A rennesi operaház október végén mutatja be az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval keretén belül Heinrich August Marschner A vámpír című operáját Balázs Zoltán rendezésében. A Jászai díjas színész-rendező hosszú ideig a Bárka Színház tagja volt, jelenleg többek között a Maladype Színházának művészeti vezetője.

- Sokan öntörvényű rendezőnek tartják. Jelenleg egy romantikus operát rendez, ahol igen sok a kötöttség. Ugyanakkor valószínűleg nem áll távol öntől a zenés színház, hiszen rendezéseiben sok esetben a ritmus és a zene dominál. Ilyen volt például az azóta is emlegetett, díjak sorát elnyerő Theomachia.

- Weöres Sándor művével kapcsolatban elsősorban az érdekelt, hogy lehet a láthatatlan színházat láthatóvá tenni. Weöres nem ír instrukciókat. Az Istenek mezsgyéjén járunk, egy megfoghatatlan világban. Egy recept nélküli darab nagyon nagy szabadságot adhat egy fiatal rendezőnek. Ezért is izgatott ez a feladat. Szerencsére kialakult egy állandó csapatom, megtanultuk egymás munkamódszerét, és bízunk egymásban.

- Egy romantikus operánál talán több a kötöttség, hisz adott a zene, és a librettó. Mennyiben változhat a Vámpír „balázszolis” hangulatúvá?

- Bár sokan mondják, hogy megvan a saját világom, valójában nem tudom milyen az a „balázszolis” hangulat. Egy biztos, bármilyen műfajban dolgozunk, nagyon pontosnak kell lennünk. Egy opera olvasópróbáján tökéletesen tisztában kell lennem a darab zenei-akusztikai, vizuális, és gondolati kottájával. Ha bármiben akár egy kicsit is bizonytalan vagyok, nem várhatom el, hogy a szereplők teljes odaadással kövessenek az utamon. Bár a próbák során változhat sok minden, azt tudnom kell, honnan indulok és hová szeretnék eljutni. Az operákból igen könnyű blőd előadásokat létrehozni. A legtöbb librettó szinte kínálja ezt a lehetőséget.

- A vámpír-történetek különösen.

- Amikor egy mesében szimbólumok, asszociációk, mélylélektani rezdülések fedezhetőek fel, akkor elkezd érdekelni. A Vámpír ilyen. Egy vaskos, erős, buja, erotikus romantikus, sőt már-már dagályos operaként értelmezhető, ha csupán felszínesen vizsgáljuk, de engem a mögöttes tartalom jobban izgat. A darabban rengeteg az elvarratlan szál, az elkezdett, be nem fejezett gondolat. Ez is nagyrészt recept nélküli történet, amit érdemes továbbgondolni. Egy biztos, a vámpírnak nem lesznek hosszú, vértől csöpögő fogai.

- Ezt sejtettem.

- Mindenkiben van egy torz és egy egészséges rész. Ez állandó harcot, ugyanakkor harmóniára törekvést is jelent. A vámpír képtelen megtalálni a harmóniát, ez az ő tragédiája.

- A szereplőválogatásnál a legtehetségesebb színészt vagy egy elképzelt karaktert szeretett volna megtalálni?

- Természetesen láttam a szemeim előtt egy figurát, egy olyan személyiséget, aki képviselni tudja azt a koncepciót, amit elképzeltem. Persze nem az volt a lényeg, hogy Brad Pitt, Antonio Banderas, vagy épp egy törpe lépjen be.

- Ha belépett volna egy „nagyromantikus” figura, elképzelhető, hogy a kedvéért átalakítja a koncepciót?

- Tudok nagy léptékekben gondolkodni, de azt hiszem, ha pontosan elképzeljük azt a lényt, amely meg tudja mutatni a vámpírság általunk átgondolt mélylélektani vonatkozásait, akkor egy hirtelen szembekerülő ellenlény ezt nem rombolhatja le. Ez nem azt jelenti, hogy nem „szerethetnék bele” egy különböző színű szemű, extravagáns rocksztár alkatba, aki épp remekül énekel operát. Az adott karakter lehet, hogy egy másik operában találja meg majd a helyét. Sok esetben cserélődtek a versenyzők a rendezők között. Végül az összes szereplő a helyére került, és senkihez nem ragaszkodtunk többen. Ez azért lehetett így, mert mindenkinek teljesen pontos elképzelése volt a saját karaktereiről.

- Úgy tudom, nem minden munkát vállal el szívesen.

- Sok felkérést lemondtam. Nagy lehetőségek sem érdekelnek, ha eltérítenek a saját utamról. Hiszek egyfajta elkötelezettségben, amelynek a hiánya nem inspirál. Így a magam útját járom szabadon. Ha bármely felkérés mögött azt érzem, hogy korlátozni akarják a szabadságomat, rögtön kihátrálok. A szabadság ugyanis az egyetlen tőkém, amelyből dolgozni tudok.

Kal Pintér Mihály, kultissimo.hu, 2008