Melyik volt élete legemlékezetesebb pillanata?

Az egyik legemlékezetesebb pillanat az életemben – pozitív értelemben – az volt, amikor megtudtam, hogy felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Negatív értelemben édesapám néhány évvel ezelőtt bekövetkezett hirtelen halála.

Mennyire határozta meg későbbi párkapcsolatát az első szerelem?

Az első kapcsolatom óta sokat változtam és folyamatosan változom, szerencsére. Legalábbis erre törekszem. Az első szerelem pezsdítő, finom dologként, izgalmas megtapasztalásként maradt meg az emlékezetemben. Hogy mennyire meghatározta meg a párkapcsolatomat? Nem tudom. De biztosan hatással van rá.

Magyarországon kívül hol élne a legszívesebben?

Leginkább német nyelvterületen. Az egyetemi éveim alatt Leonardo-ösztödíjasként a berlini Ernst Busch Színművészeti Főiskolán alkalmam volt megismerni a várost, a német mentalitást és értékeket. Természetesen a válaszomban a nyelv birtoklása sem utolsó szempont. Mindemellett Skóciára és Írországra nagyon kíváncsi lennék. A Maladypével nemrég érkeztünk haza az Amerikai Egyesült Államokból, ahol New York Államban, Bethlehemben, a Touchstone Theatre-ben játszottuk a 100. jubileumi Übü király előadásunkat, a szintén világot látott Tojáséjt pedig Pennsylvaniában, Chicagoban, a Trap Door Theatre-ben mutattuk be az amerikai közönségnek. Számomra magával ragadó az amerikaiak nyitottsága és befogadó gondolkodásmódja, el tudom képzelni, hogy Amerikában is éljek.

Mennyire befolyásolta környezete a pályaválasztásban, volt olyan híresség, vagy példakép, aki motiválta?

Gyermekkoromban szinte minden szabadidőmet a filmek - legyen az videó, vagy filmszínház - töltötték ki, nagymamám ugyanis a helyi moziban dolgozott. Majdnem mindent a bemutató előtt nézhettem meg az üres teremben. Gyerekként nagyon tetszett, hogy csak nekem játszottak a színészek – így gondoltam akkor. Később, általános iskolásként ismerkedtem meg a színházzal, ami szintén lenyűgözött. Irodalomtanárom bátorított, hogy talán ez a hozzám illő pálya. Arról azonban nem tudott, hogy már korábban dédelgettem magamban a gondolatot: milyen izgalmas lenne, ha színész lehetnék. Drámatagozatos gimnáziumban érettségiztem, később színitanodásként kerültem közel a szakmához, végül a Színház– és Filmművészeti Egyetemen végeztem Meczner János tanítványaként. Példaképem kifejezettem nincsen. Nagy szerencsének tartom és hálás vagyok azért, hogy kitűnő kollégákkal dolgozhatok nap, mint nap.

Melyik a kedvenc könyve és miért?

Egyre többet szeretnék olvasni, minél nagyobbat meríteni az irodalomból, szerzőt, korszakot és műfajt tekintve egyaránt. Krasznahorkai Lászlót nagyon kedvelem, mert a tökéletes mondatot szeretné megalkotni és azért, hogy létrejöjjön, szinte körbeírja azt, remélvén hogy valahol, valamikor megszületik. A munkámban ez a folyamatos kutatásra, vizsgálatra, elemzésre, értékelésre és feldolgozásra való törekvés nagyon közel áll hozzám.

Mit gondol a személyiségéről, milyennek tartja magát?

Egészséges mértékben exhibicionista vagyok, ez a szakmámhoz elengedhetetlen. Véleményem szerint elegendő kíváncsisággal, kitartással, terhelhetőséggel, érzékenységgel bírok, az utóbbi néha túlérzékenységbe csap át. De persze a humor és legfőképpen az önirónia sem hiányzik belőlem.

Mi az, amitől a legjobban retteg?

Attól tartok a legjobban, hogy elveszíthetem a szeretteimet.

Mennyire teljesültek be gyermekkori álmai?

Talán jó úton járok ahhoz, hogy egyszer majd beteljesüljenek...

Mi a véleménye az adományvonalakról és azok hatékonyságáról, lépett már fel jótékonysági eseményen?

Jótékonysági fellépésre még nem kértek fel, viszont rendkívül fontosnak és elengedhetetlennek tartom az olyan lehetőségeket, amelyekkel segíthetünk másoknak, legyen az adományvonal, vagy jótékonysági előadás. A támogatásra szorulók számára gyakran ez az utolsó szalmaszál amibe kapaszkodhatnak, és ha egy közös ügyet előremozdíthatunk, talán új értelmet kap a gyengébbek és elesettebbek élete.

Ön szerint a hiúság pozitív vagy negatív tulajdonság, mennyire tartja magát hiú embernek?

A túlzott hiúság sajnos zsákutca, „a kevesebb mindig több”.

Mi az, amire a legbüszkébb?

Az eddig elért szakmai sikereinkre.

Mi volt élete legnagyobb csalódása?

Apró csalódások sokszor érik az embert. Igyekszem előre elkerülni a nagyobbakat – már amennyire lehet. Ha hülyének néznek, azt nem bírom, a közönyt pedig elviselhetetlennek tartom.

Mit gondol a most oly divatos diétákról, ön hogyan étkezik?

Szerencsés alkatúnak mondhatom magam, diétákkal csak apró betegségek kapcsán találkoztam. Szerencsére azt ehetem, amit éppen szeretnék, de kerülöm az éjjeli hűtőnyitogatást.

NÉVJEGY
Lendváczky Zoltán 1979. április 25-én született Budapesten. A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségizett, ezt követően a Shakespeare Színművészeti Akadémia diákja, majd a Stúdió-K Alkotóközösség tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott színész, bábszínész szakirányon, közben a berlini Ernst Busch Színművészeti Főiskolán Leonardo ösztöndíjasként tanult. A harmadéves növendékre felfigyelt Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház társulatvezetője. Az éves vizsgaelőadáson Sullivan Mikádó című operettjének főszerepét osztotta rá, a diploma megszerzése után szerződtette a színházhoz. A fiatal színész ettől kezdve főszerepek sorát játszotta el. Woyzeck, Don Carlos, Übü mama, Sganarelle, Roberto Zucco szerepalakjait formálta meg, szerb, szlovén, horvát és román nemzetközi koprodukciókban vett részt, bejárta a világot: az Amerikai Egyesült Államokon, Hollandián, Németországon át Csehországon, Szlovénián és Montenegrón keresztül egészen Indiáig és Iránig mutatkozott be a Maladype színészeként. Jelenleg a nézőkkel közösen zajló nyílt próbafolyamat során Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című darabjának bemutatójára készül.

Elitemagazin.hu, 2014