Balázs Zoltán bohóc szeretett volna lenni. Gyerekkorában elszökött otthonról, mert egy vándorcirkuszhoz akart szegődni. Magával ragadta a cirkusz közege, az akrobaták és a bohócok varázslatos világa. Később megszerette Fellini filmjeit. Megihlette Tadeusz Kantor és Pina Bausch színpadi világa. Színházat akart csinálni „itt és most”. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen színészetet és rendezést tanult. Külföldön Robert Wilson és Anatolij Vasiljev voltak a mesterei. A fiatal, szimpatikus magyar rendező, aki hét évvel ezelőtt megalapította a Maladype Színházat, tegnap társulatával Zlínbe látogatott és bemutatkozott a „Találkozások” fesztivál programjában Tojáséj c. előadásával, melyet a nézők hosszan tartó, fergeteges tapssal állva jutalmaztak.

- Mennyire volt elégedett a tegnapi előadással?

- Nagyon inspiráló volt a közönség. Nyitottak voltak a játékra, vették a színészek által felkínált lapokat. Előadásunknak nem célja, hogy mindenáron együttműködést provokáljon ki a nézőkből. Inkább azt szeretnénk elérni, hogy az előadók és a befogadók között a játék során észrevétlenül teremtődjön meg a kapcsolat.

- Ez a szövegnélküli találkozás a zlíni közönséggel mennyiben volt más, mint önöknél otthon, Magyarországon?

- Minden egyes alkalom más. A magyar közönség játékos, nyitott a közvetlen kommunikációra, de társulatunk számára igazi kihívást az idegen közegben való bemutatkozás jelent. A zlíni közönség nagyszerű partner volt. Nagyon érzékenyen reagált színészeink játékára és pontosan értelmezte az előadás groteszk humorát és apró túlzásait. Kellő iróniával fogadták a férfiak és a nők közötti kapcsolatok variációit bemutató színészi összjátékot is. Röviden: „belevaló“ közönségünk volt.

- A műsorfüzetben olvasom, hogy „A Tojáséj szöveg nélküli előadás, amely zenére, mozgásra és játékra épül, improvizációs módszerekkel dolgozik...“ Mennyire improvizatív az előadásuk? Mi mindent tanultak be előre? Mi az, ami nem változik, és mi az, ami változik minden előadásban? Min alapul az improvizáció? Érdekelne például, hogy a színészek tudják-e milyen zenét kapnak. Előre meg van adva a téma, a struktúra?

- Az előadás már a próbák kezdetétől improvizációs játékokra épül. A játszók számára ugyanakkor adva van egy stabil váz. Rögzítettek a játékszabályok is, amiket a színészek a próbák során sajátítottak el, előadásról-előadásra pedig tovább fejlesztenek. Nagyon fegyelmezettnek és nagyon figyelmesnek kell lenniük. Az improvizációs játék adta váratlan helyzetekre minden alkalommal fizikailag és lelkileg is szükséges felkészülniük. A Tojáséjben betöltött feladatukat az ugrókötél-játékhoz tudnám hasonlítani. A gyerekekhez hasonlóan, először nekik is meg kell tanulniuk mindent, ami az „ugrókötelezéssel” kapcsolatos. Hogy a megszerzett tudásukat a későbbiekben miként használják majd és hogyan fejlesztik tovább - az már csak rajtuk múlik. Az előadásban szereplő színészek a saját hétköznapi történeteik alkalomszerű variációit képviselik. Játékukkal egymást provokálják és bíztatják. Nyolc színész, nyolc történet, végtelen variáció. A játszó itt nem reprodukálhatja mindazt, amit előre betanult, „kénytelen” alkalmazkodni, személyiségének pillanatnyi „törékeny” lényegét adni. Válaszolva a kérdésére: a színészek nem tudják előre, hogy aznap este milyen zenei válogatás szervezi majd játékukat. Kellék is csupán három áll rendelkezésükre: a tojás, a cigaretta és a szék. És persze a jelmezek.

- Úgy tudom, hogy a Tojáséj létrejöttét egyik magyar költő, Weöres Sándor verse ihlette meg. Elszavalná?

- Elszavalni könnyű, értelmezni nehezebb. Egysoros költeményről van szó, ezért ezt a haiku-szerű verset nem egyszerű lefordítani. A költő a „tojáshéj” szóval játszik, és ha a magyar nyelvben kihagyunk ebből a szóból egy mássalhangzót, akkor egy másik szó képződik, ami már az „éj”-t jelenti. Weöres ezeknek a szavaknak a metaforáival játszik. A bonyolult asszociációs lehetőségeket megszólaltató vers leginkább az élet folytonos változásáról, az emberi kapcsolatok törékenységéről szól.

- Miért választotta éppen az improvizációs módszert? Miért érdekli annyira?

- Az improvizációt a rendezői munkám egyik alappillérének tekintem, és alkotói stratégiám szempontjából találkozásunk szükségszerű volt. Személyiségemtől nem idegen a kockáztatás, az újszerű impulzusok keresése. Fontosnak tartom a laza koncentrációt, a fizikai, lelki és szellemi készenlétet. Akár a cirkuszban. Úgy hiszem, minden jó színháznak kockáztatnia kell.

- A társulat tagjai színészek és táncosok, vagy csak színészek?

- „Csak” színészek.

- Csehországban Jaroslav Dušek a legismertebb improvizációs művész. A neves pedagógus, pszichológus és színész Ivan Vyskočil tanítványa, aki a prágai akadémián úgynevezett „Párbeszéd viselkedést” oktat. Hallott már Jaroslav Dušekről? Esetleg látta valamelyik előadását?

- Jaroslav Dušek nevét ismerem, hallottam róla, de előadását sajnos még nem láttam. Remélem lesz rá alkalmam. A „Farm a barlangban” elnevezésű színházról is szeretnék többet megtudni, mert a vezetőjük, Viliam Dočolomanský, színházról alkotott elképzelései nagyon felkeltették az érdeklődésemet.

Hana Galetková, Zlínsky dennik, 2009