Hidegen hagyja Zsótér Sándort, hogy III. Richárdot beazonosítható diktátorról mintázza, ahogy vérfürdőt sem rendez a Maladype Színház előadásába. Egy majd 200 éves fordítással küzd a felszínesség ellen. A rendező-színésszel a Saul fiáról, közönségreakcióról és arról beszélgettünk, miért ment el rendezni a Nemzeti Színházba.

A Saul fiában az Orvos figuráját játszotta, akit a Sonderkommandóban Mengele mellett kórboncnokként dolgozó Nyiszli Miklós életéből írtak. A film sikeréből mennyi jutott Önnek?

Mint egy szentjánosbogár fénye. Annyi, amennyi jár. Trigorin mondja a Sirályban, hogy „Ha dicsérnek, az kellemes, ha szidalmaznak, akkor két napig depressziós vagyok." Volt ez is, az is. Azért megnéztem volna az Oscart Los Angelesben.

Nem feltételeztem, hogy érdekli.

Mért nem? Persze, hogy érdekel. Ki nem szeretne ott lenni az Oscar-gálán, ha szerepel egy versenyfilmben? Két éve Mundruczó filmjével voltam Cannes-ban, és nagyon jólesett. Hívtak Nemes Jeles Lászlóék is tavaly, de nem tudtam elmenni. Örülök, hogy nyert a film. Örültem, akkor is, amikor László hívott castingra. Minden filmben átélem, milyen az, amikor a hóhért akasztják. László is azt mondta, amit én szoktam a színészeknek, ne az érzelem moduláljon egy mondatot, hanem az értelme. Mert pipiskedni kezd az ember, szimpátiát akar kelteni megfelelésvágyból.

Nem rendezett holokauszttémájú színpadi darabot, ugye?

A Brecht-darabok – Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése vagy a Félelem és macskajaj – arról szólnak, hogyan hozzuk létre a diktátort, hogy bénítja le az embert a félelem, a bizalmatlanság, miért hisszük, hogy velünk ez nem történhet meg.

Brechtet rendezett az évadban a Nemzeti Színházban is. A Galilei életét már 14 éve Szegeden is megcsinálta. Nincs másik Brecht, ami izgatná?

Dehogynem. Színész hívta elő belőlem a darabot, Trill Zsolt. Ungár Júlia dramaturg javasolta, úgy érezte, hogy fontos benne, ahogy a nemzedékek tanítják egymást, ahogy én is csinálom húsz éve. Az előadásban a húszévest Trill tanítja, Trillt meg Törőcsik Mari.

Tényleg megkérdezte Törőcsik Mari: mikor akar már dolgozni vele?

Maár Gyula Töredék című filmjében játszottam, és Gyula és Mari is elégedett volt velem. Úgy éreztem, megdolgoztam azért, hogy elhívhassam játszani Balázs Zoltán Maladype Színházába, a Figaro házasságába. Mikor Vidnyánszky Attila felkért rendezni a Nemzetiben, természetes volt, hogy szeretnék vele dolgozni. Pezsdítő az energiája. Olyan trükköket mond a fiataloknak, amit egy rendező nem tud. Hogy kell bejönni-kimenni, leülni-felállni, hol a szünet helye a szövegben, hol nem lehet sietni.

Megviselte, ahogy a szakma két éve reagált, hogy elment rendezni Vidnyánszkyhoz?

Nem úgy fogják fel, hogy megcsinálom Ibsen Brandját, amit még nem játszottak Magyarországon, hanem – hogy is mondjam – árulásnak tekintik, hogy a Nemzetiben dolgozom. Azt vizionáltam, hogy innentől egyetlen pesti színházba sem hívnak majd. De nem hiszem, hogy csak ezért nem keresnek. Meg is buktam, össze is vesztem, vissza is adtam ezt-azt, lehetetlen feltételeket nem fogadtam el. Pesten tavaly a Stúdió K-ban csináltam Othel¬lót, és most Balázs Zoli hívott a Maladypébe. Mindig egyedül voltam, senkinek nem voltam a kegyeltje.

Az előadásai megosztóak. Érdekli, hogy a közönség hogy reagál?

A siker nem épít engem, nem tudok tartalékolni belőle, nem tudom felhalmozni a spájzban, mint zsírt. A bukás kivágja alólam a fát. Az Erkel Színházban A bűvös vadász bemutatóján a közönség egy csoportja bőszen búúzott, álltam, és gondolkoztam, vajon mit utálnak benne. Vártak valamit, és nem azt kapták? És mit várhatnak? Szeretném, hogy szeressék. De nem tudom, mi az, amit szeretni fognak. Talán, hogy zöld erdőben, kék mezőben sétál egy madár. Ez egy nyitott kérdés. Most a Maladypében a III. Richárdot próbáljuk. Olyan darab, amit mindenki „ismer": egy púpos, valami nő, „Országomat egy lóért". Tudom, hogy ezt a miniszterelnök szájába kéne adnom, de nem adom. Mért ne lehetne az emberekre bízni, hogy megtalálják egy négyszáz éves darab mai vonatkozásait, és kíváncsiak legyenek arra, hogy az alkotók mit gondoltak.

Most mit gondolnak?

Elsősorban az érdekelt, hogy asszisztál a környezet a diktátorrá váláshoz. Érdekel a nyelv. Szigligeti Ede százötven éves fordítását szedtem elő. A nyelv fegyelmező erejére számítok, hogy a szavakat úgy mondják el, hogy elhiggyem. Pont, hogy akadály ez a régies nyelv, viszont rákényszerít a nem felszínes közvetítésre.

Amire könyököl, úgy néz ki, mint egy boncasztal. Vérfürdőre készül?

Ambrus Mária díszlettervező találta ezt a pékasztalt, bádogból készült, és lisztnyomok vannak rajta. Nem boncolok, nem tudok jól bánni a vérrel. Sajnálom a sok takarítást. Elég nekem az emberek belső vére, a színészeké és a nézőké.

Szemere Katalin, nol.hu, 2016.