Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

ANYASÁG

Az Anyaság című kortárs izraeli mű az eltűnt és a mai napig ismeretlen helyen tartózkodó gyerekek és az őket kereső édesanyák sorsát dolgozza fel. Izrael Állam megalakulása után, majd az 1950-es években csecsemők ezrei tűntek el a menekülttáborokban elhelyezett újonnan bevándorolt családokból. Az eltűnt gyermekek szüleinek kétharmada Jemenből vándorolt be Izraelbe. Az Anyaság című előadás az elrabolt gyermekek szüleinek hosszú éveken át tartó kálváriáját, valamint az ő tragédiájuk és a mai nők, a mai anyák sorsa közötti összefüggéseket mutatja be. “Fenomenális és átütő alakítások formálják mély művészi élménnyé ezt a dokumentumszínházat.” ( Rutie Stern, Haokets, izraeli magazin)

Három színésznő (akik a való életben is édesanyák) a színpadon mutatja be a világra születés fájdalmas folyamatát, és azt, ahogy utána számukra nem marad semmi. Nincs baba. Nincs senki, akit még egyszer, utoljára átölelhetnének, nincs mellettük a síró élet.

Három bátor nő - Selly Arkadash, Moria Beshari Liphshitz és Eden Uliel - a költészet, a hangok és a mozdulatok segítségével tárják elénk érzéseiket és leplezik le az obskurus ügy hátterét. Az előadás részben Iris Eliya Cohen verse, részben pedig hiteles anyagok, nők, anyák és unokáik vallomásai alapján készült. Néhány tanúvallomásra az Izraeli Állami Levéltárban bukkantak rá. Más vallomásoknak személyes vonatkozásai vannak. Az egyik színésznő például a saját nagymamájától és az édesapjától hallotta a színpadra vitt történetet.

A Hana Vazana-Grunwald által alapított és tíz éve működő Frechot Ensemble kizárólag nőkből álló együttes, amelynek tagjai szenvedéllyel űzik a mesterségüket. Előadásaik elsősorban a hétköznapi emberek világára fókuszálnak. Választott témáik tükröt tartanak a társadalom elé, a hatalom dinamikáját vizsgálják, és a látszólag jelentéktelen momentumokat is jelentőséggel ruházzák fel. Munkájuk középpontjában egy olyan színházi nyelv keresése áll, amely adekvátan képes kifejezni a különféle identitások lényegét: Mizrahi identitás” (közel-keleti zsidók), nemi identitás, feminizmus, társadalmi helyzet, etnikai hovatartozás.

Az előadás nagy sikert aratott 2022-ben, Skóciában, az Edinburgh Fringe Fesztiválon, és 2023-ban, Olaszországban, a Sala Futura di Catania Színházban.

ANYASÁG - a Frechot Ensemble (Tel-Aviv, Izrael) előadása
A 10. Színházi Olimpia keretein belül, a Maladype Színház szervezésében.

lIris Eliya Cohen versei alapján
angol nyelven, magyar felirattal
angol nyelvű fordítás: Natalie Fainstein

Rendező: Hana Vazana-Grunwald

Játsszák: Selly ArkadashMoria Beshari LiphshitzEden Uliel
Archív szövegek, dramaturg: Racheli Said
Díszlet- és jelmeztervező: Frida Shoham
Koreográfus: Shira Eviatar
Fénytervező: Nadav Barnea
Zene: Avigail Arad
Zenei vezető: Naama Perel-Tzadok
Jelmeztervező asszisztense: Noa Bendahan
Művészeti tanácsadó: Avi Gibson Barel
Rendezőasszisztens: Noa Ben-Ari
Produkciós vezető: Avital Michel-Meyer

Az előadás időtartama: 60 perc

16 éves kortól ajánlott!

Helyszín és időpont: Bethlen Téri Színház, Budapest

2023.04.24., 19:00 óra

Jegyek vásárolhatók a Bethlen Téri Színház jegypénztárában, valamint online a bethlenszinhaz.jegy.hu oldalon.

Jegyinfó: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36 70 368 7438