Az évad utolsó nagy Numerája!

A Maladype Színház 2014 októberében NUMERA! címmel elindított nagysikerű programsorozatának évadvégi utolsó állomására április 19-én, 15:00 órakor kerül sor. Ezúttal rendhagyó módon egyszerre két számjegy
a NÉGYES és az ÖTÖS – lesz a meghívott vendégekkel közös diskurzus középpontjában.

A Maladype NUMERA! sorozatának célja elsősorban nem a tudományos igényű, teljes körű áttekintés, sokkal inkább egyfajta nyomozás, kötetlen kalandozás a számok birodalmában. A számjegyek konkrét, absztrakt, szimbolikus jelentésének vizsgálatán túl játékos kísérlet arra, hogy váratlan utakon keresztül, a szabad asszociációnak is teret engedve összekapcsoljuk a tudományok és művészetek egymástól távol eső területeit. Ehhez a szokatlan expedícióhoz ezúttal is a színház szolgál majd iránytűként: mindenekelőtt olyan fogalmakra és területekre szeretnénk fókuszálni, amelyekben a számjegyek az alkotás folyamatával fonódnak össze.

Hogyan jelennek meg a természetben és a művészetekben a számok, hogyan közelíthetjük meg az irodalom, a vallás, a szimbólumok, a képzőművészet vagy akár a sport felől a NÉGYES és ÖTÖS számjegyeket?
Moszkovita négyesfogat, Malevics fekete négyzete, négy elem, vallási alapszimbólumok, futball-labda alakú molekulák, öt érzék, ciklikus idő, az Európa-bajnoki öttusa cím előtt és után – csak néhány a sorra kerülő témák közül.

Meghívott vendégeink:

Csörgő Zoltán, szimbólumkutató, mentálhigiénés szakember, tanár, író, a Symbolon Intézet vezetője

Egyed László, fizikus, író, a Csodák Palotája volt igazgatója

Lackfi János, író, költő, műfordító

Martinek János, kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnoköttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség programigazgatója

Pásztor Anna, az Anna & the Barbies alapító énekesnője, színész, a Rising Star zsűrijének tagja

Pók Attila, történész, egyetemi tanár, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, igazgatói megbízottja

Robitz Anikó, fotográfus

Moderátor: Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője

Időpont: április 19., vasárnap 15.00 - 18.00

Helyszín: Mikszáth Kálmán tér 2., Maladype Bázis