A Leonce és Léna a DIALOG Fesztiválon

2011. október 11-12. - SCENA NA ŚWIEBODZKIM, Wroclaw

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő wroclawi DIALOG Fesztivál kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet a közönség és a művészek párbeszédére. A 60-70 években színházi fővárosnak számított Wroclawban rendezték meg azt a nemzetközi színházi fesztivált, ahol a legrangosabb társulatok mutatkoztak be - köztük Grotowski előadásai is láthatóak voltak. Ezt a szellemiséget folytatja ma a DIALOG Fesztivál, amelyet 2001-ben hozott létre a színházigazgató-rendező Krystyna Meissner...

 

 


„Képzeletviláguk változtatásával az emberek létüket változtatják meg” Zygmunt Bauman

Az idei fesztiválnak mottója: a „másság” lett. A másság sokféle szálat és sokféle irányzatot jelent. Jelent továbbá meghatározatlanságot, titokzatosságot, várakozást. Felhívja figyelmünket a mai világunkra jellemző változékonyságára, de ugyanakkor jutalmazza is az egyén szabadságának, és függetlenségének elszánt védelmezőit. Lázadást is jelent a bevett társadalmi normákkal szemben, de egy új, nem szokványos látószögből történő utazást is kínál a bevett szokások világában. A Fesztivál feladata az lesz, hogy az idei DIALOG során helyükre kerüljenek a mássággal kapcsolatos nézetek.

A DIALOG Fesztivál keretében bemutatásra kerülő produkciók a másságot, mint a szabadság területét, mint a függetlenség és az individuum saját világának forrását kívánják bemutatni.
Az elfogadottság és a különbözőség közötti egyensúlyozás nehézségeit járják körül majd a fesztiválra meghívott rendezők. Vannak közöttük olyan művészek, akik munkáikkal már évek óta komoly befolyást gyakorolnak a modern színház esztétikájának alakulására (Romeo Castellucci, Ivo van Hove, Alain Platel, Krystian Lupa) és olyanok is, akik éppen csak elkezdtek saját hangon megszólalni, akik a színházi konvenciókkal játszva keresik a lehetőségeket a mai világgal való, csakis rájuk jellemző párbeszédre (Balázs Zoltán, Cezary Tomaszewski, Paola Giannini) és itt lesznek azok is, akik megpróbálják megszüntetni a különbséget a művészi és az önéletrajzi ihletettségű megközelítés között (Emma Dante, Alain Platel).

Európa legrangosabb színházi fesztiválján Magyarországot eddig csak egyetlen színház képviselte Wroclawban. 2003-ban a W-Munkáscirkusz, 2005-ben két előadásával a FEKETEországgal és a Phaidra-val volt jelen a Krétakör Színház.
www.dialogfestival.pl