Azt gondoltuk, a rendőrség csak arra vár, hogy mihelyt befejeztük a kéziratot, de talán már előbb is, rátegye a kezét. Így hát a sürgősség érzése ragadott magával bennünket, ami történelmi fontosságunk naiv, sőt, narcisztikus érzésével párosult. Úgy éreztük, rábukkantunk az államszocializmus titkára – az új értelmiségi uralkodó osztály küszöbönálló felemelkedésére. Ezt sürgősen fel is akartuk jegyezni a történelmi emlékezet számára, majd amilyen gyorsan és széles körben csak lehetett, terjeszteni. Mielőtt még elfognának és – feltehetően évekre – börtönbe csuknának bennünket, kéziratunk pedig minden valószínűség szerint örökre eltűnne a KGB irattárában.”

Szabó Máté gondolatai a készülő előadásról:
"Mi közöm van nekem ehhez? - mondhatnám, de azon gondolkodom inkább: mi közöm nincs ehhez... Átvágva magam a mai fogalomzavar bozótján, ott találom magam gyerekként, ahogyan választ kapok a kérdéseimre, éppen olyan korú emberek közt, amilyen most én vagyok. Dogalmakra kérdezek rá, a válasz általában elméleti, idealista, meseszerű - más valóságát akkor még nem ismervén, a sajátomba tökéletesen beleillő. A régmúlt mítoszai a mitikus alakok által elevenednek meg. Látom az útjuk elejét, majd a kétségbeesett kapálózást a kialakuló fogalomkáoszban, az öndefiniálás újabb kényszerét és a kudarcot. Bohócokat a Lear-ből, bűntudatos bűnteleneket, leleplezett bűnösöket, jelentésüktől megfosztott, átértékelt szavakat, dadogó szónokokat. Szédületes mélységes mély kút ez is és közben reggel van, dél, este, feleség, gyermek, lecke, joghurt bolgár licenc alapján, márciusi madarak, tungsram és napsütés, eső és veszekedés.”