Pályád során több társulatnál is kipróbálhattad magad. Voltál vezető budapesti művészszínháznál és évekig játszottál vidéken is. Hogyan találtál otthonra mégis a Balázs Zoli vezette Maladype Színházban?

Balázs Zolival először Szolnokon dolgoztam együtt, mindketten egy előadásban szerepeltünk. Ezután nem találkoztunk sokáig, mégis figyelemmel kísértük egymás munkáit. Három évvel ezelőtt egyszer csak csörgött a telefonom és felhívott, hogy ugorjak be Fátyol Kamilla helyett a Platonovba. A próbafolyamat alatt borzasztó pánikban voltam, mert Zoli maximalizmusa a beugrásnál is megmutatkozott. A Platonov a szívemhez közelálló előadás lett, a következő évadban pedig tag lettem a társulatnál. Amikor Zoli felajánlotta társulati tagságot a Maladypénél, nem gondolkodtam sokáig, hiszen az ember felelősséggel tartozik önmagáért és a színészi állapotáért is. A tehetség nem egy folyamatos dolog, azt karban kell tartani. Így nem mindegy, hogy az ember ki mellett teszi le a voksát.

Meg tudnád fogalmazni, hogy miért jó számodra a Maladypéhez tartozni?

Nagyon szeretek itt lenni, egész egyszerűen azért, mert szeretem a többieket. Nagyon pici társulat vagyunk, csupa olyan ember vesz körül, akit nagyon sokra tartok szakmailag és ami számomra nagyon fontos, emberileg is. Annál hitelesebbet, mint amit Zoli képvisel minden fanatizmusával és minden őrületével együtt, nem nagyon tudok mondani.

Jean Genet A Balkon című darabját mutatjátok be Zsótér Sándor rendezésében a Maladype Bázison. Mennyivel más vele dolgozni, mint Balázs Zolival?

Nagyon régen, a főiskola elvégzése után a Katonában már dolgoztam Zsótér Sándorral Gerhart Hauptmann Henschel fuvaros című darabjában, erre néhány évvel a főiskola elvégzése adódott lehetőségem. A legfontosabb, hogy fanatikus színházcsinálók mindketten és határozott színházi elképzeléseik vannak. Messziről felismerhetőek a „zsótéros” és „balázszolis” előadások.

A határozott elképzelései ellenére nyitott a te ötleteidre is?

Én abban a fajta színházban hiszek, ahol a színész is kiaknázhatja a kreatív képességeit. Nyilván Zolinak van egy markáns képe az előadásról és a szerepemről, de meghallgatja az én véleményemet is. Hiszen én vagyok az, akinek a színpadra kell lépnie.

Milyen előadásra számíthatnak a nézők?

A Balkon izgalmas és összetett darab. A történet egy illúzióházban, más néven kuplerájban játszódik, ahová azért mennek az emberek, hogy a vágyott, az élettől meg nem kapott szerepeiket eljátszhassák. Ez az illúzió később keveredik a valósággal. Közben az utcán kitör a forradalom. Az általam játszott A Küldött az egyik legkülönösebb szereplő az egész darabban. Kívülállóként, egyfajta szemlélőként vagyok jelen, aki aztán teljesen új játékszabályt állít fel. Két hosszabb zárt jelenetem van, de ettől függetlenül intenzív a munka és nagyon élvezem. Ha nem lenne intenzív, nem élvezném, és ha nem élvezném, akkor nem lenne intenzív.

Ha bárkit választhatnál a világon, akkor te kinek a napját élnéd egy napig?

Az előadásban elhangzik az a mondat: „Ami szép a földön, állarcoknak köszönhető”. Az emberek életük során rengeteg „állarc”-ot kénytelenek hordani. Mindenki játszik valakit vagy valamit. Ha belegondolsz, már azzal is szerepet választasz, amikor reggel eldöntöd, hogy milyen ruhát veszel fel. Én leginkább nem más egy napját, hanem a saját napjaimat élném meg intenzívebben. Az élet sokszor kényszerít engem is arra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzam, amit igazából nem érzek a saját dolgomnak. Ilyenkor a saját álarcomban egy titkárnőt, vagy egy diszpécsert játszom. A világ legnagyobb baja az, hogy az emberek rákényszerülnek, hogy olyan dolgokkal töltsék az idejüket, ami nem dolguk, illetve nem kellene, hogy dolguk legyen.

Melyik az a része a szerepednek, ami különösen kedves és hálás vagy, hogy megmutathatod?

Az egész szerepem és alakításom az. Nem volt még hasonló jellegű szerepem. Jelen lenni egy előadásban majdhogynem civilként, de ugyanakkor mégsem, az nagyon izgalmas.

Mit szeretnél olvasni a kritikákban az előadás után?

Nem nagyon szoktam kritikát olvasni. Rosszak a tapasztalataim. Egyszer a pályám elején lehúzott egy kritika, amit annyira nagyon a szívemre vettem, utána jó pár előadásra tényleg rossz lettem. Megvannak a környezetemben azok az emberek, akiknek a véleményében bízom. A színész nagyon érzékeny ember és ezért nagyon káros és ártalmas tud lenni a kritika, ha nem jó szándékú. Nem arra gondolok a jó szándék alatt, hogy csupa szépet kell írni és meg kell dicsérni bárkit, ha nem jó. Lehet jó szándékú egy olyan kritikai is, ami nem feltétlenül dicsér.

Elvállalnád, ha hívnának egy másik színháztól, hogy játszd el egy például egy operettben a szubrett szerepét?

Persze, miért ne. Egy színésznek az a jó, ha minél többet játszik és minél több feladata van. Természetesen az lenne az első, hogy megbeszélném Balázs Zolival, ha úgy érezném: lenne kedvem hozzá és örömmel kipróbálnám, milyen lehet három év Maladypés tapasztalattal és Maladypés látásmóddal egy másik közegben működni. Ha így alakulna, az csakis a Zoli és köztem működő kölcsönös bizalom alapján jöhetne létre.

Helyes Georgina, kozonseg.hu, 2017