörni a realizmus ketrecéből. Az Ön színpadán azonban a vizuális hatás szintjeinek néha wilsoni jellege van, Ön ezt monumentális minimalizmusnak nevezte. A hajó, amiben a cselekmény zajlik, sokkal inkább a szomorú, mintsem a jó reményt jelenti.

B. Z.: Kharón hajója nem sok reményt hoz. Mármint remélni lehet, hogy a másik parton majd megleljük azt, amit itt nem találtunk, de pontosan nem tudjuk, hogy mit fogunk odaát találni. A hajó a lehetőségek, a kapcsolatok, hierarchiák, a vertikális és a horizontális, a messzeség és a közelség tere, tehát folytonos mozgásban van. Constantin Ciubotariu díszlete sok meglepetéssel kecsegtet.

A szöveg pedig lehetőséget ad egy thriller felépítésére, ami majd egy erőteljes metamorfózissal zárul. Legalábbis én így értelmeztem ezt a kissé banális szöveget, amiből könnyen lehetett volna társadalmi-dokumentarista előadást is csinálni. De ennek a stílusnak már vannak kitűnő rendezői, Gianina Cărbunariu például remek előadást rendezett volna belőle. A társulatnak és a közönségnek is jót tesz, ha jön egy külföldi rendező, aki egy kicsit másképp látja a dolgokat. Ezek a különböző színek, jelek, ízek összegyűlnek, és az Odeon számára is változatosabbá teszik a palettát.

Romániában, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Szlovákiában és Németországban is rendez Balázs Zoltán, akinek lelkesedése a világ dolgaira rácsodálkozó gyerekére emlékeztet, aki másoknak is meg akarja mutatni a csillagos eget. Ő az a fajta művész, aki számára az alkotás szabadsága nem alku tárgya. Ez azt is jelenti, hogy néha szembe kell néznie az általa választott pályával együtt járó anyagi bizonytalansággal.

S. V.: Most, hogy a magyarországi politikai rendszer más irányt vett, mi a helyzet a színházával?

B. Z.: A Maladype Színház számára ez egy nagyon nehéz helyzet. Az alapítás óta tizennyolc év telt el.

S. V.: Vagyis amióta a politikai és gazdasági hullámokkal küzdenek...

B. Z.: Mindennel egyszerre. Két dolog nagyon sokat segít: a közönség támogatása...

S. V.: De egyetlen előadás sem él meg csupán jegyeladásból.

B. Z.: Ez így igaz, de ha válságba kerülünk, vagy ha nagy problémába ütközünk, a közönség egyből mellénk áll, pénzt gyűjtenek, saját kezűleg segítenek rajtunk. Sokat jelent, hogy a Maladype világszinten elismert független színház, így a nemzetközi piacra is támaszkodhatunk. Ez nagy öröm számunkra.

A székhelyünk sajnos megsemmisült, a fenti szomszéd eláztatott minket, aminek következtében sok díszlet, jelmez használhatatlanná vált, tíz darabból hetet nem tudunk játszani. Az utóbbi időben a társulat három fesztiválon járt, ahova én is elkísértem őket. Most, hogy az Odeonban bemutattunk, további fesztiválokra készülünk.

Az az érdekes, hogy a baleset után sokan kerestek meg azzal a színházi szcénából, hogy nagyon tisztelik a munkánk, szeretnek minket, szóval ha nem is tudják az összes előadásunkat befogadni, de szívesen vendégül látnak minket ősztől. Ennek nagyon örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy jelenlétünk Magyarországon is számít.

Hogy az előző kérdésre válaszoljak, nagyon szomorúnak tartom azt, hogy bár évekig dolgozol, bizonyítod, hogy értékes vagy, embereket irányítasz, emblematikus színészekkel dolgozol együtt, tanítasz, rendezel, az egész országban egyedülálló együttműködéseket hozol létre, mégsem számít, amit csinálsz. Az, hogy a politikai, családi kapcsolatok számítanak, hogy egy bizonyos módon kell kommunikálnod, mindezek persze nemcsak Magyarországra igazak, de tőlem távol áll az ilyesmi, szeretnék nyugodtan aludni éjszaka. Próbálom távol tartani magam az olyan megoldásoktól, amelyek rövidtávon talán kihúznak a csávából, de aztán miután felocsúdsz, nem tudsz tükörbe nézni. Az Odeonban bemutatott előadásban erről is próbáltam beszélni.

S.V.: Vagyis a turnékból és a fesztiválokból tartják fenn magukat?

B. Z.: Igen, a turnékból, a különböző országokban játszott előadásokból, Irántól Indiáig, Albániától Amerikáig, készülünk Egyiptomba, Vietnámba... Különböző ismeretlen helyzetek által színészeimnek lehetőséget adok a fejlődésre mind művészi, mind emberi tekintetben. Olyan kifejezésmódunk és színházi nyelvezetünk van, amit rövid idő alatt nemigen lehet beépíteni; hiába nyitottak, ha külföldi társulattal dolgozom, általában akkor sincs elég idő és megfelelő körülmények az ilyen munkára. Nekem előre kell tudnom mindent, hogy milyen színházba megyek, milyen darabbal dolgozom, mik a lehetőségeim, hogy tudom kimozdítani őket a komfortzónájukból, de azért élvezet is legyen abban a szimbolikus és konkrét útban, amit az előadás felé együtt teszünk meg.

S. V.: Bár Magyarországon a dolgok illiberális irányba haladnak, az ország gazdaságilag jól áll. Az üzleti világban lévők, akik az állammal kötött üzleteik révén most sok pénzre tesznek szert, vajon nem lennének nyitottak a művészet támogatására?

B. Z.: Szép lenne, és valamilyen formában létezik is a dolog. A mi szponzoraink például segítenek, de a hosszú távú kapcsolat kialakulásához ez kevés. Egyébként azoknak nincsenek anyagi problémáik, akik jó kapcsolatban vannak az állammal, ők kapnak anyagi támogatást. Fájdalmasak ezek a dolgok, és szeretnék megfelelő megoldást találni, főleg a csapatom számára, akik éjt nappallá téve dolgoznak.

Tehát próbálok azzal dolgozni, amim van, de természetesen eljön az idő, amikor ez így már nem folytatódhat. Választanom kell: hogy Magyarországon vagy egy másik országban fogok otthonra lelni.

S. V.: Ennyi év, ennyi kitartás, ennyi ellenállás után, mert azért lássuk be, a gazdasági körülmények ellenére még működik a társulat, mindezek ellenére felteszi magának ezt a kérdést?

B. Z.: Megpróbálom feltenni a megfelelő kérdést. Azt hiszem, az embernek ott kell lennie, ahol a világnak szüksége van rá. Ahol nincs szükség rá, ahol nem tudják, hogy szükség van rá vagy nem akarják őt, ott nem kell jelen lennie a művésznek. Ez valószínűleg a szükséges szabadságot is megadja nekünk.

Bárhogy is alakuljon sorsa, bármit is tartogat Balázs Zoltán számára a jövő, az biztos, hogy találkozása a színházzal abban az országban, ahol született, meghozta a gyümölcsét: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Bukarestben is, ahol novemberben, az Odeon Színházban a nézők jegyet válthatnak a Jóreménység Színházi Hajójára, hogy megtekintsék Balázs Zoltán két előadását, a Gardéniát és A Te érdekedben címűt.

Sanda Vişan, Adevărul, 2019. 

Fordította: Adorjáni Panna