Felolvasószínház

- FELOLVASÓSZÍNHÁZI SOROZAT A BÁZISON

A Maladype Színház a Bázis sajátos, intim terének előnyeit megragadva, 2013-ban indította útjára felolvasószínházi programsorozatát. A program célja, hogy kortárs szerzők műveivel ismertetesse meg az újdonságokra fogékony közönséget. A bemutatásra kerülő szakirodalmi-, szépirodalmi művek és kortárs színdarabok kivételes rendezői megoldásokban kerülnek színre a Maladype színészei és vendégművészek megfogalmazásában.

Az éjszakában

Nina Segal költői víziója először lesz látható magyar nyelven a Maladype Színházban, egy zongora és öt emberi hang tolmácsolásában.
Az eseményt szokás szerint beszélgetés követi, amelynek keretében az új drámák, égető kérdések, az írás vagy a fordítás is terítékre kerülhetnek, de a bátrabbak saját szövegeket is felolvashatnak.

NŐ: Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika
FÉRFI: Bödők Zsigmond
Zene: Horváth Hannah, Kisgyörgy Ilka
Fordító: Sényi Fanni, Bartha Lóránd

Nina Segal drámája egy gyerekszobából kiindulva vezeti le az apokalipszist, céltudatosan megragadva korunk morális útvesztőit. Az írónő darabjával jelen idejűvé tesz egy olyan világot, amelyet ízig-vérig átitat a terror, felelőtlenség. Mégis éppen a nemzés, a teremtés az az egyetlen gesztus, amellyel felülírhatjuk magunkat. Az éjszakában van egy pillanat, mikor az idő megáll, és a létrejött vákuum átjárhatóvá teszi a valóságokat. A férfi és a nő egy tudatvesztett zuhanásban találják magukat, egy pillanatra (napkelte előtt).

Nina Segal (29) Londonban és New York-ban élő és alkotó drámaíró. Az éjszakában (napkelte előtt) című debütáló darabját 2016-ban díjazta a Yale Drama Series, illetve az abból keszült előadást a londoni Gate Theatre, Ben Kidd rendezésében. Az amszterdami NDSM Treehouse rezidencia-program résztvevője volt 2015-ben, a Soho Young Company tagja. Jelenleg a HighTide First Commissions-ösztöndíj alkotója. Munkái műhelyekben készülnek, általában a színészekkel közös játékok mentén, amelyeket hosszan tartó kutatások előznek meg.