Bhudoo – a bethlehemi Touchstone Theatre (US) vendégjátéka
Június 17-én különleges programmal zárjuk az évadot. CROSSROADS / KERESZTUTAK programsorozatunk keretében amerikai barátainkat, a Touchstont Theatre-t látjuk vendégül, akik rendhagyó helyszínen BHUDOO című előadásukat mutatják be. Az előadást követően a Touchstone csapatával, a Maladypével és a közönségünkkel együtt búcsúzunk a 2015/2016-os évadtól. Az évadzáró eseményre a Török Pál utca 6. szám alatt található Adna Kávézó kertjében kerül sor.
Az amerikai színházi élet és a Maladype Színház kapcsolata a 2013 tavaszán megrendezett Hungarian Showcase-en kezdődött, ahol Balázs Zoltán Übü király rendezése elsöprő sikert aratott a fesztiválra látogató szakemberek körében.Ezt a színház 2014-es amerikai turnéja követte: a 100. jubileumi Übü királyt a társulat már a Pennsylvania állambeli Bethlehemben működő Touchstone Theatre-ben ünnepelte. A New Yorktól nem messze fekvő bethlehemi Touchstone Theatre 1981-ben utcai improvizációs csoportok találkozásából született. Az egykor szervezetlen utcai előadásokat a nyolcvanas évek elején intézményi keretek közé helyezték, azonban filozófiájuk, módszertanuk lényege továbbra is az improvizáción keresztül megmutatkozó kreativitás és erős színészi jelenlét maradt. A Maladypéhez hasonlóan folyamatosan reagálnak szűkebb és tágabb környezetük rezdüléseire és kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi folyamatok vizsgálatára.
BHUDOO
A Touchstone Theatre legutóbbi alkotása, a Bhudoo (ejtsd BOO-doo), egy különleges felnőtteknek szóló mese egy messzi, távoli földről, amely három varázsló történetét meséli el, akik végzetes küzdelemben szállnak harcba a legnagyobb varázslóknak járó díjért. De vajon ki kerül ki győztesen? Lehet-e a játéknak valójában nyertese? Vajon megtanulja-e a három varázsló békés együttélést vagy harcolnak az idők végezetéig?
Egy megjegyzés az előadáshoz: minthogy a színházi előadások természetüknél fogva állandóan változnak, a közönségnek különös figyelemmel kell lennie aziránt, hogy nincs két ugyanolyan előadás és hogy az előadás során meghozott döntéseink következményekkel járnak...
Szereplők:
Araman, the Royal Grand Vizier (Bill George)
Deryn - (Emma Chong)
Maj (Mary Wright)
Rendező: Jp Jordan
Kritikarészlet:
A "Bhudoo" merész színházi darab, amely az alternatív valóságba repít el bennünket, egy a mi világunktól nagyban eltérő világba.
A "Bhudoo" a metaforája annak a világnak, amelyben élünk. A jelenlegi, az elmúlt és a jövőbeli világ eszményített leképezése.
A darab mottója - „Lehet, hogy a varázslat a valóság,"
A Touchstone-i Bhudoo világa, Paul Willistein, 2016. április 15.