Kedves Közönségünk!
Véget ért a 2010/2011-es évad, mely társulatunk számára - itthon és külföldön egyaránt -, ismét jelentős sikereket és elismeréseket hozott. A Maladype egész éves munkáját, folyamatos, élénk és odaadó figyelem kísérte, mely elsősorban nézőink kitartásának, hűségének és „étvágyának” köszönhető. Az előadásainkra és különböző programjainkra permanensen visszatérő közönségünk jelenléte erősen inspirálta társulatunk színészeinek játékkedvét, alkotó -, és kreatív energiáinak áradását. Nagy lelkesedés fogadta vendégművészeinket is, Törőcsik Marit, Ladányi Andreát és Kerekes Vicát, akik tehetségükkel és sugárzó személyiségükkel nagyban hozzájárultak idei évadunk sikereihez. Ugyancsak elismert művészeket és szaktekintélyeket láthattunk vendégül Szabad Akadémiánkon is, ahol – havi rendszerességgel -, nézőinkkel közösen vizsgáltuk azokat a fogalmakat, melyek színházi mindennapjainkat meghatározzák. Ezen sorozatunk legfőbb és legszilárdabb partnere ismét a Maladype közönsége volt. Köszönet mindezért!
Hálánkat és kölcsönös ragaszkodásunkat a 2011/2012-es évadban, mi is szeretnénk nézőinknek kifejezni, ezért – tekintettel a rendhagyó, jubileumi évre -, repertoárunk meglévő darabjait továbbra is mozgásban szeretnénk tartani, folyamatosan frissíteni, és F. Schiller Don Carlosával és J. W. Goethe Egmontjával tovább bővíteni. A kettős bemutató helyszíne a Maladype Bázis lesz, 2011. december 17-én.
Ezt megelőzően, 2011 novemberében, egyhetes programsorozattal jelentkezünk (nov.14-nov.20), mely – terveink szerint - a Maladype Színház tíz éves fennállásának ünnepi eseményeit fogja egybe. A jubileumi hét minden napjára jutnak programok, melyek a társulat múltját, jelenét és különösképpen, a jövőjét hivatottak bemutatni vetítések, civilfórumok, szakmai beszélgetések és konferenciák formájában. Régi előadásaink mellett, látható lesz jelenlegi repertoárunk néhány meghatározó darabja is a Bázison, a Tháliában és a Trafóban egyaránt. Bemutatásra kerül az a kétnyelvű (magyar-angol) kiadvány is, mely a Maladype Színház tízéves működését és fejlődéstörténetét mutatja be kezdetektől napjainkig. Ez a könyvritkaság – független társulat először jelentett meg hasonlót! – neves hazai és külföldi szakemberek munkáját dicséri. A Maladype Színház ünnepi hetét gálaműsor zárja, melyen színházi és zenei életünk jelentős képviselői lépnek majd fel.
Szabad Akadémia sorozatunk, az egymást érő szeptemberi és októberi programjaink, külföldi vendégjátékaink, valamint a novemberi események és a decemberi kettős bemutató intenzív előkészületei miatt „csak” 2011novemberében tud folytatódni, de ígérjük, hogy az Akadémia iránt elkötelezetteket a későbbiekben izgalmas témákkal és előadókkal kárpótolni fogjuk.
Fontos!
Társulatunk idén, sűrű programja miatt nem tudta megtartani május végi/június eleji évadzáró buliját, ezért évadnyitó buliként szeretné pótolni 2011. szeptember 4-én (vasárnap) a Maladype Bázison, ahová mindenkit nagy szeretettel várunk!
Ha valakinek túl sokára lenne ez az időpont,és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy hamarabb lásson minket, akkor találkozhat velünk Miskolcon, augusztus 4-én, a Maladype Tábor záró előadásán, melyet a táborban résztvevő 30 fiatallal hozunk létre és mutatunk be a „Tudásgyár” nevezetű program keretén belül (júl.22-aug.4), a miskolci Factoryban. Társulatunk blogoló tagjai a nyár folyamán erről az időszakról is részletes beszámolót írnak majd, érdemes a honlapot olvasni.
Boldog és élményekben gazdag nyarat kívánunk mindenkinek!
A Maladype Színház társulata