Itt az újabb Numera!

Nagy sikerű programsorozatunk következő állomására február 8-án, 15 órakor kerül sor a Maladype Bázison, ahol ezúttal a gondolati expedíció apropójául a HÁRMAS számjegy szolgál majd. Beszélgetőtársaink lesznek Dr. Harangozó Judit, pszichiáter, az Ébredések Alapítvány vezetője, akit többek között a hármas prevencióról, illetve az emberi tudat hármas felosztásáról kérdezünk majd; Borián Tibor, piarista atya, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Gyakorlóiskolájának nyugalmazott igazgatója, aki arról is beszél, hogy a Szentháromság csak egyetlen példa a teológia hármas számhoz kapcsolódó gazdag fogalomtárából. A magyar jazz-színtér nívós formációját, a nemzetközileg is elismert Sárik Péter Triót vezető Sárik Péter, dzsesszzongoraművész, az együttzenélés sajátosságairól osztja meg velünk tapasztalatait, Juhász László pszichológus,
a mesepszichológia és meseterápia elismert hazai szakértője és kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem előadója pedig a hármas számot mint mesei motívumot emeli be a beszélgetésbe.

A januári Numerán vendégeink voltak Szabó T. Anna, költő, Dragomán György, író, Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész és
Kabai Lóránt író, szerkesztő, kritikus, s egyebek mellett szó esett munka és élet, valamint közösségi és magánmitológiák összefonódásáról, író és alteregója viszonyának különös intimitásáról, megtudhattuk, miért mindig emberpár öl emberpárt a görög mitológiában s hogy a szerző maga választja-e a szereplőjét, vagy ez inkább fordítva történik...

Következő Numera: február 8., 15 óra,
Maladype Bázis (1088 Mikszáth tér 2.).

Bővebben a programról: http://www.maladype.hu/hu/programs/2878
Várunk minden érdeklődőt!