Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

Hurrikánok/Uragani

Az olaszországi Teatro Potlach vendégjátéka a Maladypében

A magyar közönség számára eddig kevéssé ismert színházi műhely – vetítéssel egybekötött személyes prezentáció keretében - december 1 – én mutatkozott be a Maladype Bázison. Az ingyenes bemutatkozó program alkalmat teremtett a Pino di Buduo által alapított, fara sabinai székhelyű Teatro Potlach munkája iránt érdeklődők számára, hogy betekintést nyerjenek az Odin Színházzal szoros kapcsolatot ápoló olasz színházi műhely mindennapi működésének folyamatába és művészetről alkotott filozófiájába.

Teatro Potlach:
A Teatro Potlachot 1976-ban alapították Fara Sabina-ban (Rieti). Az elnevezés az antropológiai tanulmányokat végzett alapítóktól származik, jelentése ajándék, és arra az észak-amerikai indián ajándékozási rítusra utal, amely presztízs értékű mind az ajándékozó, mind az ajándékozott számára. A Potlach története egészen a római avant-garde színházig nyúlik vissza, mozgatórugói mindig a kutatás és a kísérletezés voltak. A Teatro Potlach művészetfilozófiájára egyaránt jellemzőek a színházi előadások és az utcai performanszok, nevelési projektek kezdeményezése, találkozás és eszmecsere hazai és nemzetközi színházi társulatokkal. 1991 óta működtetik a Láthatatlan város elnevezésű programjukat Európa és Amerika szerte: ezek olyan “külső szanház”-i munkák, amelyek a mindennapi tereket alakítják át az adott tér kulturális identitásának felfedezésén keresztül, elmélyülve a helyi lakosság kreatív energiáiban.

HURRIKÁNOK/URAGANI - Concerto d’attore
Egy színész koncertje

Előadja: Daniela Regnoli

Egy igazi zenei utazás a 30-as évek Németországába Bertolt Brecht balladáin és dalain keresztül, amelyeket Kurt Weill zenésített meg, és amelyek visszarepítenek minket a múlt századi Európába, a két világháború közötti időszakba.
Olyan nők történeteit hallhattuk, akik felelevenítik a múltjukat, amikor 16 évesek voltak, szinte még gyerekek, de már készek arra, hogy szerelembe essenek az első bajkeverővel, aki az útjukba akad, olyan nőké, akiknek túl hamar kellett felnőniük a II. világháború bombáitól sújtott világban.
Vágyak, szenvedélyek, emlékek, női sorsok és férfiúi gyengeségek – hétköznapi emberek névtelen történetei, kis viharok, amelyek néha hurrikánná duzzadnak. De ezekről a viharokról csak akkor szólnak a történelemkönyvek, ha nagy emberek életében esnek meg. A nagy gondolkodók, filozófusok, a királyok és királynők, csakúgy mint a császárok és a nagy hadvezérek, mint bölcs Salamon, Cleopátra, Julius Ceasar és Bertolt Brecht maga, mind azt gondolták, hogy ők irányítják a világot – de mégis mi lett mára belőlük?