Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

FÜTTY – Anyám Mengele titkárnője volt

A Maladype Színház CROSSROADS / KERESZTUTAK programsorozatának szervezésében, az Isra-Drama Budapest 2022 elnevezésű budapesti Izraeli Színházi Fesztivál keretein belül bemutatja a FÜTTY című monodrámát. Az előadás az Eötvös10 Kamaratermében 2022 március 19-én, 19:00-órától látható.

„Gyerekként soha nem öleltek meg, nem csókoltak meg, szerintem a szüleim észre sem vettek. Azért írtam le ezt a történetet, hogy többé ne legyek láthatatlan gyermek.” (Jacob Buchan). A monodráma főhőse Tammy, két Auschwitz-túlélő egyetlen gyermeke. Anyja négy évig volt Dr. Mengele személyi tolmácsa és titkárnője. A lány a háború után született, ifjúságára azonban árnyékot vetett szülei szörnyű múltja. Negyvenöt éves korában döbbent rá, hogy igazából még nem is élt, mert még nem is szerették. Ez a fájó felismerés akkor éri, amikor megjelenik mellette egy idegen, akit a szívébe fogad. Hadar Galron darabja arról szól, képes-e Tammy viszontszeretni, és begyógyítja-e a szerelem a holokausztot megélt szülőktől örökölt lelki sebeket. A FÜTTY c. monodráma a holokauszt túlélők második generációjának fájdalmait, mély lelki sebeit tárja elénk.
Jacob Buchan önéletrajzi írása alapján a darabot írta és előadja: Hadar Galron

Dramaturg és rendező: Hanna Vazana-Greenwald

Angol nyelven, magyar felirattal

Az előadás időtartama: 60 perc

Hadar Galron drámaíró, forgatókönyvíró, színésznő és rendező. Ortodox zsidó szülők gyermekeként 1970-ben született Londonban. A család onnan emigrált Izraelbe. A Tel Aviv-i Egyetemen színészi diplomát szerzett. Első színpadi műve, a Mikve (Mikveh) 2005-ben elnyerte az Év színdarabja-díjat és azóta több országban bemutatták. Legismertebb alkotásai: A titok (The Secrets), A szenvedélygyilkos (Passion Killer), Brurya, Szeretlek, ANYA (I love MAMA). Ma már népszerű és nemzetközileg elismert írónak számít. Legújabb darabja az Első zsidó karácsonyom (My First Jewish Christmas, 2020) a cseh zsidók identitásválságáról szól. Az ötvenedik évében járó színésznő a WHISTLE (FÜTTY) című monodrámájával a világ különböző pontjain vendégszerepelt.

Hana Vazana-Grunwald - rendező, drámaíró, a Frechot Ensemble alapítója, Munkássága egy új színházi műfajt teremtett, a költői-dokumentarista színházat, amely a társadalmi érzékenység és a feminizmus témáival foglalkozik. Legismertebb alkotásai a Papag’ina, Frecha, a Szép Név (Frecha, a Beautiful Name), Gyöngypapírszív (Pearl Paper Heart), Sof Al Hakatino (gyerekvers), Kismama (Maternity), A SÍP (WHISTLE), Tikva Quarter Cairo és a Teherbe esni, szülni (Impregnate, Give Birth).